Izrael nagyon intenzíven támadja ma Libanont; az al-Dzsazírának azt mondta egy iráni tisztviselő, hogy folytatni fogják a támadásokat Izrael ellen, mert a tűzszünet rájuk is érvényes kellene hogy legyen.
A tűzszünet az egész régióra kiterjed. Izrael arról ismert, hogy megszegi az ígéreteit, és csak fegyverrel lehet elrettenteni – mondta egy meg nem nevezett iráni vezető az al-Dzsazírának.
Azt ígérte: Irán meg fogja büntetni Izraelt, amiért megsértette a tűzszünetet, és bűncselekményeket követ el Libanon területén.
A lap idézi a Farsz hírügynökséget is, melynek egy másik iráni katonai vezető azt mondta, hogy „választ készít elő” Irán Izraellel szemben a tűzszünet megsértése miatt.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök már reggel bejelentette, hogy értelmezésük szerint a tűzszünet Libanonra nem vonatkozik, így kiterjesztik a Hezbollah elleni katonai műveleteket.
Irán újabb támadást indított, ballisztikus rakéták vették célba Dubajt
Az Egyesült Arab Emírségek védelmi minisztériuma azt állítja: az iráni-amerikai tűzszünet kezdete óta összesen 17 iráni rakétát és 35 drónt lőttek le a légtérben.
– Az otromba iráni támadások folyamatosak a tűzszünet kezdete óta, 17 rakétával és 35 drónnal végzett a légvédelem – olvasható az UAE védelmi minisztériumának jelentésében.
Közölték: a háború kezdete óta 2256 UAV-t, 26 cirkálórakétát és 537 ballisztikus rakétát indított az olajállam ellen Teherán.
Nemrég Szaúd-Arábia is újabb támadást jelentett Irán felől: Teherán Rijád energetikai létesítményeit támadta meg.
Baj van a Hormuzi-szorosnál is
Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok szerint újranyitotta Irán a Hormuzi-szorost, egyelőre nagyon úgy tűnik, a forgalom érdemben nem indult meg, Teherán továbbra is zavarja a hajózást – írja több közel-keleti lap.
Times of Israel arról ír: a Perzsa-öbölben rekedt hajók folyamatosan kapják az üzeneteket Iránból arról, hogy a Hormuzi-szoros továbbra is zárva tart, azokat a hajókat, melyek megpróbálnak kihajózni, az iráni haderő meg fogja semmisíteni.
Az iráni Farsz hírügynökség közben azt írja: a Hormuzi-szorost a forradalmi gárda „átmenetileg lezárta,” mivel szerintük Izrael megsértette az érvényben lévő tűzszünetet azzal, hogy a mai nap folyamán intenzíven bombázni kezdték Libanont.
Teherán értelmezése szerint a tűzszünet Libanonra és Jemenre is kiterjed, nem csupán Irán területére.
Eddig mindössze két hajó szabadult ki az öbölből, mióta Amerika és Irán tűzszünetet kötött.
Frissítés: 254 halott és 837 sebesült a talmudista vérszomj mai mérlege
Az izraeli légierő előzetes értesítés nélkül légitámadásokat hajtott végre szerdán Libanon-szerte, és ezekben 254 ember életét vesztette, valamint 837 megsebesült - közölte a libanoni polgári védelem.
Az izraeli hadsereg azt közölte, hogy a Hezbollah síita milícia mintegy száz létesítménye - rakétaállások, parancsnoki központok - ellen hajtottak végre légicsapásokat Bejrútban, a déli országrészben és a keleti Bekaa-völgyben. Hozzátették, hogy az Irán-barát szervezet civileket élő pajzsként használ katonai- és hírszerző létesítményeinél.
Éjal Zamir, az izraeli hadsereg vezérkari főnöke azt mondta: ezek "megelőző támadások", és a cél velük az észak-izraeli lakosság védelme a Hezbollah támadásaitól. Hozzátette, hogy Izrael továbbra is minden lehetőséget ki fog használni a síita milícia elleni támadásokra.
Izrael szerint a Donald Trump amerikai elnök által kedd este az Irán elleni hadjáratra vonatkozóan bejelentett kéthetes tűzszünet Libanonban nem érvényes.
A libanoni állami hírügynökség beszámolója szerint a légicsapások öt helyszínen érték a főváros forgalmas, tengerparti és központi lakónegyedeit, robbanásokat, tüzeket és gomolygó füstöt, továbbá utcai pánikot okozva.
Mohammed Baluza, Bejrút egyik önkormányzati képviselője és a helyi lakosok felháborodásuknak hangot adva tagadták, hogy a megtámadott épületek katonai létesítmények lettek volna, üzlethelyiségek és lakóházak dőltek romba.
Navaf Szalám libanoni miniszterelnök azzal vádolta közleményben Izraelt: nem csak hogy válasz nélkül hagyja a Hezbollah és Izrael közötti fegyveres konfliktus tárgyalásos rendezésére irányuló libanoni kezdeményezéseket, hanem tovább szélesíti azt, és civil területeket támad.
"Izrael teljesen figyelmen kívül hagyja a nemzetközi jog és a nemzetközi humanitárius jog alapelveit, amelyeket egyébként sem tartott soha tiszteletben" - jelentette ki.
A libanoni hadsereg közleményt adott ki, miszerint a "libanoni államnak és a civil lakosságának el kell utasítania a Hezbollah civil területekre történő betelepülését, valamint azon törekvését, hogy ott fegyvereket halmozzon fel".
A csapáshullám előtt a Hezbollah egyik tisztségviselője az AP hírügynökséggel azt közölte, hogy "esélyt akarnak adni a tűzszüneti tárgyalásoknak, de a maguk részéről azért nem hirdetnek fegyvernyugvást, mert az izraeli fél nem tartja be a tűzszünetet".
A Hezbollah Irán melletti szolidaritásként március 2-án rakétatámadásokat hajtott végre Izrael ellen, és ezzel belefolyt a február 28-án Irán ellen elindított izraeli-amerikai háborúba. Az azóta megtorlásként végrehajtott izraeli támadásokban a libanoni hatóságok szerint 1530 ember, köztük száz nő és 130 gyermek halálát és további több ezer ember megsebesülését okozták, illetve több mint egymillió embert kényszerítettek lakóhelyük elhagyására.
(Portfólió - MTI nyomán)









