A dicstelen tettet tovább súlyosbítja, hogy nagyjából egymillió gyerek jár valamilyen anglikán egyház által fenntartott iskolába, ezek száma országszerte 4630.

A „tanácsokat” útmutatók formájában juttatják a tanárok kezébe, és többek között a transzneműségről is szót ejtenek benne, természetesen progresszív nézőpontból. Így például a gyerekeknek nem azt kell elmagyarázni, hogy a transzneműség egy betegség (ezt még sokszor a nyugati „jobboldal” sem meri egy az egyben kimondani), hanem „kijelölésekről” és „önazonosításról” beszélnek az eltérő nemek tükrében.

Ha azt hinné a kedves olvasó, hogy valamiféle „belső lázadásról” lenne szó az anglikán egyházon belül, a renitenseket pedig hamarosan kiközösítik, akkor téved. A kampányt Justin Welby, Canterbury érseke is támogatja és felszólította a tanárokat, hogy váltsák le és mellőzzék a „régimódi kifejezéseket” (értsd: az egyetlen normális utat)

Az egyház javaslatát több szervezet és személy részéről támadás érte, így például Lucy Marsh, a Family Education Trust munkatársa szerint „aggasztó, hogy az anglikán egyház nem ismeri el, hogy a biológiai nem megváltoztathatatlan”, s azt nem a születéskor „határozzák meg”.

Stephanie Davies-Arai, a Transgender Trend (a név megtévesztő, genderideológia-ellenes szervezetről beszélünk) képviselője is bírálta az anglikán egyházat és kiállt a biológiai nem megváltoztathatatlansága mellett, a hagyományos álláspontot pedig nem régimódinak, hanem egyetlen útnak titulálta.

Mindkettő hölgy rávilágított arra is, hogy az „útmutatás” ellentétben áll az Oktatási Minisztérium rendelkezésével, mely szerint a tanulókat nem lehet gender tanokra oktatni. Vagyis az anglikán egyház még a szintén progresszív brit kormánynál is „haladóbb szellemű”.

A Church of England egyik szóvivője persze védelmébe vette az istentelen tervezetet, de feltűnő, hogy ravaszságukban a nyílt konfrontáció helyett inkább a bántalmazás (bullying) álcája mögé bújnak és csalárd módon „zaklatás elleni iránymutatásnak” hazudják a genderideológia népszerűsítését.

Ez persze nem példa nélküli. Gyakran a „biztonságos, elfogadó” térre hivatkoznak azok, akik LMBTQ-propagandát csempésznek a közösségekbe, hiszen abból indulnak ki, hogy az „LMBTQ-embereket” nem fogadják el, verbálisan és/vagy fizikálisan inzultálják. Így nyomják le egy törpe kisebbség őrületét bármilyen nagy csoport torkán.

„A kifejezések megfelelő összegyűjtése fontos abban, hogy segítse az embereket az iskolai zaklatás megelőzésében és leküzdésében azáltal, hogy világos és következetes definíciókat ad, és elősegíti a tájékozott vitákat” – mondta Isten felkent szolgája LMBTQ-propagandistákat megszégyenítő módon. Hozzátette továbbá, hogy a tervezetük összhangban van a kormányzati útmutatóval, a Cass Review-val (gyermekek és fiatalok nemi identitásával kapcsolatos szolgáltatások független felülvizsgálata) és az anglikán egyház által teológiailag alátámasztott Living in Love and Faith (Élet szeretetben és hitben) programmal.

Mindezek alapján az olvasó talán már kevésbé csodálkozik azon, miért kerültek lejtmenetbe a keresztény egyházak az európai kultúrában. Nem Istentől, vagy a hittől fordulnak el az emberek (persze az évszázadok óta tartó destrukció sokaknál ezt is elérte), hanem az egyházak gyengesége, sőt, sötét erőkkel való cinkossága az, amely visszatartó erő lehet a (potenciális) hívek körében.

Tavaly novemberben írtam róla, hogy az anglikán egyházon belül áldásosztó szertartást már kérhetnek a homoszexuális „párok”, így egyetlen lépésre kerültünk a tényleges házasságkötéstől. Oxford püspöke ekkor boldog volt a döntés miatt, és ha számításba vesszük, hogy a mostani őrületet a Canterbury érsek is támogatja, joggal feltételezhetjük, hogy az egyház felső vezetőinek egy része felelős a kialakult helyzet miatt.

Az anglikán egyház zsinatának LMBTQ-aktivistája is van, mindezek ellenére fejtenek ki még némi ellenállást a hit józanabb képviselői. Szemlátomást nem túl eredményesen.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info