Az állatállomány válogatás nélküli lemészárlása nemcsak erkölcsi, etikai aggályokat vet fel, hanem olyan kérdéseket is, amelyeket sem a média, sem az úgynevezett értelmiségioldal, de maguk az állatorvosok sem tesznek fel. Szakács Árpád írása eredetileg a Substack-oldalán jelent meg.
 |
A kilátástalan helyzetbe került gazdák, az ezerszámra lemészárolt szarvasmarhák, juhok, kecskék, sertések kiirtásának véres valósága egy olyan riasztó jövőképet vetít előre, amely arcul fogja verni a legelkábítottabb tömegembert is. Ismét egy járványnak nevezett esemény keretében hoznak valakik beláthatatlan következményekkel járó döntéseket, mint a Covid időszakában. A félelem terrorjának a légkörében ugyanaz a médiagépezet ontja az embereket félrevezető gátlástalan hazugságcunamit, mint a Covid idején. Ugyanaz a politikai elit került ismét a hazugságfolyam gátjára, amelyik a Covid alatt már bizonyította: gátlástalanságban, kegyetlenkedésben nem ismer határokat.
 |
Éppen ezért, nekünk, a gondolkodó maroknyi kisebbségnek megint az a feladat jutott, hogy nemzetünk lelkiismeretének apró kis gyertyalángját megpróbáljuk életben tartani.
Az állatállomány egy részének brutális és kegyetlen elpusztítása a száj- és körömfájásjárvány keretében zajlik. Ahol a legkisebb jele is feltűnik a megbetegedésnek, minden állatot kiirtanak, még a környékén is annak a helynek, ahol felbukkan az úgynevezett vírus.
Az elmúlt napokban mintegy 1000 cikket, tanulmányt olvastam el az elmúlt 200 év újságjaiból, szaklapjaiból. Arra voltam kíváncsi, hogy az emberiséggel évszázadok óta együtt élő betegség ellen milyen módszerekkel védekeztek korábban a tudósok, főleg a XX. század folyamán, amikor alaposabban megismerték ennek a kórnak a működését. A száj-é s körömfájás járványa ugyanis 4-10 évenként szinte mindenhol feltűnt a világban, helyenként változó pusztítást okozva. Így a tudósoknak a világ minden táján volt alkalmuk tanulmányozni a járvány lefolyását, ezernyi próbálkozás keretében igyekeztek ellenszert találni az állatokat tizedelő kórra. Ám akármibe is fogtak, bármennyi vakcinát fejlesztettek, egyik sem ért el eredményt, a betegség újra és újra megjelent, kiirthatatlannak bizonyult, akárcsak az emberek életéből az influenza.
Tele van az egész XX. századi sajtó a témával foglalkozó, a járványokról beszámoló írásokkal. Én döntően a Magyar Állatorvosok Lapja, a Magyar Mezőgazdaság, a Kistermelők Lapja, az Állatorvosi Kamarai Hírek, a Szövetkezet, a Katasztrófavédelem és a Köztelek című mezőgazdasági szaklap írásaira támaszkodtam.
Azt szerettem volna megtudni, hogy a hatóságok korábban is ugyanezt a válogatás nélküli öldöklést választották-e a betegség megfékezésére, mint napjainkban. Egyáltalán honnan ered ennek a gyakorlatnak az elmélete, ami az elmúlt 20 évben teljesedett ki Magyarországon is: ha felüti a fejét egy ragályos betegség, válogatás nélkül kiirtják az egészséges állatokat is. Vajon ugyanez történt a korábbi évtizedekben is?
Tehát kerestem az érveket és azokat a példákat, amelyek az elmúlt száz évben olyan drasztikus lépéseket támasztottak alá Magyarországon, mint egyes térségek teljes állatállományának a kiirtása, adott esetben több ezer szarvasmarha leölése.
És képzeljék el, nem találtam ilyet!
A XX. század folyamán a betegség elleni küzdelemben ugyanis két elmélet mellé csoportosultak a tudósok. Valóban, ezek közül az egyik a drasztikus megoldás, az adott térség teljes állatállományának a megsemmisítése. Az állatorvosok másik köre viszont az óvatos beavatkozást részesítette előnyben, és csak indokolt esetben, a súlyosan beteg állatok levágását tartották elfogadhatónak. Szerintük a kórral szemben nem lehet mást tenni, mint szétválasztani a beteg és az egészséges állatokat, fertőtlenítést és karantént alkalmazni, és megvárni a betegség lefolyását.
Ha időben felismerte a gazda a járvány megjelenését, minimális veszteséggel megúszta a betegséget, az állatai pedig, amelyek túlestek rajta, immunissá váltak a kórokozóval szemben. Ennek az eljárásnak tulajdonképpen régi, évszázados tapasztalatokra épülő hagyománya volt. Sőt ennek szellemében fogadták el az 1887-es állategészségügyi törvényt, amely kiemelten foglalkozik a járványok esetén alkalmazott eljárásokkal.
 |
Ebben is a védekezés legfontosabb eleme a karantén, indokolt esetben pedig a súlyosan beteg állat levágása. Sehol sincs szó egészséges állatok, teljes állományok válogatás nélküli megsemmisítéséről, és ez később is így volt.
Indokolt is volt ezt szabályozni, mert a Köztelek című szaklap 1892-ben a száj- és körömfájást a mezőgazdaság egyik legnagyobb problémájának nevezte. 1890-re mintegy félmillió szarvasmarha és 300 ezer darab sertés és juh betegedett meg. Az írást Fein Dávid, Békés vármegyei főállatorvos jegyezte.
 |
Az összesítésből kiderült, az állatok kis része pusztult el, inkább a betegség elleni küzdelem volt az, ami sok költséget jelentett. A megoldás itt is egyértelmű volt: a karantén. Idézem:
Az eddig felsorolt esetek, amelyekhez még kötetekre menő adatokat tudnánk csatolni, azt hiszem eléggé bizonyítják, hogy a ragadós száj és körömfájás direkt fertőzés, beteg állatokkal vagy ezek termékeivel való érintkezés útján terjed. Természetes, hogy a védekezés e betegség és járvány ellen éppen ebből kifolyólag abban kell hogy álljon, hogy lehetőleg kerüljünk minden, bármilyen jelentéktelennek látszó érintkezést beteg, vagy a betegség gyanújában álló állatokkal vagy ezek termékeivel. S hogy a védekezés ilyen módja eredménnyel jár, legjobban bizonyítják azon megnevezhető esetek, hogy mindenütt ott, ahol az egészséges területen levő állátokkal beteg állat nem érintkezett, ilyen helyeken mindenütt sikerült a betegség fellépését megakadályozni. De még olyan helyeken is, ahol a járvány fel lépése konstatálva lett, sikerült a járványt elfojtani, továbbterjedését megakadályozni olyan módon, hogy a beteg állatok azonnal el lettek különítve s a legélesebb, a legszigorúbb felügyelet lett elrendelve, hogy az ilyen beteg állatokkal senki és sehogyan ne érintkezzék.
 |
A Köztelekbe nem írhatott akárki, a rovat szakmai nívójáért az a Hutÿra Ferenc felelt, aki a magyarországi állatorvos-tudomány kimagasló jelentőségű, világszerte elismert alakja volt, az állatorvosi patológia, járványtan, belgyógyászat, immunológia, szerológia és virológia, valamint az igazságügyi állatorvostan terén végzett munkássága egyaránt kiemelkedő. Nevéhez fűződik a korszerű humánorvosi szemlélet és gondolkodásmód meggyökereztetése az állatorvos-tudományban. A budapesti Magyar Királyi Állatorvosi Főiskola megszervezője és három évtizeden keresztül rektora, a a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt.
1906-ban, a már említett Köztelek a sertéspestis és a sertésvész elleni fellépésre adott tanácsot, és külön kiemelte:
A fertőzött állomány levágása, amit nagyobb mértékben eddig csak Angliában és Ausztriában vittek keresztül, a sertésvész és sertéspestis jelen elterjedésére való tekintettel általánosságban ma már nem ajánlható.
 |
Tehát az osztrákok és az angolok már próbálkoztak az állományok kiirtásával küzdeni a betegség ellen, de kiderült, értelmetlen, ugyanis rövid időn belül ismét felütötte fejét a kór. A tanulmány szerzője szerint a megoldás a karantén és a fertőtlenítés.
A két világháború közötti időszakban rendre megkeserítik a gazdák életét a különböző járványok, különösen a száj- és körömfájás. 1937-ben a legújabb kutatási eredményeket a Köztelek egyik számában dr. Schwanner Jenő összegezte.
 |
Ekkor a rovat szakmai nívójáért Manninger Rezső, a XX. század egyik legjelentősebb tudósa felelt. Schwanner személyében sem akárkiről van szó, ő is a XX. század egyik legnagyobb tudósa, nevéhez fűződik a fertőző betegségek elleni küzdelem hatékony megszervezése, a veszettség felszámolása és az állategészségügyi szabályzat szerkesztése.
Schwanner Jenő szerint a megoldás a “betegség helyhezkötése”. Azaz a karantén.
Ő is megemlíti, hogy van egy másik irány, a radikális módszer, az állatok teljes kiirtása. Ezzel kapcsolatban így fogalmaz:
Szóba jöhet a járvány elfojtása céljából a beteg, a betegségre és fertőzésre gyanús állatoknak a leölése. A védekezésnek ezt a módját, a kiirtást (stamping out) főként elszigetelt fekvésű országok alkalmazzák akkor, ha a betegség még nincs nagyon elterjedve és ha szokatlanul rosszindulatú. Ez a védekezés azonban igen költséges és a betegség rendkívüli ragályossága és könnyű széthurcolhatósága miatt gyakran nem vezet célhoz. Példa erre Svájc, ahol az 1919-1920. években megkísérelték a rosszindulatú járvány kíméletlen irtással való elfojtását, de 28.000 szarvasmarha és 15.000 juh leölése után abbahagyták a nem sok sikerrel kecsegtető eljárást. Angliában az 1923-1924. években 8 hónap alatt 103 000 szarvasmarhát, 42.000 juhot és 47.000 sertést öltek le a járvány elfojtása céljából, de ennek ellenére minduntalan újból fellépett a betegség.
 |
Vagyis az állomány teljes kiirtásának semmi értelme, mert a betegség ismét meg fog jelenni behurcolás által. Minden tudományos tény azt támasztotta alá, hogy a teljes megsemmisítés nem vezetett eredményre.
Ezt a tapasztalatot a kommunista időszak is elfogadta. A száj- és körömfájásjárvány 4-5 évenként végigvonult az országon, az 1960-as években szinte folyamatosan, különösen az 1972-es és 1973-as esztendő volt az, amikor súlyosan érintette a mezőgazdaságot ez a betegség. Ennek ellenére a teljes állomány kiirtására vonatkozó hírt egy-egy adott térségből egy esetben sem találtam. Sőt, ahol lehetett, a beteg egyedeket is megpróbálták megmenteni.
Csak példaként szeretném megmutatni Önöknek, 1960 és 1980 között mintegy 6000 db publikáció foglalkozott csak a száj- és körömfájásjárvány elleni küzdelemmel. Természetesen nem volt alkalmam az összeset elolvasni, de a keresőrendszerek segítségét igénybe vettem.
Megerősítem: olyan esetet nem találtam, amikor többezer szarvasmarhát mészároltak volna le, ahogy teszik ezt most mások mellett Levél községben, ahol 3000 tehenet pusztítanak el.
Tehát korábban Magyarországon, az addigi évszázados tudományos tapasztalatokra támaszkodva a karantén, a fertőtlenítés, a beteg és egészséges állatok elválasztása volt az alkalmazott eljárás. A Szövetkezet című laptól (1968):
 |
a Szabad Földműves című magazinig (1973) az állatorvosok, a tudósok egyaránt a karantént és a fertőtlenítést javasolták, és azt írják, hogy “A beteg állatokat a gócban tartózkodó állatorvos kezeli.”
 |
Ekkor már az új szemléletben gondolkodó kommunista rendszer is inkább a korábbi hagyományokra támaszkodott, és azokra a tapasztalatokra, amit a Népszabadság 1966. január 8-i száma így foglalt össze:
 |
Idézem:
A betegség viszonylag gyors felszámolásában, a nagyobb károk elhárításában rendkívül nagy szerepe volt a speciális elszigetelő módszernek; a korábban a szórványosan alkalmazott kiirtás helyett a fertőzött állatokat a községeken, városokon kívül eső területeken, úgynevezett karanténokba gyűjtik, zárt gépkocsikkal, s miután ott teljes elszigeteltségben kigyógyítják, visszaadják a tulajdonosuknak. Az elhullási arány - a szakszerű és a gondos kezelés következtében - legutóbb három százalékra csökkent.
Látják? 1966-ban az elhullási arány 3 (!!!) százalékra csökkent!!!!!
 |
1975-ben a Magyar Állatorvosok Lapja a bolgár eljárásokat ismertette a hazai állatgyógyászati szakemberekkel, nevezetesen azt, miként győzték le a száj- és körömfájásjárványt. A témában C. G. Bojadzsiev, az Országos Állatorvos-továbbképző Intézet igazgatóhelyettese osztotta meg a tapasztalatokat, amit Kobulej Tibor állatorvos, egyetemi tanár fordított le magyar nyelvre.
 |
És mi a járvány visszaszorításának sikertörténete? Karantén, a beteg és az egészséges állatok elkülönítése, “a fertőzött állatok megsemmisítése”. Egy szó sincs benne az egészséges állatok leöléséről, ami a járvány felszámolásának alapfeltétele kellett volna legyen.
Ugyancsak 1975-ben a Magyar Állatorvosok Lapja a szocialista blokkhoz tartozó német terület, az NDK tapasztalatairól osztott meg egy írást, amelyben a már említett “stamping out”, azaz a teljes kiirtást nevezték meg a siker alapjának.
 |
Emlékeznek? Ez az, ami nem működött 1906-ban Angliában, 1919-1920-ban Svájcban, majd ismét 1923-24-ben Angliában. Tehát megpróbálták az NDK-ban is. És a tudósok nagy örömmel számoltak be a sikerekről.
Kár, hogy nem tudtak sokáig örülni az eredményeknek, ugyanis 1982-ben ismét megjelent a járvány, sok helyen a lakosok a házaikat sem hagyhatták el.
 |
1986-ban az NDK állategészségügyi szakemberei is kénytelen voltak elismerni, és a Magyar Állatorvosok Lapja is megírta, hogy:
 |
a száj- és körömfájáshoz hasonló ragályos megbetegedésekkel folyamatosan számolni kell.
Végeláthatatlan sorban tudnám még hasonló történetekkel folytatni, de talán ennyi is elég annak alátámasztására, hogy a védekezés módja az elmúlt száz évben megosztotta a tudósokat is. Egy olyan jelenségről van szó, amely az emberiséggel együtt volt az elmúlt évezredekben, nem lehet kiirtani, eltüntetni, nincs rá semmilyen hatékony oltás. Ezért meg kell tanulni együtt élni vele, kezelni kell a megbetegedésekkel kapcsolatos problémákat. A másik módszer hívei pedig a radikálisok, az állatok teljes kiirtásának a szorgalmazói.
120 éves tapasztalat alapján kijelenthető, ez nem működik, de valakik valamiért újra és újra erőltetik. Magyarország korábban egy másik utat választott a járványkezelésben, de ez az elmúlt évtizedekben visszatért ahhoz, ami már 1906-ban és az 1920-as években is megbukott, és amelyet az állatgyógyászat nemzetközi hírű korábbi kutatói kifejezetten nem javasoltak.
Vajon hogy vált ismét elfogadott eljárássá az egészséges állatok kiirtása, ez a barbár, kegyetlen, kíméletlen és velejéig aljas módszer? És ebben az ügyben is Angliába kell visszamennünk, a Gerry Docherty és Jim Macregor által megírt Titkos Elit fészkébe, a globális átalakulás e sátáni világába. És most idézek Thierry Baudet A Covid rulett - A globalista hatalomátvétel és a Nagy Újraindítás című könyvéből:
 |
“Neil Ferguson hírneve – mint az az epidemiológus, aki a törvény felett áll –, még a 2000-es évek elejére nyúlik vissza, amikor az ő modellezése alapján a kormány brutálisan kemény politikát vezetett be a szarvasmarha száj- és körömfájás járványok kitörése miatt. Több mint 6 millió szarvasmarha levágására és elégetésére került sor egy 8 milliárd fontba kerülő program keretében, annak ellenére, hogy mindössze 2000 megbetegedést mutattak ki. Ferguson akkor azt jósolta, hogy mintegy 150 ezer ember (!) fog meghalni a szarvasmarhák ragályos szivacsos agysorvadása miatt, noha már általánosan elfogadott volt, hogy a száj- és körömfájás szinte elhanyagolható mértékű veszélyt jelent az emberi egészségre. A betegségben elhunytak száma 200 alatt volt.
 Neil Morris Ferguson, brit epidemiológus és biológiaprofesszor, aki a fertőző betegségek emberekben és állatokban való terjedésének mintáira szakosodott |
Ferguson a járványok megingathatatlan szakértőjeként vívta ki hírnevét annak ellenére, hogy nem is orvos. Első diplomáját fizikából szerezte, majd elméleti fizikából doktorált. A fizikán keresztül kezdett el érdeklődni a statisztika és a modellezés iránt, de soha életében nem kezelt sem beteg embert, sem beteg állatot. Fizikusi nézőpontjából adódóan úgy kezeli a társadalmat, mint egy gépet, miközben modellezési számításait, mivel azok önmagukban hibásak és leegyszerűsítőek, széles körben támadták, beleértve a tudományos közösséget is.”
Természetesen rövid időn belül ismét felütötte a fejét a járvány Angliában, például 2007-ben.
 |
És emlékezzünk csak vissza, mint is mondott két évvel ezelőtt az a bizonyos magas rangú egykori ENSZ-tisztségviselő, akit a romániai elnökválasztásról szóló cikkemben, videómban idéztem be:
A Covid járvány 2016-ra volt tervezve, amit egy másik katasztrófa követett volna, az élelmiszer- és vízkrízis. Ennek a kivitelezését 2025-re tervezik.
Élelmiszerkatasztrófa 2025-ben?
Mi tartozik a legalapvetőbb élelmiszerek közzé? Tej, hús, tojás.
Minek a felszámolása, a kiirtása folyik most?
Vajon segíti ezeket a terveket, ha mindezt egy járvány álcája mögé rejtik?
Vessünk egy pillantást az elmúlt hetek híradásaira, milyen súlyos betegségek jelentek meg a száj-és körömfájáson kívül, amiért ki kell irtani a különböző állatokat.
1. 2025. február 5. - Megjelent a kiskérődzők pestise, ki kell irtani az állományokat, ahol felütötte fejét a járvány:
 |
2. 2025. március 1. - Egyre súlyosabb gondokat okoz a madárinfluenza, rengeteg helyen leölik az állatokat:
 |
3. 2025. március 1. - Megjelent a súlyos betegséget okozó sertéspestis Magyarországon.
 |
4. 2025 március 14. - Terjed a lovaknál a súlyos betegséget okozó herpeszvírus:
 |
Láthatják, a teljes állatállomány le van fedve. Mindet ki lehet irtani.
Vajon tényleg ez a megoldás?
Ha 1966-ban az olyannyira veszélyes száj- és körömfájás-járvány 3 százalékát pusztította el az állatoknak, mi történt mára, hogy ettől jobban rettegünk?
Miért kell 3000 tehenet leölni Levél településen, amikor nagyjából 90 pusztulhat el? Vagy nálunk visszafejlődött a tudomány 1966 óta?
Miként lehet az, hogy az embertelen kommunista diktatúra is lelkiismeretesebben bánt az állatokkal, mint korunk keresztény kormányzata?
Miért kell a Csallóköztől Békés megyéig egészséges állatok százezreit lemészárolni, amikor 120 éves tapasztalat bizonyítja, hogy ez a legértelmetlenebb döntés?
A szakembereknek nevezett hatósági végrehajtók miért segédkeznek egy olyan hóhérmunkában, amit egy egészséges erkölcsi tudattal rendelkező ember vissza kellene hogy utasítson?
Hol vannak az igazi állatvédők, hol vannak az igazi állatorvosok, akik most nevükkel legalizálják azt a borzalmat, amit nap, mint nap elkövetnek ember és állat ellen?
