Az Echo TV „Alsóház" címû mûsorában a legnagyobb egyetértésben ült le egymás mellé Kende Péter „közíró" valamint Vajnai Attila komcsi „fan". Kánonban próbálták meggyőzni Budaházyt és Schuszter Lórántot, hogy a kommunizmust és a nemzeti szocializmust nem lehet egy lapon emlegetni, nem lehet közéjük egyenlőségjelet tenni.
Ezzel kapcsolatosan néhány kérdés merült fel bennem, melyet szívesen feltennék akár Kendének, akár Vajnainak:
1.) Ha a holokausztban érintettek (vagy magukat érintettnek vallók) nácinak, nyilasnak bélyegezhetik a magyarokat pusztán a II. Világháborús politikájuk miatt, akkor nekem, vagy bárkinek joga van-e agresszív, tömeggyilkos népnek bélyegezni a világ zsidóságát pusztán az alábbi, nem vitatottan zsidó származású „politikusok" tevékenysége alapján:
- V.I. Uljanov (Lenin)
- L.D. Bronstein (Trockij)
- Kohn (Kun) Béla
- Szamuely Tibor
- Rosenberg (Rákosi) Mátyás
- Singer (Gerő) Ernő
- Eisenberg Benő (Péter Gábor)
- Lőwy Herman (Farkas Mihály)
A lista a végtelenségig folytatható…
2.) Hogyan, s mivel magyarázza Vajnai elvtárs, a mellette helyet foglaló, magát zsidónak valló Kendének, hogy a népek nagy barátja és tanítómestere Sztálin elvtárs folyamatosan trockista, cionista összeesküvéstől rettegett és számtalan embert végeztetett ki, záratott börtönbe pusztán zsidó származása alapján, vagy azt, hogy a Szovjetunió teljes zsidó lakosságának Szibériába telepítését csak a Sztálin halála utáni enyhülés hiúsította meg?
3.) Mit tett a hitleri Németország, amit a „szövetségesek" ne tettek volna meg?
- Agresszorként kirobbantotta a háborút?

A hivatalos történetírás szerint 1939. szeptember 1.-én Németország lerohanta Lengyelországot és ezzel kezdetét vette a második világháború. Ez igaz, azonban azt általában elfelejtik hozzátenni, hogy körülbelül két héttel később a Vörös hadsereg – a Molotov-Ribbentrop paktum alapján - megindult nyugat felé és Lengyelország kicsit több, mint felét fegyveres harcban elfoglalta. A Szovjetunió mellesleg 430.000 négyzetkilométerrel növelte meg területét a háború kezdeti szakaszáig…
- Táborokat tartott fenn? Miért, a „szövetségesek" nem?

A Szovjetunió területén a GULAG-ok száma, valamint az oda bebörtönzött emberek száma sokszorosa volt a III. Birodalom területén mûködő táborok, valamint a bebörtönzöttek számának.
A nagy és demokratikus Amerikában, a Pearl Harbour elleni támadást követően azonnal internálták az Amerikában élő japán származásúakat állampolgárságra tekintet nélkül.
Az angol fennhatóság alatt álló Palesztinában, Atlit városában mûködött az „illegális bevándorlók" (Európából menekülő zsidók) elhelyezésére fenntartott tábor.
- Polgári célpontokat támadott? Miért, a „szövetségesek" nem?

A szövetséges légicsapások földig rombolták Drezdát, Hamburgot és sok más német várost, több tízezer civil halálát okozva. A szövetségesek eleddig egyedülálló módon nukleáris csapást mértek tisztán polgári célpontokra. (Hirosima, Nagaszaki)
A hős szovjet csapatok, akik addig erőltetett menetben nyomultak nyugat felé, néhány kilométerről, lábhoz tett fegyverrel nézték végig, ahogy leverik a varsói gettólázadást. (Mellesleg a felkelés brutális leverésére parancsot adó Oskar Dirlewanger SS-Oberführert a Wehrmacht vezetésének feljelentése alapján elítélték és börtönbe zárták...)
- Más háborús bûntetteket követtek el? Miért, a „szövetségesek" nem?

A katyni erdőben a szovjetek 15.000 lengyel katonatisztet mészároltak le, amit megpróbáltak a németek nyakába varrni és csak a 90-es években ismerték be végre-valahára, hogy a Vörös Hadsereg a felelős a történtekért.
A Normandiában partraszálló amerikai csapatok parancsnoksága adott ki olyan parancsot, miszerint a Waffen-SS tagjai, valamint az ejtőernyősök nem eshetnek fogságba, magyarul, ha meg is adják magukat, akkor is a helyszínen agyon kell lőni őket. (Pl: a 26. gyalogos hadosztály részét képező 328. amerikai gyalogezred 1944. dec. 21.-i napiparancsa) A német hadvezetés ilyen parancsot soha nem adott ki…
Nyilván az is teljesen természetes, hogy a Sztálingrádnál fogságba esett több, mint 200.000. német katonából alig 6.000 tért haza!
4.) néhány szemelvény a „demokratikus" szövetségesek tengeri tevékenységéből, amelyek természetesen nem minősülhetnek háborús bûncselekményeknek:
- A Wilhelm Gustloff nevû személyszállító hajót 1945. jan. 30.-án süllyesztette el a szovjet S-13-as tengeralattjáró, megközelítőleg 9000, jórészt ártatlan ember (német menekült) halálát okozva.
- A Struma nevû hajó 1941 decemberében zsidó menekülteket szállított volna Romániából az akkor brit fennhatóság alatt álló Palesztinába. A brit kormány tiltakozása miatt (a hiányzó vízum miatt nem akarták a menekülteket Palesztinába engedni) a hajó nem hagyta el a Fekete-tengert. Végül a hajót a szovjet Щ-213 nevû tengeralattjáró torpedója süllyesztette el 1942. február 24-én. Egy túlélő kivételével minden utasa meghalt.
- 1940 november elején két hajó, a Milos és a Pacific futott be Haifa kikötőjébe, fedélzetén 1771 „illegális" bevándorlóval. A főmegbízott, Sir Harold MacMichael nem engedélyezte partraszállásukat, hanem az utasokat átszállították egy speciálisan erre a célra bérelt óceánjáróra, a Pátriára, hogy az Indiai-óceán egyik szigetére, Mauritiusra internálják őket.
A Pátriát egy cionista szervezet, a Hagana megpróbálta megrongálni, hogy utasai partra szállhassanak Palesztinában, azonban a (túlméretezett) robbanás során 260 ember (zsidó bevándorló) meghalt, további 172 pedig megsérült. A túlélőket az internálótáborba zárták, ahonnan csak a háború végén szabadultak.
A fenti összeállítás korántsem teljes. Számtalan példát lehetne felhozni, amely nem mentesíti a német háborús bûnösöket, nem igazolja az elkövetett háborús bûnöket, csak bizonyítja, hogy egyik hadban álló fél sem volt se jobb, se rosszabb a másiknál.
Skorzeny