Havádzsa Ászif pakisztáni védelmi miniszter szerint immár "nyílt háború" folyik országa és Afganisztán között. Pakisztán péntek hajnalban légicsapást mért afgán területekre, robbanások voltak Kabulban is.
A védelmi miniszter az X-en pénteken közzétett bejegyzésében azt írta, hogy Pakisztán a NATO-erők kivonása után békére számított Afganisztánban és arra, hogy a Kabulban hatalomra került tálibok az afgán nép jólétére és a regionális stabilitásra összpontosítanak. Szerinte azonban ehelyett a tálibok "India gyarmatává" változtatták Afganisztánt, a világ minden tájáról fegyvereseket gyűjtöttek össze, és elkezdték "exportálni a terrorizmust".
"Elfogyott a türelmünk, nyílt háború folyik közöttünk" - fogalmazott.
Sehbaz Sarif pakisztáni miniszterelnök is közleményt adott ki, amelyben azt hangsúlyozta, hogy Iszlámábád "mindig a békére törekedett", azonban hozzátette azt is, hogy a pakisztáni hadsereg "bármilyen külső vagy belső fenyegetéssel sikeresen szembeszáll", és "porrá zúznak bármely agressziós törekvést".
A két szomszédos ország közötti feszültség éleződése egyre bizonytalanabbá teszi a Katar közvetítésével tavaly létrejött tűzszünetet. A pakisztáni védelmi miniszter a mostani bejegyzésben meg sem említette a tűzszünetet.
Zabihullah Mudzsahid, az afganisztáni kormányzat szóvivője csütörtökön bejelentette, hogy az afgán hadsereg a határon átnyúló támadást indított Pakisztán ellen, válaszul az afgán határvidéken a múlt hét végén végrehajtott pakisztáni légicsapásokra.
Péntek reggel a szóvivő azt mondta, hogy Pakisztán hajnalban újabb légicsapásokat hajtott végre a déli Kandahár és a délkeleti Paktia tartományban. Kabulban is több robbanásról számoltak be, áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.
(MTI)







