 Kleinné Müller Ilona |
A cikk szerzője, Dombai Tünde megszólaltatja a deportálás egyik túlélőjét, a 90 éves Kleinné Müller Ilonát. Már az írás címe is meseszerű: "Ilonka nénit Auschwitz kapujáig hurcolták". Igen, csak a kapuig, mert túlélőnk nem lépett be soha a táborba, alaposan becsapta a nácikat. Olvassuk el figyelmesen Ilonka néni "hiteles" visszaemlékezését:
Az én kálváriám korábban kezdődött, 19 éves koromban. 1941-ben, két nappal az esküvőnk előtt a vőlegényemet lelőtték a délvidéki pogromban. Utána édesapámat vitték el munkaszolgálatra, majd mikor hazakerült, 1944-ben elhurcolták Topolyára, majd Auschwitzba, soha nem jött haza – emlékezett vissza kérdésünkre a 90 éves Kleinné Müller Ilona. – A húgommal és édesanyámmal a téglagyári gettóba kerültünk, innen vittek el bennünket Auschwitz kapujáig. Be szerencsére nem jutottunk, mert még nem végeztek az előttünk lévő transzporttal. Úgy menekültünk meg, hogy láttam, az anyákat és lányokat elszakítják egymástól, a húgom már férjnél volt, ő az asszonynevét mondta, én pedig egy isteni sugallatra a vőlegényem nevét vettem fel, így maradhattunk együtt, különben engem is biztosan vittek volna a gázba. 1945. május 8-án Theresienstadtban ért a felszabadulás. Már bent álltunk a tusolóban, mert azt mondták, fürdés lesz és tornászás, holott nyilván gázt engedtek volna ránk. Akkor bedobták az angolok a bombát, és a gáz felrobbant, mi meg ott álltunk anyaszült meztelenül.
Már az is zavarosan meseszerű, miért torpantak meg Auschwitz kapujában Ilonka néniék. A történet vége azonban felülmúlhatatlan, ilyet még Spielberg sem lenne képes kifundálni.
Theresienstadt még a hivatalos történetírás szerint is munkatábor volt, nem megsemmisítő láger. Az elgázosítás terve tehát akkora hazugság, hogy ezt olvasva még Karsai László is bizonyára felhorkan.
A Délmagyar.hu portálon az egyik hozzászóló ironikusan-óvatosan így fogalmazott:
Hááááát, biztos így volt.Én elhiszem. Más választásom meg nincsen, mert megbüntetnek.
Nem, Ilonka néni rémmeséjének tagadásáért nem jár büntetés. Éppen az a botrányos, hogy ilyesféle bolondságok az állítólag megújuló Mazsihisz honlapjára felkerülhetnek. Mert nemcsak a tervezett elgázosítás rémmeséjén nevet az olvasó, hanem a felszabadulás módján is. Az angolok bombát dobnak le, a gáz felrobban, az elgázosítandók azonban sértetlenül megússzák a robbanást. Gázszag terjeng a még náciszagú légben, Ilonkáék pedig ott állnak meztelenül a szabadság kapujában.
Kár, hogy csoportkép nem készült erről az egyedi és kivételes történelmi eseményről.
Az pedig csak hab a tortán, hogy Theresienstadtot nem az angolok, hanem a szovjetek "szabadították fel"...
Amikor a mókás történet végére értem, rémlett, hogy Kleinné Müller Ilona nevével valamikor már találkoztam. Nem kellett sokáig kutatnom, a keresőbe beütve túlélőnk nevét azonnal megtaláltam az érdekes dokumentumot.
Kleinné Müller Ilona néhány évvel ezelőtt azt állította, hogy a második világháború idején ő is elhelyezett pénzt egy svájci bankszámlán. Tudjuk, a holokausztipar zsarolásának engedve a svájci bankok horribilis összeget fizettek az úgynevezett alvó számlák után (erről az ügyről részletesen írt Norman G. Finkelstein a holokausztiparról szóló nevezetes könyvében). Azok kaptak a pénzből, akik igazolni tudták, hogy valóban rendelkeztek bankszámlával. Kleinné Müller Ilona gondolt egy nagyot, s részesedést kért a zabrált összegből. A nyilvánosságra hozott számlatulajdonosok között ugyanis szerepelt egy I. Müller nevű zsidó, márpedig az I. csak Ilona lehet (gondolhatta a gázrobbanás-túlélő). Az illetékes szervezet azonban meghiúsította a pénzszerző akciót, mert a jelzett I. Müller férfi volt (tehát nem Ilona), s Németországban élt, nem pedig Magyarországon. A határozat szövegében azonban olvasható egy figyelemreméltó lábjegyzet, mely szerint Ilonka néninek egyéb követeléshez való jogát ez a döntés nem érinti.
Van azonban még valami, amit nem értek Ilonka néni történetében. Ha be se tette a lábát Auschwitzba, akkor hol, melyik állomáson szállt fel a Theresienstadtba tartó vonatra?
Bistrán Demeter - Kuruc.info
