Augusztus végén számoltunk be arról, hogy hosszú pereskedés után az amerikai bíróság úgy ítélte, hogy a Google törvénytelenül élt vissza a keresők piacán kiharcolt monopolhelyzetével. Az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma (DOJ) még 2020-ban indított pert a techóriás, egészen pontosan annak anyavállalata, az Alphabet ellen, a jogsértés ténye pedig a jövőben beláthatatlan következményekkel járhat – írja a PC World.
A bírósági döntés értelmében a további intézkedéseket egy újabb eljárás keretében fogják meghatározni, amelyben ismét nagy szerepe lesz az igazságügyi minisztériumnak. Az intézmény által frissen közzétett jogorvoslati megoldások között felmerült a vállalat feldarabolása, de az is szóba került, hogy egyes részlegeket választanának le az anyacégről, például a Chrome-ot, a Google Play-t vagy akár az Androidot.
A DOJ továbbá olyan lehetőségeket is felvetett, amelyek megakadályoznák, hogy a Google keresője tisztességtelen előnyhöz jusson. Ennek részeként szóba hozták az adatok kibocsátását a versenytársak számára, valamint az alapértelmezett keresőmotorra vonatkozó exkluzív szerződések megkötésének betiltását – tudhatjuk meg a laptól.
Zoom
Az ügymenet szerint novemberben várható előrelépés, amikor a DOJ egy újabb beadvány keretein belül részletezi a javaslatokat - erre a Google-nek decemberig kell majd reagálnia. Ítélet azonban leghamarabb még így is csak 2025 augusztusában születhet, amely évekkel később válhat jogerőssé.
A Google egy blogbejegyzésben reagált a mostani fejleményekre. A vállalat úgy látja, hogy a Chrome vagy az Android leválasztása túlzó lenne, és hátrányosan befolyásolná az innovációt, ami a felhasználóknak sem kedvezne.