Korunk hatalmasságai az ellenük lázongó személyeket és politikai erőket antiszemitának bélyegzik (ami egyértelműen mutatja, kik is azok a bizonyos hatalmasságok), de hogy pontosan mit is jelent az antiszemitizmus kifejezés, azt természetesen senki sem képes pontosan meghatározni. Ez a bizonytalanság persze nagy előny a cionista zsidók számára, mert ily módon ők mondhatják meg, kit tekintenek antiszemitának és kit nem. Azonban ebből a meghatározatlanságból fakadóan néha még a cionisták szolgálatába szegődött politikusok és kutatók is elbuknak.
Azt hiszem, ahhoz nem fér kétség, hogy ha valaki rámutat a zsidók hatalmas befolyására a gazdasági, politikai, kulturális élet területén, akkor az illető feltétlenül antiszemitának minősül. Az Economist című lapról ugyan eddig senki sem állította, hogy antiszemita lenne (valójában az „üzleti körök” egyik legfontosabb szócsöve), azonban alighanem ideje lesz a lap újságíróinak a körmére nézni. Az újság 2007. augusztus 23-i számában Oroszországgal kapcsolatos tudósításban ugyanis az alábbi antiszemita és gyűlöletkeltő szöveget olvassuk:
"A KGB kimaradt a vagyonnak a posztszovjet korszakban történt újrafelosztásából. Ami még rosszabb, a háttérben egy kis csoport – melynek tagjai között sok a zsidó – túljárt a KGB eszén (amely nem rajong a zsidókért.) Ebből a társaságból kerültek ki az oligarchák, akik megszerezték az ország természeti erőforrásait és más, magántulajdonba került vagyontárgyait. A KGB tisztjeinek végig kellett nézniük, amint az oligarchák hihetetlenül meggazdagodnak, míg ők továbbra is szegények maradtak, sokszor pedig fizetést sem kaptak.” (http://www.economist.com/node/9682621)
De nem csak az Economist lépett át azon a bizonyos határon, hanem, ami még megdöbbentőbb, a Jerusalem Center for Public Affairs elnevezésű intézmény is. 1999-ben ugyanis A politika szerepe napjaink orosz antiszemitizmusának kialakulásában cím alatt a Jerusalem Center for Public Affairs honlapján egy tanulmány jelent meg, melyben az alábbi, ugyancsak antiszemita és a gyűlölet felkeltésére alkalmas szöveg olvasható:
"Az a megállapítás, mely szerint a zsidó befolyás az orosz gazdasági életben és a média világában aránytalanul nagy, tényeken alapul. Az orosz gazdaság 50-80%-a van a zsidók kezében, és a nyolc legjelentősebb úgynevezett oligarcha közül öt zsidó, akiknek a hatalma kiváltképpen jelentős. (Az oligarchák kis csoportja ellenőrzése alatt tartja a kormányt. Az öt zsidó származású oligarcha: Borisz Berezovszkij, Mihail Friedman, Vlagyimir Guszinszkij, Mihail Hodorkovszkij és Alexander Szmolenszkij.) (http://www.jcpa.org/jl/vp414.htm)
Oroszországban a helyzet a '90-es évek óta persze jelentősen megváltozott, Putyin ugyanis könyörtelen kézzel számolt le az oligarchákkal. (Erről szól az Economist cikke is.) Nálunk éppen az ellentéte történik.
Perge Ottó