Orbán Viktor magyar miniszterelnök július 2-án Kijevben Volodimir Zelenszkijjel folytatott megbeszélésen gyors fegyverszünetet javasolt. Orbán közölte, hogy nem ellenzi az ukrán intézkedési terveket, de azok túl sokáig tartanak.
Zoom
A beszámolók szerint Zelenszkij nem is reagált a nagy béketeremtő tűzszüneti javaslatára
Tájékoztattam elnök urat, hogy tervei a nemzetközi diplomáciai szabályok miatt jelentős időt igényelnek. Ezért azt tanácsoltam elnök úrnak, hogy fontolja meg, hogy valami másképp csináljon: állítsa le a harcokat, majd lépjen kapcsolatba Oroszországgal, mert a tűzszünet felgyorsítaná ezeknek a tárgyalásoknak a tempóját – mondta Orbán.
Orbán Viktor ugyanakkor kijelentette, hogy nem ragaszkodik kezdeményezéséhez, és elfogadja Ukrajna indokait.
Az Ukranska Pravda megjegyzi, hogy Zelenszkij elnök közleményében nem is foglalkozott ezzel a témával, bár azt mondta, hogy Magyarország támogatta Ukrajna béketörekvéseit a svájci csúcson.
Zoom
Fotók: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
– Magyarország részt vett az első békecsúcson, és támogatta a csúcsközleményt, és ez jelzi Magyarország készségét arra, hogy eredményes legyen a valódi, hosszú távú biztonság visszatéréséért – mondta Volodimir Zelenszkij.
Az ukrajnai elnök és Orbán Viktor ugyanakkor megállapodott arról, hogy Magyarország területén megnyitják az első ukrán anyanyelvű iskolát, írta a kijevi találkozó után az Ukranska Pravda.
– Konkrétan az első magyarországi ukrán iskola megnyitásáról tárgyaltunk, és a miniszterelnök úr biztosított arról, hogy támogatni fogja a projektet – mondta Zelenszkij. Orbán megerősítette, hogy az ukrán fél vetette fel a kérdést, és teljes mértékben támogatta Zelenszkij ötletét. Kijelentette: miután sok ukrán menekült érkezett Magyarországra, felmerült az oktatásuk igénye.
Zoom
– Korábban éltek ukránok Magyarországon, de most egy sor plusz szükséglet merült fel, ezekről az emberekről gondoskodni kell… Ezért nagyon örültem az elnöki kezdeményezésnek, miszerint ukrán iskola nyithat Magyarországon – mondta Orbán. Kifejtette, jelenleg sokféle iskolában tanulnak az ukrán gyerekek Budapesten, a rendszer „nem rossz”, de Magyarország megérti, hogy ukrán anyanyelvű iskolát kell létrehozni.
– Nem csak értjük ezt az igényt. A magyar állam finanszírozza ezt az iskolát. Annyi ukrán iskola nyílik meg, amennyi szükséges. Fontos számunkra, hogy az ukránok otthon érezzék magukat Magyarországon – tette hozzá Orbán.
Zoom
Ezt a döntést nem kapcsolta össze az ukrajnai megfelelő elvárásokkal, de megjegyezte, elvárja, hogy Ukrajna megértse a hagyományosan Ukrajna Kárpátalja megyében élő magyar ajkú kisebbség szükségleteit.
A kijevi tárgyalásokat követően Zelenszkij és Orbán megállapodott abban, hogy a kétoldalú kapcsolatokról szóló megállapodáson dolgoznak majd.
(Ukranska Pravda - 24 nyomán)
Frissítés: "a múlt vitáit megpróbáljuk magunk mögött hagyni"
Ha egy iskolára van szükség, akkor egyet, ha tízre, akkor tízet - az MTI összefoglalója az elhangzottakról:
Határidőhöz kötött tűzszünet megfontolását kérte Orbán Viktor miniszterelnök keddi kijevi látogatásán Volodimir Zelenszkij ukrán elnöktől; a magyar kormányfő azt is bejelentette, hogy a kétoldalú kapcsolatok rendezése érdekében Magyarország átfogó együttműködési megállapodást kötne Ukrajnával.
Orbán Viktor, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Magyarország kormányfője kedd reggel érkezett Kijevbe, ahol Volodimir Zelenszkijjel folytatott tárgyalását követő közös sajtótájékoztatón megköszönte az ukrán elnöknek a meghívást, jelezve, hogy múlt csütörtökön állapodtak meg a találkozóról Brüsszelben.
A magyar kormányfő hangsúlyozta: az EU-elnökség átvétele után az első útja ide vezetett, mert a béke kérdése nemcsak Ukrajnában fontos, hanem egész Európában. Hozzátette: a háború, amit az ukránok most elszenvednek, mélyen érinti az európai biztonságot.
Orbán Viktor nagyra értékelte azokat a kezdeményezéseket, amelyeket Ukrajna elnöke tett a béke érdekében, ugyanakkor jelezte: megosztotta azt a véleményét Volodimir Zelenszkijjel, hogy ezek a kezdeményezések hosszú időt vesznek igénybe.
"A nemzetközi diplomácia szabályai lassúak és komplikáltak. Azt kértem az elnök úrtól, hogy fontoljuk meg, nem lehetne-e a sorrendet megfordítani és egy gyors tűzszünettel fölgyorsítani a béketárgyalásokat. Egy határidőhöz kötött tűzszünet, amely lehetőséget ad a béketárgyalások felgyorsítására: ennek a lehetőségeit mértem föl" - fogalmazott.
Hozzátette: ezt tisztázta az ukrán elnökkel, és hálás az őszinte tárgyalásért és válaszokért. Azt is jelezte, hogy a tárgyalásról az Európai Unió Tanácsának, vagyis az uniós miniszterelnököknek egy jelentést készít, amelynek alapján megszülethetnek a szükséges európai döntések.
A magyar miniszterelnök Ukrajnának sok sikert kívánt és azt ígérte, hogy a magyar EU elnökség alatt állnak Ukrajna rendelkezésére, amiben segíteni tudnak, segíteni fognak.
Orbán Viktor Magyarország és Ukrajna kapcsolatáról szólva hangsúlyozta: azzal a szándékkal érkezett Kijevbe, hogy a kétoldalú kapcsolatok ügyében előrelépést tegyenek. A magyar kormányfő konstruktívnak értékelte a tárgyalásokat a kétoldalú kérdésekről, hozzátéve, ideje volt, hogy megtörténjen a találkozó, mert számos olyan ügy van, amely rendezést kíván, és amelyről sokat tárgyaltak és vitatkoztak az elmúlt években.
"A múlt vitáit megpróbáljuk magunk mögött hagyni, és az előttünk álló időszakra összpontosítunk" - hangsúlyozta.
Orbán Viktor kijelentette: szeretné, hogyha a két ország között a kapcsolatok sokkal jobbak lennének, ezért Magyarország szeretne átfogó együttműködési megállapodást kötni Ukrajnával, olyat, amilyet már a többi szomszédos országgal kötött.
Jelezte: Magyarország, erejéhez mérten szívesen vesz részt az ukrán gazdaság modernizálásában, és ehhez rendezett kereteket szeretne.
Az Ukrajnában élő őshonos magyar kisebbség ügyében a magyar kormányfő azt mondta: esélyt lát arra, hogy előrelépést érnek el.
A Magyarországon élő ukránokkal kapcsolatban pedig bejelentette: örömmel fogadta Volodimir Zelenszkij kezdeményézését, hogy legyen ukrán iskola Magyarországon. Közölte: ennek a finanszírozását a magyar állam vállalja, és annyi iskolát fognak majd működtetni, amennyire szükség van. Ha egyet, akkor egyet, ha tízet, akkor tízet - tette hozzá.
Orbán Viktor emlékeztetett: ukránok korábban is éltek Magyarországon, ukrán önkormányzat is van, de a menekültek magas száma miatt most sokkal többen tartózkodnak itt, mint korábban. Ezekről a családokról gondoskodni kell, munkára, megélhetésre, biztonságra van szükségük, a gyerekeknek pedig megfelelő iskolákra, jó tanárokra - tette hozzá a kormányfő, aki fontosnak nevezte, hogy az itt tartózkodó ukránok otthon érezzék magukat Magyarországon.
2. frissítés: Zelenszkij tényleg válaszra se méltatta Orbán javaslatát
MTI-összefoglaló a kijevi zsidó nyilatkozatáról:
Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Orbán Viktor magyar miniszterelnök megegyezett kedden Kijevben abban, hogy kidolgoznak egy olyan kétoldalú megállapodást, amely megoldja a két ország közötti vitás kérdéseket. Ezt Zelenszkij mondta el a magyar miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.
"Minden, amiről ma beszéltünk, alapjául szolgál egy államaink közötti jövőbeli kétoldalú dokumentumnak, amely kapcsolatunk minden szegmensét szabályozni fogja, és kölcsönösen előnyös lesz mindkét országnak" - fogalmazott az ukrán elnök. Hozzáfűzte, ez a megállapodás lehetővé fogja tenni, hogy az európai egység minden pozitívumát Ukrajnában is élvezhessék.
Zelenszkij elmondta, felvetette, hogy nyissanak egy ukrán iskolát Magyarországon az ott élő ukrán gyerekek számára, és Orbán Viktor támogatásáról biztosította ezt a kezdeményezését.
Az ukrán elnök örömét fejezte ki, hogy Magyarország soros EU-elnökségének kezdete után a magyar miniszterelnök első útja Ukrajnába vezetett. "Ez közös európai prioritásunkat bizonyítja" - emelte ki.
"Fontos, hogy béke legyen, hogy új alapokra helyezzük Európa megerősítését" - hangsúlyozta.
Az elnök kifejezte háláját Magyarországnak az Ukrajnának nyújtott humanitárius támogatásért, kiemelve, hogy az emberélet megvédését elsőrendű fontosságúnak tekinti. "Magyarország készen áll hatékonyan együttműködni a hosszú távú biztonság elérése érdekében régiónkban és Európában" - jelentette ki. Elmondta, hogy Orbán Viktorral részletesen megvitatták, miként tud Magyarország részt venni egy második globális békecsúcstalálkozó megszervezésében, amely Kijev reményei szerint akár már idén létrejöhet. Hálásak leszünk Magyarországnak, ha támogat minket ebben" - tette hozzá. "Fontos, hogy Magyarország EU-elnöksége hatékony legyen. Annak ellenére, hogy politikai nézeteinkben nem mindig egyezünk, mindketten Európa megerősítését, a szociális fejlődést az európai vállalatok gazdasági gyarapodását szolgáljuk" - hangoztatta.
Zelenszkij szerint Ukrajna EU-csatlakozása hosszú folyamat lesz, amelyben feltétlenül szükség van dinamikára. Fontosnak nevezte, hogy Európa változatlanul támogassa Ukrajnát, valamint országának együttműködése minden szomszédjával megvalósuljon és kölcsönösen hasznos legyen.
Videón a sajtótájékoztató: