 Egy dögunalmas sci-fi |
Egyszersmind az is teljes joggal vetődik fel a mű elolvasása után, hogy szerzője járt-e egyáltalán Auschwitzban - hasonlóan sok, sci-fit író sorstársához -, hiszen olyan jelenségek szemtanújaként nevezi meg magát, illetve alteregóját, Köves Gyurit, a főszereplőt, amelyek bizonyos, hogy a regényben megjelenített formában nem létezhettek.
Kertész regényében például még azt a Schindler listája című Spielberg-filmből is jól ismert gázkamra-verziót találjuk, miszerint a foglyokat azzal áltatták, hogy fürödni viszik azokba a bizonyos épületekbe, a nagyobb hihetőség kedvéért még szappant is adtak a kezükbe (ugyan minek?), csakhogy a zuhanyrózsákból víz helyett gáz ömlött ki. Ez viszont a mai holokauszt-dogmatikában szereplő Ciklon-B aligha lehetett, azon egyszerű fizikai oknál fogva, hogy lévén ez az anyag granulátum, nem tud kiömleni, sőt, a zuhanyrózsa járatait eltömíti.
No akkor most mi az igazság gáz-ügyben? Van ezzel kapcsolatban egy másik súlyos aggodalomra okot adó tény is. Nevezetesen az auschwitzi táborkomplexum területén közös a vízvezeték- és csatornarendszer, vagyis egy hálózatra voltak kapcsolva az ún. gázkamrák és az SS-parancsnokság, illetve személyzet épületei és körletei, tehát amennyiben elfogadjuk a jelenleg kanonizált holokauszt- vallás hittételeit, úgy azt is el kell fogadnunk, hogy már az első elgázosításnak áldozatául esett volna a likvidált zsidókkal együtt az egész tábori SS-állomány.
A Sorstalanságból arról is értesülhetünk, hogy volt az auschwitzi éjszakáknak egy varázslatos-miszikus, de egyúttal borzalmas kísérőjelensége: a krematóriumok kéményeiből kicsapó görögtűz, a hatalmas lángnyelvek és milliófelé szóródó szikrák. Mindez egy augusztus 20-ai tűzijátékról szóló tudósítás toposzaként nyilván jól hatna, ám a regénybeli kontextusban egy baj van vele: vegytiszta hazugság. Az erfurti Topf és fiai által tervezett krematóriumok kéményeiből már akkor sem csaptak ki semmiféle lángok, mi több még füstöt sem bocsátottak ki magukból. Lehetséges, hogy Kertész ezen állítását Raul Hilberg holokauszt-történésztől vette, akinek állítása szerint a Birkenauba érkezők közül sokan hatalmas lángokat láttak előtörni a kéményekből. Nem mellesleg a szövetséges légierő 1944 nyarán több mint 30 alkalommal készített légi felvételeket Auschwitzról, amelyeket a CIA 1979-ben feloldott a titkosítás alól, s ezek a fényképek puszta létezésükkel cáfolják, hogy füst és láng tört volna elő a kéményekből.
A megsemmisítés-teóriát cáfolja a szerző azzal a regénybeli motívummal is, hogy amikor Köves Gyuri megbetegszik, nem a gázkamrába kerül, mint életképtelen és hasznavehetetlen élőlény, hanem a tábori SS-kórházban gondos orvosi ellátásban részesül teljes felépüléséig.
Jelen sorok íróját igen súlyos kérdések gyötrik: vajon a holokauszt-tagadás büntethetőségének törvénybe iktatása után mi lesz az a hivatalos, kanonizált mérce, melytől nem szabad senkinek sem eltérő álláspontot hangoztatnia? Ki minősül majd a modern inkvizíció előtt eretneknek? Változtathatóak, alakíthatóak-e a hivatalos történettudomány képviselői által a holodogmatika számadatai és tézisei? Amennyiben igen, ezek az urak és hölgyek is börtönbe fognak vonulni? S ha ők nem, mások miért igen? Életbevágó kérdések ezek… Mindazonáltal szerény véleményem szerint a holokausztnak kinevezett történelmi esemény - bármily szentségtörésnek is hangozzék - a parkolási társaságok tevékenységével állítható párhuzamba: itt is, ott is fizetünk a semmiért.
Lipusz Zsolt - Kuruc.info
Kapcsolódó:
