A nyári napforduló természetesen ünnep is egyben, a régi időkben számos hagyomány és népszokás kapcsolódott hozzá, amelyek jelentős része mára már kiveszett, vagy legalábbis háttérbe szorult. Noha az esemény alapvetően pogány eredetű, a keresztény vallás berkein belül tovább élt, és sikeresen beilleszkedett a kurzusba. Ezt ma Szent Iván éjszakájának hívjuk, amely a június 23-ról 24-re virradó éjszaka, de 24-ét szokás Keresztelő Szent János napjának is hívni. (A kettő egy és ugyanaz, Magyarországon inkább a Szent Iván az elterjedettebb forma.) Az eltérés nem véletlen, és a különböző naptárreformok okolhatóak érte, tehát a két ünnep úgy „vált szét”, hogy valójában egy és ugyanaz.

Nem meglepő módon a nyári napforduló ünnepének középpontjában a fény, illetve a hiedelemvilág és a jelképrendszer miatt ennek egyik megtestesítője, a tűz áll. A hit szerint a Szent Iván-napon gyújtott tűz tisztító erejű, s természetesen elűzi a gonoszt, vagyis a sötétséget. Innen ered a tűzugrás és az örömtüzek gyújtása is, amely már a pogány időkben is szokássá vált, a kereszténység pedig továbbörökítette azt. Amikor a téli napforduló idején, a leghosszabb éjszakán abban reménykedünk, hogy a világ ismét fényárban úszik majd, hiszen innentől „már csak feljebb van”, a nappalok egyre hosszabbak lesznek, a nyári napfordulón ünnepeljük meg az ebbe vetett hitet, vagyis, hogy reményeink célt értek.

A nyári napfordulóhoz természetesen még egy sor más néphagyomány is kapcsolódik, amelyek általában a bő termés, az egészség, a tisztaság és a szerelem körül összpontosulnak, csupa olyan kifejezés, melyeket a fénnyel, mint jelenséggel gond nélkül azonosítani tudunk.

Akit egy teljesen másik oldalról érdekel a témakör, annak pedig bátran ajánlom a 2019-es Fehér éjszakák (Midsommar) című, meglehetősen lassan építkező horrorfilmet, amely pogány szemszögből dolgozza fel ezeket a hagyományokat, a filmnek megfelelően horrorelemekkel tarkítva. A lassú, ám végig feszült légkörben zajló alkotás egyrészt alapos betekintést enged a nyári napfordulóhoz köthető népszokásokba, másrészt pedig jó horrorfilmként ezen a téren is kiválóan átlátja a feladatát. A fehér éjszaka egyébként a valóságban is létező kifejezés, bizonyos északi területeken a nyári napforduló körüli időszakban lényegében „éjszaka” sincs sötét, pusztán szürkület, innen ered az elnevezés.

Más vizekre evezve viszont: valóban, az ember összehasonlíthatatlanul energikusabb abban az időszakban, ahol a hosszú nappal-rövid éjszaka kettős váltakozik. Azonban kellőképpen át tudunk szellemülni, meg tudjuk élni a hosszú nappalok okozta energiát és optimizmust? Ég még a belső tűz bennünk? Nehéz kérdések ezek 2023-ban, ahol nemcsak az északi civilizáció, de lényegében az egész glóbusz egy társadalmi és mentális krízisben hempereg. Nem mondom, hogy az ilyen és ehhez hasonló ünnepkörök elvesztik jelentőségüket, mert ez nem volna igaz, de, hogy a befogadókészség és egyáltalán a befogadásra való alkalmasság csökken, ez egyértelmű.

Mindez magyar vonatkozásban is megállja a helyét – kiemelten. Örömtüzek helyett ma – a teljesség igénye nélkül – növekvő migrációs nyomással, gazdasági recesszióval, társadalmi krízissel, és a jelen körülmények miatt valahol érthető nihilizmussal kell megküzdenünk, sőt, a rossz gazdasági helyzetet leszámítva mindez igaz Európa jelentős részére is. Jó ideje már lényegében nem beszéltem olyan emberrel, aki pozitívan látta volna a saját jövőjét, és ezt nem lehet kizárólag a magyar pesszimizmus számlájára írni.

A nyári napforduló ez évi pontos időpontja épp a cikk megírása pillanatára esik, magyar idő szerint 16:58-ra, ekkor éri el a Nap és a Föld középpontját összekötő képzeletbeli egyenes és az Egyenlítő által bezárt szög a legnagyobb kiterjedését. A Nap a zenitre ért, ugyanez rólunk viszont nem mondható el. A fény azonban mindig győzedelmeskedik, s hogy ezt a saját javunkra fordítjuk-e, kizárólag rajtunk múlik.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info