Május utolsó vasárnapján nemcsak egy emléknapot tartunk, hanem megszólítjuk a múltat, és fejet hajtunk azok előtt, akik vérüket, életüket, sorsukat adták a magyar nemzet fennmaradásáért, szabadságáért, becsületéért. A magyar hősök napja nem pusztán megemlékezés: kötelék az ősök és az utódok között, történelmi eskü, hogy nem feledjük, kiknek köszönhetjük, hogy még mindig magyarul szólhatunk.

A magyar hősiesség gyökerei mélyen nyúlnak vissza a történelembe. Már a hunok hőstetteiben, Attila harcosaiban ott izzott a szabadság vágya, a harcban edzett lélek, mely nem hajolt meg senki előtt. E szellem örököseiként jöttek a magyarok is a Kárpát-medencébe – nem kérve, hanem visszatérve a szülőföldre. Ezt a tüzet hozták magukkal a magyarok is a honfoglalás idején. Nemcsak hazát kerestek, hanem küldetést teljesítettek: visszatértek ősi földjükre.

E hősi korszak egyik legdicsőbb fejezete a pozsonyi csata, melyet 907-ben vívtak meg a magyar seregek a keleti frankok túlerőben lévő hadai ellen. Ez a győzelem nemcsak a Kárpát-medence megőrzését jelentette, hanem azt is, hogy a magyarság jogot formálhatott a jövőre. Egy olyan nemzet, amely képes megvédeni magát, helyet követelhet a történelem színpadán. Ez volt a magyarság első nagy „igenje” a történelem kihívására.

A középkor magyar hősei közül Szent László király alakja emelkedik ki, aki nemcsak a kereszténység védelmezőjeként, hanem hadvezérként is példát mutatott. A harcos szent alakja egyszerre testesítette meg a földi és mennyei igazságosságot, a nép védelmezőjeként és a nemzet lelki vezetőjeként.

Azután jött a Hunyadiak kora, amikor a magyarság hősiessége nemcsak önmagáért, hanem egész Európáért küzdött. Hunyadi János, a törökverő hadvezér, a nándorfehérvári csata hőse, 1456-ban megállította a hódító oszmán sereget. Ez a győzelem Európa utolsó védvonalánál történt, s ezzel nemcsak a kereszténységet, hanem a civilizációt is megvédte. A harangszó, amely ma is minden délben megszólal, e győzelem örök emléke és hőseink iránti tiszteletünk hangja. Fia, Hunyadi Mátyás, már királyként folytatta e hagyományt. A fekete sereg élén olyan haderőt épített, amely bármely nagyhatalommal felvette a versenyt. Győztes hadjáratai, igazságos uralkodása a magyar történelem egyik fénykorát jelentették.

A török hódoltság évszázadaiban a hősiesség a mindennapok részévé vált. Emlékeznünk kell Zrínyi Miklós szigetvári hősre, de a végvári vitézek, a parasztkatonák, a szabadságharcos papok és asszonyok egyaránt részei lettek ennek a küzdelemnek, Dobó István és Eger várának védői is aranybetűkkel írták be magukat a történelem aranylapjai közé.

1686-ban Buda felszabadítása új korszakot nyitott: a magyar föld újra magyar kézbe került. Ez a győzelem a hosszan tartó szenvedés végét és az összefogás diadalát jelentette, azonban új elnyomás bontakozott ki, és immár a Habsburgok ellen kellett küzdeni.

A Rákóczi-szabadságharc idején ismét fellángolt a nemzet szabadságvágya. II. Rákóczi Ferenc és kurucai a nemzet függetlenségéért ragadtak fegyvert, és bár a harc nem hozott végleges győzelmet, a magyar szabadságeszme elpusztíthatatlanságát mégis bebizonyította. E küzdelem öröksége a 19. század szabadságszerető nemzedékére is átszállt. 1848–49 újra a nemzeti összefogás és függetlenség diadalának ígéretével kezdődött. A tavaszi hadjárat, a világosi fegyverletétel, és a 13 aradi vértanú emléke a magyar szabadságharc szent ereklyéi.

Az első világháború magyar katonái a legkülönbözőbb frontokon álltak helyt: Doberdónál, a Kárpátokban, Galíciában. Azok a férfiak, akik életüket adták az ismeretlen sírokban, mind a magyar hősiesség néma tanúi. A Rongyos Gárdát sem feledhetjük, akik nélkül ma Sopron nem lenne magyar város. A második világháborúban is sokan harcoltak a bolsevizmus ellen, és vesztették életüket, vagy szenvedtek hadifogolytáborokban, kényszermunkán, elhurcolva idegen földekre. A háborúk magyar hősei, akár önkéntesek, akár besorozott katonák, egy közös eszme nevében estek el.

És eljött 1956 októbere, amikor az utca népe, a munkások, a diákok, a nők és gyerekek is fellázadtak a bolsevik zsarnokság ellen. A pesti srácok Molotov-koktéllal és bátorsággal vették fel a harcot a világ egyik legerősebb hadserege ellen. Ez a szabadságharc megmutatta, hogy a hősiesség nemcsak a múlt dicsősége, hanem jelenvaló erő.

A fenti áttekintés természetesen nem törekedett a teljességre, így természetesen akár méltatlannak is lehet nevezni, ha valakit vagy valamely eseményt kihagytam, azonban a hősiességben gazdag történelmünk felé is éppúgy méltatlan lett volna, ha nem írok e nap kapcsán egy áttekintést.

A magyar hősök napja tehát nem csupán megemlékezés. Ez a nap figyelmeztet: nemzet csak akkor maradhat fenn, ha emlékezik hőseire, és ha készen áll új hősöket nevelni. Hősiesség nem csak a harctéren születik: ott van az áldozatvállalásban, a helytállásban, az igaz szó kimondásában, a hazához való hűségben. Ez a nap arra tanít bennünket, hogy ne csak csodáljuk hőseinket, hanem méltók is legyünk hozzájuk.

Lantos János – Kuruc.info