A „Nyeregbe, magyar!” című ezen kiadványt Papp Lajos szívsebész professzor alábbi szavaival ajánljuk:

„Aki a könyvet elolvassa, közelebb kerül Csíksomlyó titkának megfejtéséhez és megérzi a magyarokban szunnyadó ősi erőt. Megérti, hogy miért voltunk, vagyunk és leszünk évről évre, számban sokasodva, lélekben erősödve Csíksomlyó nyergében és a Kárpát-Haza keleti határán.

 

 

Szabó Dezsőről leginkább a vaskos, korszakot átfogó regények, a mindenre kiterjedő, alapos társadalmi elemzések jutnak eszünkbe, pedig az író a miniatúrának is nagymestere volt. Ennek bizonyítéka a kiadó vállalkozása: több kötetben közzétenni novelláinak káprázatos világát.

Az első kötet elbeszéléseinek tematikailag a gyökerek, azaz Erdély a közös nevezője, hiszen „egész életem, egész művészetem Erdély meglényegülése”. Ám a kötet egyúttal keresztmetszetét adja szerzője teljes írói és emberi világának is, hiszen a novellák alapvetően azon négy megkerülhetetlen tragédia szülöttei, melyek Szabó Dezsőt kínzóan foglalkoztatták.

Az I. világháború: akkoriban a következetesen háborúellenes Szabó Dezső a front közeli Ungváron tanárkodott. A sebesülteket, halottakat hazaszállító katonai vonatok, a gimnázium épületében rögtönzött hadikórház rettenete élete végéig elkísérte. E témakörben alapvetően egyvalamit boncolgat: lehetséges-e hűségesnek maradni az emberséghez?

Trianon bekövetkezése: noha sorsszerűnek és a magyar politikai mulasztások miatt elkerülhetetlennek találja, mégis azt keresi, hogy a magyar, akin átlépett a határ, maradhat-e hűséges a nemzethez?

A szenvedés egyetemessége: a korszak szörnyű társadalmi viharaiban a másik embert „szenvedésében társának” tekinti, és mindennél jobban érdekli e másikhoz való hűség fontossága.

Öregedés: az agglegényként élő, gyermektelen író egyre kínzóbban ütközik bele az elkerülhetetlen vég, a rá váró nyitott sír víziójába, mely azzal szembesíti, hogy hűséges tudott-e maradni eredeti, kolozsvári önmagához mozgalmas élete elmúlt évtizedeiben?

A kötet valamennyi elbeszéléséből tehát Szabó Dezső legközpontibb etikai problémája bontakozik ki: a hűség.

Ősi János könyve ígéretes olvasmány a történelmi kalandregények kedvelőinek. A műfaj legszebb hagyományait követve bontakozik ki a cselekmény Szent László ifjúkorától a legendás látomásáig, amelyben angyal hozza neki a koronát.
(Hamarosan a regény második része is megjelenik, ennek főszereplője a már királlyá választott László.)

Hosszú ideje nem jelent meg történelmi regény grafikákkal Magyarországon. A könyvhöz P. Szathmáry István készített tusrajzokat, felidézve ezzel a magyar könyvkiadás szép korszakait.

A fordulatos és szórakoztató cselekményt egyaránt jellemzi a cselszövés, a szerelem, az árulás, a politikai taktikázás, a harc és a kaland. Az ember és a politika természete egy ezredév alatt vajmi keveset változott, és ezt híven tükrözi a regény.

Az olvasmány akarva akaratlanul, a cselekménybe szőve bár, de elkerülhetetlenül felveti a magyarsággal kapcsolatos örök kérdéseket: szükségszerű volt-e a kereszténység felvétele, gondolkodását tekintve hány Magyarország létezik, ki számít árulónak, hogyan tekintsünk Szent Istvánra és művére?

Figyelemre méltó László jellemfejlődése is: a szimpatikus fiatalember nem kér szülei és rokonsága hatalmi harcából, mindig az embert nézi, legyen szó régi vallásúakról vagy keresztényekről. Személye kompromisszum, ősi magyar hitűek és keresztények egyaránt szeretik és elfogadják. Hatalmas fizikai erővel megáldott, mégis szerelmes lelkű, álmodozó, lobbanékony és engedetlen. Innen válik – legtöbbször akarata ellenére, duzzogva, tiltakozva – uralkodóvá.

Nem szentként születik, fokozatosan érik azzá. És valóban: így születnek a szentek...

„A tanulmányok döntő részben a XX. századi német szellemi élet meghatározó alakjainak (Schmitt, Schelsky, Luhmann) gondolatvilágát tárgyalják, illetve ezen kívül - éppen a Schmitt-től kapott ösztönzés alapján - a politikai teológia témakörét érintik. Ez az elsősorban eszmetörténeti jellegű megközelítés azonban, és ez volt e kötet összeállításának alapvető motívuma, reményeim szerint nem merül ki egy meghatározott politikai, szellemi kultúra intellektuális teljesítményeinek közvetítésében, hanem ösztönzően hozzájárulhat a hazai eszmecseréhez is, legyen szó az értelmiség, vagy éppen a konzervativizmus témáiról.”

Nincs új a Nap alatt?
A fenti sort Harold Nicolson brit diplomata, politikus írta 1919-ben, miután részt vett a párizsi békekonferencián. Aztán alig száz év múlva majdnem ugyanezt fogja harsogni az Európai Unió, az Egyesült Államok némely vezéralakja és hazai elvbarátaik: senkiházi betolakodók vagyunk Európában; mindig is csúnyán bántunk a kisebbségekkel, nálunk a múltban és napjainkban rettegnie kellett a zsidóknak és a cigányoknak; a kormány 2010 óta felszámolja a demokráciát, megszünteti a jogállamot, diktatúrát vezet be. Bűnös nép vagyunk, antiszemiták, rasszisták…

Az EU, az ENSZ, mindenfajta bizottságok és szervezetek sorra ítélnek el minket, nincs olyan hét, hogy ne marasztalnának el valamiért, legyen az alkotmánymódosítás, színházigazgatói kinevezés vagy utcanév. Ráadásul olyan ügyekbe szólnak bele, amelyeknek a mása megtalálható más uniós országban is, illetve olyan országokat nem marasztalnak el, mint például Izrael, ahol messze rosszabbul bánnak a palesztinokkal, mint mi valaha is bántunk a kisebbségeinkkel…

És amikor már a tengerhajózással kapcsolatban is vádakat fogalmaztak meg ellenünk, nyilvánvalóvá kellett válnia, valójában nem arról szól a történet, ami a felszínen látszik.

• Okkal kérdezhetjük: mi a valódi baj velünk?
• Honnan ered ez az ellentét a magyarok és a „művelt Nyugat” között?
• Csak korunkban tapasztalható mindez?
• Vagy már sokkal korábban kezdődött?
• Tán valami ősi ellentéttel van dolgunk?
• Gondolkodásbeli különbség az oka a köztünk és a művelt világ némely irányítója közti véleménykülönbségeknek?
• És valójában mi az, amit nem tudnak megbocsátani nekünk?

Könyöki József a pozsonyi városi múzeum megalapítója és több mint 30 éven át az igazgatója volt. 1900. március 1-én elhunyt, hátrahagyott ezen kéziratának kiadását a Magyar Tudományos Akadémia történelmi bizottsága vállalta magára, és a sajtó alá rendezésére Nagy Géza kapott megbízást. Ennek munkálatairól, esetleges változtatásairól ebben a kötetben az 1904-es előszóban olvashatunk.
*
Könyöki József nem csak vártörténeti, de építészeti szempontból is elemzi a középkori várak kialakulását, sok magyarázatot adva a különböző fogalmakra, mint például: a végvár, gátvár, tömörtorony, figyelőtornyocska stb.

„Munkálataim folyamán, hazánk várait összehasonlítván a külföldi várakkal azon érdekes tapasztalatra jutottam, hogy hazánk várai, a vidéki szokásokat tekintetbe nem véve, tökéletesen az akkori kultúra színvonalán állottak, sőt némely irányban a külföldieket felül is múlták. Ezen körülmény indított arra, hogy tanulmányaim eredményét tágabb olvasó körnek is hozzáférhetővé tegyem.” írja könyve bevezetőjében maga a szerző.