 Rákócza |
Ezért talán nem mellékes megnézni, hogy a magyarságot reggeltől estig rasszizmussal, antiszemitizmussal címkéző gyarmatosítók miképp is vélekednek minderről.
Itt van rögtön egy tipikus vélemény, egy magát jelenleg Rákócza Richárdnak (micsoda gyönyörű magyar név, vajon a nagyapját is így hívták?) nevező „kiválasztottól”, 2008. december 27-i dátummal. (Rákócza állítólag nem tartja zsidó származásúnak magát, de felesége, akivel több évig élt a megszállt Palesztinában, teljesen biboldó. Ettől függetlenül szerintünk Rákócza meglehetősen fajtajelleges héber, de ha mégsem, az csak növeli bűneit. - a szerk.) Az írás a MIÉRT CION? című (természetesen független = vegytisztán cionista) portálon látott napvilágot, és a mai napig megtekinthető. Talán nem járok messze az igazságtól, ha kijelentem, hogy ez a cikk – ismerve a lassan ezer felé közelítő palesztin áldozatok számát – kimeríti nem csak a gátlástalan gyűlöletkeltést, hanem a tömeggyilkosság igenlését, sőt arra való felbujtást is.
Na de lássuk először az írást:
Halál a terrorra
Az izraeli kormány – nagyon hosszas bizonytalakodás után – odacsapott; a kommentárok szerint húsz éve nem volt ilyen véres napjuk a palesztinoknak. Szombat délután nagyjából száz tonna bomba emlékeztette a gázai Hamaszt arra, ki az úr a háznál.
Az Övezetben minden bizonnyal arra számítottak, szombat is van, Hanuka is van, a zsidóktól ma nem kell tartani. Gázavárosban rendőrtiszteket avattak ünnepség közepette, ahol természetesen zengtek-zúgtak az Izrael megsemmisítésére felhívó, ostoba és primitív jelszavak, ment a szájaskodás. Oda is becsapott egy rakéta; aztán már nem avattak ott fel senkit és semmit.
Az e sorok írásakor százötven és kétszáz darab közé becsült hullamennyiség nagy részét – gázai közlés szerint száznegyvenet – a Hamasz terroristái adták. Mégis, mi sem természetesebb, mint hogy minden egyes híradás megemlíti a „polgári” áldozatokat (és persze akad, ami csak azokat említi). Félelmetes, sunyi és aljas sumákolás kezdődik már megint, hiába ismeri mindenki a Hamasz azon taktikáját, miszerint katonai célpontokat lehetőleg óvodák, iskolák és kórházak tőszomszédságában érdemes létrehozni. Még az Egyesült Államok is arra szólította fel Jeruzsálemet, „kímélje” a polgári áldozatokat. Szerintem ilyenek odaát nincsenek, és nem csak azért, mert a jelenlegi Hamasz-vezetést teljes mértékben törvényesen választotta meg „a nép”; most épp a választás bölcsességének eredményét élvezik. Polgári áldozat már csak azért sincs, mert palesztin jelenleg háromféle létezik: volt, jelenlegi és jövendőbeli terrorista.
Ha vannak gyermekáldozatok, az bizonyos fokig sajnálatos – de ennyi.
Nem merném megjósolni, meddig tartanak a légicsapások; félek, ha kellő számban tűnnek fel kicsavarodott tagú gyermekhullák a képernyőn (némelyik több helyszínen is, mint azt Libanonban láthattuk), az izraeliek elszánása megroppan. Most azonban a világ, így két ünnep között, talán nem lesz annyira elfoglalva a jogos védelem kritizálásával, mint szokott lenni. Ha van Livninek és Báráknak esze, a választásokig csinálja (és egyszersmind meg is nyerik ezzel). Mindenképp örömteli hír, hogy szárazföldi hadművelettel nem kockáztatnak izraeli életeket. Ráérnek a srácok már akkor bemenni, ha eloszlott egy kicsit a füst.
Isten óvja Izraelt és katonáit. Ne álljatok meg félúton.
Rákócza Richárd“
Azóta tudjuk, hogy „a fiúk nem álltak meg félúton“. Ha van az emberi cinizmusnak és a gazemberségnek mélypontja, akkor ez a cikk az.
Megfordítva a szerző gyomorforgató logikáját, mi is nyugodtan kijelenthetjük: zsidó jelenleg háromféle létezik: volt, jelenlegi és jövendőbeli gazember!
Másrészt köszönettel tartozunk Rákócza úrnak ezért az őszinteségért, így legalább minden közepesen értelmes honfitársunk is világosan lemérheti, hogy milyen lelkivilággal rendelkeznek a hivatalosan egekig ajnározott kedves magyarországi zsidaink. Továbbá arra is választ kapunk, hogy mitől nő az antiszemitizmus. Rákócza úr ezzel az írásával valószínűleg több antiszemitát termelt, mint amit a radikális nemzeti oldal több hónapos kemény leleplező munkával elérhetne.
Ha valaki netán kíváncsi lenne, hogy a 20. század első felében miért lángolt föl Európa-szerte a zsidók iránti utálat, akkor most Rákócza úr írása kapcsán könnyen rájöhet. A történelem ugyanis ismétli önmagát. Már ami a kiválasztott nép történetét és lelkivilágát illeti. Annak idején is tele volt a világ az ilyen Rákócza-féle véleményformálókkal, akik a befogadó népeken élősködve úgy köszönték meg a befogadást, hogy reggeltől estig gyaláztak mindent, ami az illető népnek szent és sérthetetlen volt.
Aztán történt valami.
Úgy a múlt század harmincas éveinek elején jött egy európai gondolkodó, aki először csak imigyen figyelmezte ezt a minden jóérzésből kivetkőzött társaságot:
„Vigyázzanak, nagyon vigyázzanak! Egyszer elfogy a türelmünk, és a pimasz, hazug zsidó pofájukat be fogjuk tömni!“
Később egy másik nagy európai gondolkodó pedig így szólt egyik nagy beszédében:
„A kocka el lett vetve, és én nem hiszem, hogy azok, akik tegnap még nevettek, ma még mindig nevetnek!“
A két egykori prófétának igaza lett. A zsidóságnak az ezt követő években nem nagyon volt oka nevetgélni.
Az ember akaratlanul is úgy érzi, mintha a zsidók semmit sem tanultak volna a történelemből. Az egykori prófétákkal együtt én is csak azt mondhatom: nem hiszem, hogy a ma még mások nyomorúságán és gyalázatos legyilkolásán röhögcsélő Rákócza úr és hasonszőrű társai holnap is röhögni fognak.
Mert biztos vagyok benne, hogy valahol valakik már készítik azokat a bizonyos listákat, amelyeken többek között Rákócza úr neve is szerepel.
Egyben ugyanis egyetértek a cikkíróval: halál a terrorra! Halál az igazi terroristákra!
A hozzá hasonló szellemi terroristákat pedig fel kell tenni az első Izraelbe induló repülőgépre, és shalom velük!
Dobszay Károly – Kuruc.info
UTÓIRAT
A fenti cikk megjelenése után, néhány olvasónk jóvoltából írásom alanyával kapcsolatban olyan új információkhoz jutottam, hogy magam is megdöbbentem. Ahhoz már hozzászoktam, hogy korunk vívmányainak köszönhetően lassan már semmi sem az, aminek látszik, most azonban egy valóban kirívó esettel állunk szemben.
Minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy az egyik leggyalázatosabb és legcinikusabb cionista uszítás szerzője, Rákócza Richárd nem zsidó, hanem csak annak adja ki magát. Ez nem új jelenség, hanem a gyógyíthatatlan elmebetegség egy olyan formája, ami főleg az utóbbi években vált szinte járvánnyá. Neve pedig: idiótizmusba fajuló filoszemitizmus. (Tüneteit szinte az egész jelenlegi politikai „elit“ is magán viseli.)
Nemrég egy Nagy László nevű, magát történésznek képzelő és beteges zsidóimádatáról elhíresült személy (mellesleg a Magyar Antifasiszta Liga elnöke) gyalázta úton-útfélen a magyarság valódi szellemi nagyságait, köztük Wass Albertet. Aztán valaki felismerte, hogy ez a Nagy László néhány évvel ezelőtt még a szintén zavaros elméjű Bácsfi Diána híveként Szálasi-plakátokat ragasztgatott éjszakánkén Budapest utcáin. Azóta nem nagyon hallunk róla. És itt van természetesen régi kedves ismerősünk, a valóságban soha nem létezett Hungarista Hírszolgálat egykori legendás vezetöje, Szemenyei-Kiss Tamás is, aki - mit ad Isten - jelenleg, mint meggyőződéses humanista, a cionista hírportálok kedvenc szerzőjeként ontja magából a tömény baromságot.
Mindezek ismeretében már semmin sem csodálkozhatunk. Még azon sem, ha néhány nap múlva esetleg kiderül, hogy ez a Rákócza „Ricsi“ a valóságban tulajdonképpen nem is egy megveszekedett műzsidó, hanem a szélsőjobb beépített embere. (D.K.)
A fenti cikk megjelenése után, néhány olvasónk jóvoltából írásom alanyával kapcsolatban olyan új információkhoz jutottam, hogy magam is megdöbbentem. Ahhoz már hozzászoktam, hogy korunk vívmányainak köszönhetően lassan már semmi sem az, aminek látszik, most azonban egy valóban kirívó esettel állunk szemben.
Minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy az egyik leggyalázatosabb és legcinikusabb cionista uszítás szerzője, Rákócza Richárd nem zsidó, hanem csak annak adja ki magát. Ez nem új jelenség, hanem a gyógyíthatatlan elmebetegség egy olyan formája, ami főleg az utóbbi években vált szinte járvánnyá. Neve pedig: idiótizmusba fajuló filoszemitizmus. (Tüneteit szinte az egész jelenlegi politikai „elit“ is magán viseli.)
Nemrég egy Nagy László nevű, magát történésznek képzelő és beteges zsidóimádatáról elhíresült személy (mellesleg a Magyar Antifasiszta Liga elnöke) gyalázta úton-útfélen a magyarság valódi szellemi nagyságait, köztük Wass Albertet. Aztán valaki felismerte, hogy ez a Nagy László néhány évvel ezelőtt még a szintén zavaros elméjű Bácsfi Diána híveként Szálasi-plakátokat ragasztgatott éjszakánkén Budapest utcáin. Azóta nem nagyon hallunk róla. És itt van természetesen régi kedves ismerősünk, a valóságban soha nem létezett Hungarista Hírszolgálat egykori legendás vezetöje, Szemenyei-Kiss Tamás is, aki - mit ad Isten - jelenleg, mint meggyőződéses humanista, a cionista hírportálok kedvenc szerzőjeként ontja magából a tömény baromságot.
Mindezek ismeretében már semmin sem csodálkozhatunk. Még azon sem, ha néhány nap múlva esetleg kiderül, hogy ez a Rákócza „Ricsi“ a valóságban tulajdonképpen nem is egy megveszekedett műzsidó, hanem a szélsőjobb beépített embere. (D.K.)
