T. Képviselőház! Most nézzük, miképpen szabályozták ezt a kérdést más államok. Legyen szabad itt egy kis kitérést tennem az egyház idevonatkozó álláspontjára is, mert méltóztatnak jól tudni, hogy éppen a kisgazdapárt és a kereszténypárt tagjai azzal az indokolással vannak e javaslat ellen, hogy az egyházellenes intézkedéseket tartalmaz. Hát, t. Képviselőház, én szerény személyemben, aki a Katolikus Népszövetségnek 15 éven voltam ügyvédje, úgy érzem, hogy jogom, sőt kötelességem ehhez a kérdéshez mindenféle harag és gyűlölet nélkül, sőt ellenkezőleg, az egyház iránt való szeretetből is hozzászólnom és foglalkoznom ezzel a kérdéssel. Németországban a következő a helyzet a hasonló javaslattal kapcsolatban. Tilos a házasságkötés a zsidók és a német vagy rokonfajú állampolgárok között. A törvény ellenére megkötött házasságok érvénytelenek. Tilos a házasságon kívüli viszony a zsidók és a német vagy rokonvérű állampolgárok között. Ez nincs benne a mi javaslatunkban. A következő dolog szintén nincs benne a javaslatban, t. i. hogy a zsidók nem alkalmazhatnak háztartásukban német vagy rokonfajú, német állampolgársággal bíró és 45 éven aluli nőket, külön intézkedés van a német törvényben a keverékek: a félvérek és a fertályvérek házasságkötését illetőleg. Nálunk a javaslatban erről sincs intézkedés, illetőleg csak felhatalmazás van. (Antal István államtitkár: Csak szigorúbb!) Igen t. államtitkár úr, majd bátor leszek erre is rátérni.

T. Ház! Most méltóztassék megnézni, hogy mi van az olasz intézkedésekben. Az olasz rendelet 1938 decemberében hozatott és a következőket tartalmazza. Érvénytelennek nyilvánítja az összes vegyes házasságokat, tehát nemcsak eltiltja, de érvénytelennek is nyilvánítja az összes vegyes házasságokat. (Meskó Zoltán: Sokan örülnének neki nálunk!) A rendelet szerint érvénytelen a két zsidó szülőtől származó kikeresztelkedett ivadékok házassága is, ha olasszal történt, továbbá érvénytelen az a házasság is, amely született keresztény és zsidó között jött létre. Általában érvénytelen minden ilyen házasság, még az is, amely az egyház előtt köttetett. Ennek bizonyos konzekvenciái vannak. Elismerem, hogy szigorú és kemény konzekvenciái, mert módot ad az olasz törvényrendelet arra is, hogy a gyermeket elvegye ilyen esetben a szülőjétől és maga az állam nevelje.

T. Képviselőház! Természetes dolog, hogy nálunk bizonyos recenzust keltett már annak idején az, hogy behozták a vegyes házasságokat, illetőleg behozták a zsidókkal történő házasságot és a polgári házasságot. Az egyház talán joggal is nehezményezte annak idején jogainak oly nagy mértékben történt megcsonkítását. Amikor az első s második zsidótörvényt tárgyaltuk, az egyháziak felemelték szavukat aziránt, hogy azt a meghatározást, hogy ki a zsidó, ki a nemzsidó, az egyháztól elvették. (Varga Béla tagadólag int.), helyesebben szólva annak meghatározását, hogy ki a keresztény. Mondom, ezt elvették az egyháztól és az állam magának vindikálta.

T. Ház! Teljes mértékben igaza volt az egyháznak ebben a kérdésben, mert hogy ki keresztény, azt az egyház mondja meg, de hogy ki nem zsidó, azt megmondhatja a kormány vagy az állam is, mivel az egyik faji kérdés, a másik pedig felekezeti, illetőleg egyházjogi kérdés. Az egyháziak ellenállása és támadása az első és második zsidótörvény alkalmával tulajdonképpen elméleti volt, mert hiszen a törvény csak ezzel a helytelen nomenklatúrával élt, valójában pedig nem célzott mást, mint gazdasági védelmet a magyarság számára, márpedig egyetlenegy egyház sem ígér a tagjainak földi javakat. Nem azt ígéri az egyház, hogy vedd fel vagyonodat, síbold ki és úgy kövess engem, hanem az egyház azt kívánja, hogy hagyjuk el vagyonunkat. Az az indokolás tehát, amellyel néhányan előállottak (Zaj.) az egyháziak közül, hogy tudniillik az egyháznak kötelessége odaállni a kikeresztelkedett zsidók mellé anyagiak szempontjából is, nem állja meg a helyét (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Inkább tehát elméleti, de jogos volt az egyház tiltakozása az első és második zsidótörvény alkalmával. Lehetetlen meg nem látnunk azt, hogy azok az elemek, akik évtizedeken keresztül destruáltak az egyház és az egyháziak ellen, akik kitalálták a »hecc-káplán« kifejezést, ma szívesen kapaszkodnak a hecc-káplán reverendájába (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) és szívesen akarnak az egyház háta mögé bújni, amikor ilyen rendelkezések meghozataláról van szó. Nagyon kérem igen tisztelt pap képviselőtársainkat, hogy amikor ehhez a javaslathoz felszólalnak, – és e tekintetben védelembe veszem a javaslatot –, akkor szíveskedjenek jól megfontolni a dolgot és ne legyenek a zsidóságnak és a destruktív elemeknek a szószólói. (Közi Horváth József: Még a gyanúját is a legkeményebben visszautasítjuk! Vagyunk olyan magyarok, mint bárki más! Zaj. – Elnök csenget.) T. képviselőtársam visszautasíthatja ezt, de én nem mondom alap nélkül, mert a múlt ciklusban volt olyan képviselő, aki ezzel a szándékkal jött. (Közi Horváth József: A múlt ciklusban lehet, hogy volt, de az ittlévő képviselők nevében kikérem magunknak! – Helyeslés jobbfelől.) Maradjunk szigorúan a témánál és ezeket a személyi invektívákat kapcsoljuk ki ebből a kérdésből, mert ezzel nem használunk az ügynek. (Közi Horváth József: Úgy van! Helyes! – Meskó Zoltán: Először várja meg, hogy mit mondanak a papképviselők!) Én ezt nem várhatom meg, mert utánuk már nem szólalhatok fel. (Meskó Zoltán: Előre nem lehet polemizálni! Zaj. – Elnök csenget.)

T. Ház! Amikor az egyházpolitikai törvényeket tárgyalta a magyar országgyűlés, akkor érthetően nagy recenzust keltett a javaslat azért, mert a házasság fennállása érdekében a kánonjog volt addig érvényben és a papi szentszékek döntöttek házassági kérdésekben is, sőt papok bíráskodtak még a végrendelet külső alaki formái tekintetében is. Ezenkívül hamistanúzásnál a tényálladék megállapítása kérdésében szintén a napi szentszékek döntöttek. A házasság felbonthatatlanságának kérdése irritálta azonban legjobban az egyházat, mivel az egyház a házasságot szentségként szolgáltatja ki. Leszögezem, hogy ebben a kérdésben az egyháznak teljesen helyes és jogos az álláspontja. (Zaj.) Ki kell jelentenem, hogy az azóta eltelt negyven-ötven esztendő minden tekintetben megerősítette az egyháznak ezt az egyedül helyes álláspontját, mert az a helyzet, hogy a válások ettől az időtől kezdve megindultak és számuk évről-évre növekszik. Amióta a vegyesházasságok vannak és amióta a házasság felbontható, azóta természetesen ezzel az alkalommal él az is, akit kényelmi vagy egyéb szempontok vezetnek a házasság felbontásánál.

T. Ház! Egészen ragályos divat lett az elválás. A felsőosztályok e tekintetben igen rossz példával járnak elöl a magyar nép körében. Sajnos ez a divat ma már a vidékre, a falura is beszüremkedett s ma már földmívelő lakosságunkat is megmételyezte. Ha komolyan védeni akarjuk a családot, akkor ennek megváltoztatására van szükség és mi szívesen láttuk volna, ha a kormány nemcsak frázisokkal jön, hanem házassági törvényünk revízióját is idehozta volna a Ház elé. (Közi Horváth József: Úgy van! – Meskó Zoltán: Az egész Wekerle-féle törvény revízióját!), s a házasság felbonthatatlansága kérdésében komoly intézkedéseket hozott volna. Aki a házasságot szentségnek tekinti, az nagyon helyesen tulajdonképpen a családot tekinti szentségnek, (Meskó Zoltán: így van!) aki a házasságot felbonthatatlannak nevezett, valójában azonban liberális és egységet akarja megvédelmezni. (Úgy van! Úgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) A család szétzüllesztésének egyik oka éppen a polgári házasság volt (Meskó Zoltán: Így van), tessék tehát ezen a téren revízió alá venni házassági törvényünket.

Elvi és morális szempontból jogosan kifogásolható még az is, hogy a felbontás után új házasság köthető. Még elképzelhető a házasságnak különéléssel való ideiglenes megszűnése, de új házasság megkötése nem. Méltóztassék csak végiggondolni, hol van itt a határ? Egy házasságot, két házasságot, hármat, négyet, ötöt, hatot, nyolcat, tizet köthetnek; nincs korlát. (Közi Horváth József: Amennyit akar!) Hol végződik a házasságkötés és hol kezdődik a konkubinátus? Tessék ezt a kérdést komolyan megszívlelni. Ha a kormány erre hozott volna orvoslást, szívesen láttuk volna. Igaz, hogy időközben megnehezítették a szétválásokat, azonban a helyzet még ma is az, hogy a 77. §. alapján változatlanul igen nagy számban folyik a házasságok szétzüllesztése. (Meskó Zoltán: Passzusírás lett már a házasság!)

A házasság felbontásának lehetősége a polgári házasság ellen a legnagyobb kifogás, nagyon helyesen, ebből azonban nem az következik, hogy az állam nem hozhat olyan törvényeket, amelyek tiltják bizonyos felek között a házasságot. A vétójog nem sérti az egyház jogát, ezt – legalább részben – elismerte főrendiházi beszédében az akkori hercegprímás, Vaszary Kolos is. Hivatkozott az angol Gladstone-ra, akinek idevonatkozó nyilatkozata az volt a házassággal kapcsolatosan (olvassa): »A kormány a dolgok kényszerítő ereje folytán bír ugyan az észszerűség korlátain belül vétóval a házasság megkötését illetőleg, de nem kompetens megsemmisíteni azt, ha egyszer már megköttetett.« Kétségtelen dolog tehát az, hogy ilyen körülmények között kötelessége az államnak törvényekkel védeni magát és ezeket a törvényeket nem difikultálhatja az egyház.

Istóczy Győző

Nem tudom, lehet, hogy itt a fogalmazásban van valami olyan hiba, amelyet könnyű kiküszöbölni, s ha így van, kérem is a kormányt, hogy ezt tegye meg, nehogy az egyház részéről jogosnak látszó ellenvélemények alakulhassanak ki. De hogy régebben ilyen vélemények nem alakultak ki, sőt ellenkezőleg, a zsidókkal való vegyesházasságnak még az egyháziak is ellenzői voltak, arra nézve legyen szabad egy régi kis füzetet, az Antiszemita Kátét idéznem. (Közi Horváth József: Nem kell régit idézni, az új is itt van!) Zimándy Ignác plébános, aki Istóczy Győzővel együtt Magyarországon az Ébresztő Hangok című első antiszemita füzetet adta ki, a következőket mondja (olvassa): »Talán az összeházasodás mégis előmozdítaná beolvasztásukat.« Erre így válaszol (olvassa): »Több államban már régóta meg van nekik engedve a keresztényekkel az összeházasodás, de még sehol sem mutatkoznak beolvadásuk előjelei. Nálunk sem várható ettől semmi eredmény. De voltaképpen nem is őket, hanem vagyonukat szeretnék sokan beolvasztani saját zsebeikbe«. (Mozgás.)

Ez a nagyon ügyes kis füzetecske népszerű stílusban 1884-ben, tehát most már közel 60 esztendővel ezelőtt figyelmeztette a magyar népet és az akkori kormányokat a zsidóveszedelemre. Ez a derék plébános azt a kérdést is felveti, hogy az antiszemiták elleni küzdelemben kire számíthat mégis legbiztosabban a magyar nép? Megnevezi a bármelyik felekezethez tartozó papságot. A következő kérdése nagyon érdekes, sok tekintetben a mai napig is vág. De vajon »nem gátolja-e meg azt a hatalmas kormány az egyházi elöljárók által, hogy t. i. az alsó papság támogassa az antiszemitizmust?« Erre a következő választ adja 60 évvel ezelőtt ez a plébános: Nem helyes, ha az egyházi elöljárók politizálnak (olvassa): »Azonban, midőn nem politikai pártok, hanem az emberiség művelődését eszközlő és fönntartó Kereszténységnek kell védekeznie, a vesztére törő, s mindennemű ellenségeivel szövetkező zsidóság dühös támadásai ellen: a kor az egyházi elöljárók árulóivá lennének a Kereszténységnek, a polgárosodásnak és saját hazájuknak is, ha ezen világraszóló nagy küzdelemben híveikkel szemben foglalnának állást, a minden jónak és szentnek alapját tervszerűen aláaknázó sakterhadnak oldalán.«

Ez az egyszerű derék plébános 60 évvel ezelőtt egészen eltalálta az igazságot ebben a kérdésben. De menjünk tovább ebben a kérdésben. Méltóztassék arra gondolni, vajon Olaszországban, ahol ezt a kérdést rendezték, miért nem támasztott az egyház a hasonló, sőt ennél a javaslatnál szigorúbb fajvédelmi törvény ellen kifogást? Kétségtelen, hogy a Quirinal közelebb van a Vatikánhoz, mint Budapest. Ha Róma akarna ezen a téren befolyást gyakorolni, azt megtehette volna Olaszországban is. Megengedem, hogy voltak viták ezen a téren, ezeket azonban sikerült kiküszöbölni. (A teremből távozó Közi Horváth József felé.) Nagyon sajnálom, hogy Közi Horváth képviselőtársam erre már nem kíváncsi, de legyen szabad hivatkoznom egy nagy katolikus férfiúnak a szavaira.

A vatikáni pápai kamara elnöke és a milánói katolikus egyetem világhírű tudósa, Gemelli mondotta a zsidótörvénnyel kapcsolatos intézkedésekre a következőket (olvassa):

»Mi olaszok sokat szenvedtünk a zsidó szabadkőművesség befolyása miatt, de hála Istennek, XI. Pius pápa és a Duce műve, a lateráni szerződés megoldotta a kibékülés nagy problémáját. Leküzdve az egyház és az állam közötti harcot, az olasz nép teljesen egységes lett. Ennek érdeme Mussolinié, aki új dicsőség felé vezeti az országot.« Majd így folytatja (olvassa): »Kétségtelenül fájdalmas és tragikus azoknak a sorsa, akik vérüknél – hangsúlyozom: vérüknél – és vallásuknál fogva nem lehetnek részesei a hazának.«

Ezt az idézetet annak idején, amiikor a második zsidótörvényt tárgyaltuk, az akkori bizottsági ülésen felhasználtam már és ennek kiadmányából idézem. Azt mondja, (olvassa): »Tragikus ez a helyzet, amelyben ismét korszerűvé válik, mint oly sok század folyamán, az a szankció, amelyet a Messiás-gyilkos nép hívott le magára, szétszóratván az egész világba.« Így folytatta (olvassa): »Az eszméknek e tragikus összevisszaságában híveknek kell lennünk vallásunkhoz, tradíciónkhoz, történelmünkhöz, ezzel az olasz nép, fegyver, nyelv, oltár, történelem, vér és szív« – vér és szív! – »megrendíthetetlen egységben marad.«

T. Ház! Amint méltóztatnak látni, a sokszor nehezményezett vérelméletet tehát bizonyos fokig elismeri és jogosnak tartja Gemelli is, a pápai kamara elnöke.

Legyen szabad most, t. képviselőház, ezek mellé állítanom magának Prohászkának álláspontját, aki számunkra elég irányadó. Méltóztatnak jól tudni, Prohászka 1919-ig, a kommün kitöréséig az asszimiláció híve volt, azt mondta, hogy igenis ezt a kérdést kikeresztelkedessél meg lehet oldani: minél többen keresztelkedjenek ki. A kommunizmus kinyitotta mindenkinek szemét, Prohászkáét is, (Meskó Zoltán: Akiét nem nyitotta ki, az vakuljon meg egészen! – Derültség. – Mozgás.) azért a világhíres magyar szociálpolitikusét, a magyar fajvédelem apostoláét is és ettől kezdve Prohászka Ottokár változatlanul azt állítja, hogy ez faji kérdés, nem pedig felekezeti kérdés. Az idevonatkozó kivonatokat és idézeteket mellőzöm, mert félek, hogy nagyon kifogyok az időből, ellenben legyen szabad hivatkoznom olyasvalamire, ami jobban megvilágítja ezt a kérdést, mint számtalan Prohászka-idézet; egy ellenkező irányzatból jövő nyilatkozatra.

Tisztelettel kérnék háromnegyed óra meghosszabbítást. Remélem, nem fogom kimeríteni.

Elnök: Méltóztatnak a háromnegyed óra meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja.

Maróthy Károly: Amint méltóztatnak tudni, 1917-ben a Huszadik Század körkérdést, ankétot rendezett a zsidókérdésben. »A zsidókérdés Magyarországon« címmel jelent meg a Huszadik Század könyvtárában az ankét anyaga. Én annakidején éppen a harctéren voltam, ott olvastuk tiszttársaimmal együtt ezt az ankétot és megborzadással láttuk, hogy például Hatvany Lajos, ez az exponált, zsidószármazású író miképpen vélekedik a zsidókérdésről. Nagyon érdekes és tanulságos. Azt mondja (olvassa): »Akik fél életen át szenvedtek fajukért és vallásukért…« – nyilván önmagáról beszél – »…még akkor is, ha a faji hovatartozandóságot alig kultiválják és a vallási babonából régesrégen kinőttek« – mondja Hatvany úr – »nem igen segíthetnek többé magukon, hordani kell a keresztet, mely ez esetben a zsidóság keresztje.«

Hatvany: „Frakkot kell gyermekeitekre ölteni, zsidaim”

Majd így folytatja: »De minden felvilágosult zsidó apának az a kötelessége, hogy keresztény gyermeket neveljen.« Ezt mondja ő és meg is mondja, miért: »Ha az ember bálba megy, frakkot ölt!« – mondta Harden, a maga kitérésének igazolására.« Látjuk, a kitérés náluk etikett kérdés, (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) azért térnek ki, mert így könnyebben tudják az asszimilálódás látszatát kelteni és ezzel anyagi helyzetüket javítani. (Mozgás és zaj.) Hatvany Lajos, saját fajának ez a zseniális képviselője is így elszólja magát és őszintén nyilatkozva azt mondja, »Ha bálba megy az ember, vegyen frakkot.« Tehát keresztelkedjék ki, ha itt a keresztények között él. »Nem lehet kaftánban, sem testi, sem lelki kaftánban, a ghettón kívül járni. Frakkot kell gyermekeitekre ölteni, zsidaim, bizony frakkot, hogy megnyíljanak előttük a csukott ajtók...«

Méltóztatnak látni, ezért keresztelkednek ki a zsidók, ezért kötnek vegyes házasságot. Itt van Hatvany Lajos nyilatkozata és azt hiszem, ezt senki, még az Esti Kurir sem tudja megcáfolni. De érdekes, hogy mit mond még, ha nem is egészen ebben a vonatkozásban, (Mozgás.) de a destruktív zsidó felfogást kitűnően jellemzi, (olvassa): »Igazi szkeptikusok csak mi vagyunk, a világháború fiai.« – Megjegyzem, itthon töltötte idejét, Hatvany nem volt katona. – »Mi már ott tartunk – és hogyne tartanánk ott? – ...« – mert nem volt elég gazdag. – »..., hogy a népeknek nincs is hivatásuk« (Incze Antal: Csak a zsidó népnek!) »...a népek vakok, gonoszak, érvekkel és logikával még a saját javukra sem meggyőzhetők. Ezért hiába érvelnek, hiába logikáznak, nem küzdhetnek az ősbutasággal, nem az eredendő, állati ösztönös szenvedelmekkel.« Ez mind a fajra, a nemzetre vonatkozik. Aztán végül azt mondja: az antiszemitizmus ellen nem tud más orvosságot, mint azt, »áthonosulni az áriai fajtába minél több vegyes házasság! – ez legyen a jelszó, mely a zsidókérdés szerintem egyetlen és biztos megoldására vezet.« – mert az a cél, hogy akkor »a meg nem védhető zsidó faji jelleg lehetőleg elmosódjék.«

T. Ház! Ha mi most ilyen törvényt hozunk, akkor azok számára, akik bármilyen okból védeni akarják a kitérő vagy a vegyes házasságot kötő zsidókat, jó orvosság lesz Hatvanynak ez a nyilatkozata. Ezeket védeni, akik maguk is így nyilatkoznak, az öngyilkossággal határos dőreség volna.

De legyen szabad hivatkoznom arra nézve, hogy Hatvany mennyire csak komédiázott és mennyire csak hamiskodott evvel a nyilatkozatával, egy másik zsidóra, Eduard Gansra, aki ezt mondta: »A keresztség, sőt a kereszteződés semmit sem ér. Mi még a századik nemzetségünkben is ugyanolyan zsidók maradunk, mint amilyenek háromezer évvel ezelőtt voltunk.« (Mozgás.) T. Ház! Tessék ezek után asszimilálni, kikeresztelkedni és tessék ezek után a vegyes házasságokat megengedni.

Lássuk, miképpen és hogyan hatott a szigorú zsidótörvény Németországban. Németországban 1939. május 17-én volt népszámlálás. Akkor találtak a birodalomban 330.892 teljesen zsidót. 72.738 elsőfokú zsidókeveréket és 42.811 másodfokú zsidókeveréket. Ez más szóval azt jelenti, hogy a birodalomban minden 10.000 lakosra esik 42 tiszta zsidó, ami csak 0,4%-nak felel meg, míg nálunk 6 százalék van, tehát tizenötször olyan nagy az arányszáma Magyarországon a zsidóságnak, mint Németországban. Ha ezeket a németországi adatokat összevetjük az 1933. évi adatokkal, akkor megállapíthatjuk, hogy 1933-ban 722.000 zsidó volt Németországban, akik közül 390.000, vagyis az összes zsidók 54 százaléka vándorolt ki. Az a helyzet, hogy még Németországban – mint méltóztatnak látni – a szigorú zsidótörvények értelmében 54 százalékkal csökkent a zsidóság arányszáma, országos viszonylatban 0,4 százalékra, ugyanakkor nálunk mi történt? A Felvidékkel, Erdéllyel még több zsidó került ide, (Incze Antal: Ruszinszkóval!) Ruszinszkóval különösen. Ezenkívül még 30.000 zsidó vándorolt be Galíciából az elmúlt évek alatt. Nálunk tehát az arányszám ahelyett, hogy javult volna, romlott. 5 százalékról 6 százalékra emelkedett.

Mindezt miért idézem és mondom el? Abból az okból, amely okból az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga veti össze a magyar és a német adatokat. Azt hiszem, ezt a tisztes ligát, amely Wolff Károlynak és Prohászkának alapítása és amelynek Teleki Pál miniszterelnök úr volt éveken keresztül az elnöke, senki sem fogja felforgatással vádolni, mint esetleg bennünket, nyilasokat. A Keresztény Nemzeti Liga kiadványa azt mondja (olvassa): »…a nyolcvanmilliós német népességgel szemben az 1 százalékot sem kitevő...« – itt téved, mert 1 százalékot mond, bár ennél sokkal kevesebb, de a liga 1940-es kiadványa nyilván még nem ismerte az 1939-es népszámlálási adatokat, – »...zsidóságnak vérkeveredési lehetőségei ugyanis sokkal, de sokkal csekélyebbek voltak és csekélyebbek most is, mint nálunk.« Ha tehát Németországban ilyen kicsi a zsidóság arányszáma és mégis ilyen szigorú törvényeket hoztak, akkor Magyarországon még szigorúbb intézkedésekre van szükség – mondja. Azt mondja még itt (olvassa): »Különösen középső és felső osztályainkban egyre több a zsidókeveredés«. Végül azzal zárja ezt a fejezetet a Keresztény Nemzeti Liga, hogy azt mondja (olvassa): »A magyar társadalom ma már két részre osztható: az egyik rész még innen van a zsidókkal való fajkeveredésen, a másik rész már túl van azon.«

Vajon ez a törvény alkalmas-e arra, hogy a teljes fajkeveredést meggátolja? Nem alkalmas. Ezért több határozati javaslatot vagyok bátor beterjeszteni. Elsősorban helytelennek tartom azt, hogy a közegészségügyi intézkedéseknél sem hozott szigorúbb intézkedéseket a kormány. Evégből a következő határozati javaslatot nyújtom be. (Olvassa): »Utasítsa a Ház a kormányt, hogy terjesszen be törvényjavaslatot, amely szerint zsidó orvos semmiféle köz-, illetve magánegészségügyi intézménynél nem alkalmazható, csak zsidókat vizsgálhat és kezelhet; az egyetemi orvosi karra zsidó nem vehető fel.« (Helyeslés a szélsőbaloldalon. – Incze Antal: Ádám!)

Bátor vagyok a következő határozati javaslatot is beterjeszteni (olvassa): »Utasítsa a Ház a kormányt, hogy terjesszen törvényjavaslatot a Ház elé, amely szerint a zsidók, félvérek és nemzsidók között ezután kötött házasság semmis legyen, míg az eddig kötött vegyesházasságok a nemzsidó házastárs kérésére felbonthatók legyenek.« Tudniillik a javaslat nem akadályozza meg azt, hogy az eddig megkötött vegyesházasságokból ne származzanak továbbra is félvérek. (Meskó Zoltán: Maradjon csak zsidónak, aki zsidót vett el, nem kell azt már visszahozni!) Nem visszahozni, de ne legyen több félvér. (Zaj. – Elnök csenget.)

Azután (olvassa): »Utasítsa a Ház a kormányt, hogy törvényjavaslatot terjesszen a Ház elé, amelyben tiltsa el a zsidó és nemzsidó között a házasságon kívüli nemi érintkezést; ezt minősítse bűntettnek, (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) amelynek büntetése 15 évig terjedhető fegyház és esetenként 50.000 pengő pénzbüntetés, amely ha az elítélten nem hajtható be, helyette a zsidó hitközség legyen köteles megfizetni.« (Nagy taps a szélsőbaloldalon.) A zsidó hitközség vigyázzon fiataljainak erkölcseire. »Az így befolyó pénzbüntetések az elhagyott és árva magyar gyermekek nevelésére legyen fordítandó. A visszaeső vagy halmazatosan vétővel szemben mellékbüntetésként sterilizáció alkalmaztassék.« (Taps a szélsőbaloldalon.)

Mindazonáltal az esetben, ha ezek a részletjavaslatok – mert ezek részletjavaslatok – a kormánynak bármily okból nem tetszenének, kérem a következő határozati javaslatomat elfogadni (olvassa): »Utasítsa a Ház a kormányt, hogy az egész zsidókérdés egységes, teljes és végleges rendezésére haladék nélkül adjon javaslatot a Ház elé.«

T. Ház! Csak egy-két javaslatomat indokolom meg egészen röviden. Ha a zsidónak vagy a félvérnek bizonyos irányban eltiltjuk a házasságot, tehát a törvényes úton való gyermeknemzést, vajon nem logikátlan-e az, hogy amikor a törvényes vérfertőzés kapuját bezárjuk, ugyanakkor a házasságon kívüli vérfertőzésnek lehetőségére kaput nyitunk. Nem természetes-e az, hogy akik nem köthetnek házasságot, azok konkubinátusban fognak élni zsidókkal? A kormány arra hivatkozik indokolásában, hogy Jugoszláviában a kötelező orvosi vizsgálatot azért kellett felfüggeszteni és megszüntetni, bár törvény van rá, mert a kötelező orvosi vizsgálatot megkerülendő, megnövekedett az együttélések száma, a házasságok száma pedig csökkent. Nem így lesz-e vajon most ennek a törvénynek következtében is? Sokkal inkább így lesz, (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) mert a zsidókban, ha egyszer tilalmazva van, még inkább él a szándék, hogy félvéreket nemzzenek és ezzel gondolják majd a zsidók helyzetét javítani. (Meskó Zoltán: Bosszúból is megteszik!) Igen, bosszúból is. (Úgy van! a szélsőbaloldalon. – Egy hang a szélsőbaloldalon: Benne van a Talmudban!) Vajon szabad-e egy javaslattal a vadházasságok számát mesterségesen felduzzasztani? Mert ez a javaslat ezt teszi. Rejtett vérfertőzésre adunk szabadságot, sőt, egyenesen felbiztatjuk erre az érdekelteket ezzel a javaslattal.

T. Ház! Csak egyetlen adatot akarok idetárni az igen t. túloldal és a miniszter úr elé. Méltóztatnak-e tudni azt, hogy Budapesten a házi cselédeknek 48%-a zsidó háztartásban szolgál. Méltóztatnak-e tudni és sejteni, hogy a zsidó vérfertőzésnek micsoda hallatlan lehetőségei és mérvei nyílnak meg ezáltal akkor, ha mi ezt nem tilalmazzuk, még szigorúbban, mint magát a házasságot. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.)

Legyen szabad most egy másik kérdésre áttérnem. A Klebelsberg-féle neonacionalistának nevezett kultúránk a Balaton mellé sok tekintetben Potemkin-kultúránk a Balaton mellé adott nekünk a halak, rákok, kagylók életét megvizsgáló halbiológiai intézetet. Kérdezem, hogy vajon a magyar fajbiológiai intézet felállítását nem volna-e sokkal fontosabb megvalósítani? Szükség van magyar fajbiológiai intézetre. Második évtizede már, hogy tudósaink ezt hiába reklamálják és most e javaslat kapcsán kell megkérdeznünk, hogy miért nem hozták meg eddig az erre vonatkozó intézkedést, hiszen mennyire segítségére volna a törvény végrehajtásának, magának a kormánynak ez az intézet. El sem képzelhető, hogy minden kérdést meg tudjon oldani a kormány vagy a minisztérium egy fajbiológiai intézet nélkül. Figyelmeztetné a kormányt kötelességére és ellenőrizné a törvény végrehajtását. Ezt az igen t. miniszter úr figyelmébe ajánlom s csak azért nem teszek e tekintetben indítványt, mert nem találom most hirtelen az idevonatkozó határozati javaslatomat.

T Ház! Legyen szabad itt egy másik dolgot is megemlítenem. Méltóztatnak arról tudni, hogy eddig büntették a zsidóság ellen való izgatást. Volt a Kúriának két határozata, az egyik az 1988–1924-es a másik pedig a 393–1925-ös. Ezek a zsidóságot egyszerűen hitfelekezetté nyilvánították, (Meskó Zoltán: Úgy van!) ennek következtében azokat az embereket, akik a magyarságot figyelmeztették a zsidó veszedelemre, nap-nap után elítélték, súlyosan megbüntették. (Zaj a szélsőbaloldalon. – Elnök csenget.) A vád alól én magam is csak bíráim bölcsessége, nem pedig e kérdés rendezettsége folytán menekültem ki. Már most az volna a követelésünk, azt hiszem, jogos követelés, hogy a magyar fajvédőket rehabilitálják. (Meskó Zoltán: Így van!) politikailag és büntetőjogilag egyaránt. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Akik kellő időben felismerték a zsidóveszedelmet, erre figyelmeztették az országot és magát a kormányt is, azok büntetőtörvénykönyvünk értelmében izgatást követtek el, tehát ma nem lehetnek a magyar törvényhozás tagjai. Akik azonban elárulták magyar fajtájukat, akik Júdásként a zsidóságtól zsebrevágták nem a 30 ezüst pénzt, hanem az aranyakat és a bankókat, azok ennek a Háznak változatlanul mindenkor tagjai lehetnek. (Meskó Zoltán: Így van!) Nemrég még a tömlöcbe kerültek azok, akik a zsidók ellen szavukat fel merték emelni. Amikor a kormány most végül idehozza a zsidóságot fajnak minősítő törvényjavaslatot, és amikor, nagy későn, az »átkos« külföldi példaadások nyomán és épp ezeknek az elítélteknek okvetetlenkedése következtében rádöbbent a zsidó faj veszedelmes voltára, akkor igenis tessék elsősorban a rehabilitációról gondoskodni ezek számára. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A politikai illem szerint is tartozik a konjunktúra ennyivel a mártíroknak. (Úgy van! Úgy van! – Taps a szélsőbaloldalon. – Meskó Zoltán: Sok konjunktúra-ember van! Nagyon sok!)

T. Ház! Beszédemet Széchenyi István idézetével zárom, aki a következőket mondta (olvassa): »Első érdekünk: nemzetünk és fajtánk érdeke. Kifejtett nemzetiség nélkül nekem minden más progresszió nem kell. Erre állítok mindent, e nélkül, mondhatom, egy zagyvalék-nép leszünk, amelynek talán több pénze lesz, a dögbőröket talán drágábban adhatjuk el, de ez engem nem mozdít. Mindenekelőtt áll előttem hűség fajtámhoz.«

T. Képviselőház! A legnagyobb magyarnak száz évvel ezelőtt elhangzott e figyelmeztetése után oly szerénynek, oly gyengének tartom ezt a visszhangot ebben a javaslatban, hogy éppen az ő jelszava alapján, amely szerint a hűség a fajtámhoz kötelez, e javaslatot nem fogadhatom el. (Taps a szélsőbaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.)

Kapcsolódó: Az asszimilációs máz hatalmi tébolyában pattogzik le a zsidóról