Lemondott Böjte József művészeti vezető a "Zsidó Kulturális Fesztivál körül kialakult konfliktushelyzet feloldása érdekében", a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetése a lemondást elfogadta - közölte honlapján hétfőn a szervezet.
A közlés szerint a Mazsihisz "a maga részéről az ügyet lezártnak tekinti, a Zsidó Kulturális Fesztivál programja a meghirdetett műsor szerint folytatódik".
A fesztivál szervezőit több kritika érte, mert lemondták - az egyébként a Muzsikás együttes által vendégnek hívott - Petrás Mária szeptember 1-jei, a Dohány utcai zsinagógába meghirdetett fellépését azzal az indokkal, hogy a művész korábban "szélsőjobboldali" (értsd: nemzeti - a szerk.) rendezvényeken vett részt.
Petrás Mária nem ártatlan a zsidók szemében
Böjte József csütörtökön az MTI-nek felidézte: amikor először felmerült, hogy a népdalénekes olyan rendezvényeken szerepelt, amelyek politikai jellege miatt a rendezvény közönsége felháborodhatott volna, a zenekar biztosította a szervezőket Petrás Mária "ártatlanságáról". Néhány nappal később azonban konkrét bejelentést kaptak az énekes két olyan szerepléséről, amelyeket már nem tartottak tolerálhatónak.
A koncertet végül a Muzsikás együttes lemondta, ennek formális indoka Hamar Dániel zenekarvezető szerint egyik tagjuk betegsége volt - ismétli a zsidók hazugságát az MTI. Petrás Máriát régóta ismerik, így tanúsíthatják, hogy igaztalan vele szemben az antiszemitizmus vádja. "Tiszta lelkű, keresztény csángó asszony" - mondta el róla Hamar Dániel, aki szerint, ha a szervezők hallották volna a Petrás Mária előadásában a zsinagógában általa elénekelni tervezett népballadát, valószínűleg más döntést hoznak.
Petrás Mária az MTI-nek csütörtökön kijelentette: szélsőséges dolgokban soha nem vett részt, nem szokott bántó énekeket énekelni, pocskondiázni senkit. Az énekes elmondta: szíven ütötték a vádak, és úgy érzi, semmi rosszat nem tett. "Nem szoktam politizálni, tiszteletben tartok mindenkit, felekezettől, nemzetiségtől függetlenül" - mondta.
Megjegyezte: "Ha felkérnek, hogy egy Wass Albert-rendezvényen, egy irodalmi esten énekeljek csángó balladákat vagy erdélyi keserveseket, nem jut eszembe, hogy mögé nézzek, ki szervezte." Petrás Mária utalt rá, hogy számos cigány és zsidó művésszel lépett már fel, és soha egyik oldalról sem volt kifogásuk egymás ellen.
A fesztivál vasárnapi kezdetekor Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára arról beszélt, hogy az ország több városában is megrendezett fesztivál programjai révén párbeszéd alakul ki emberek, közösségek, nézők és művészek között. Latorcai Csaba megjegyezte: sajnálatos lenne, ha ezt a "nagyszabású kulturális párbeszédet az ellenőrizetlen, rosszindulatú besározáson alapuló bizalmatlanság lengené körül".
Tüskés tövis a csokorban
Mint mondta: a kormány határozott és egyértelmű állásfoglalásaiban zéró toleranciát hirdet az "antiszemitizmus, a rasszizmus és a kirekesztés" ellen. Ezzel együtt viszont ugyanilyen határozottsággal kiáll azok mellett is, akiket úgy vádolnak meg antiszemitizmussal, hogy "a vád hazugságra alapozott, ellenőrizetlen dokumentumon - például olvasói levélen - alapszik". Ha a közbeszédben megalapozatlan vádak, nyilvánvaló hazugságok terjednek és így sároznak be ártatlan embereket, ott a leghatározottabb fellépésre van szükség - hangsúlyozta.
Konkrétan kitért arra, hogy a fesztivál egyik csúcspontjaként, "a magyar és a zsidó kultúra egymás mellett élését szépen szimbolizáló programja" azért marad el, mert egy ellenőrizetlen dokumentum - olvasói levél - alapján olyan bélyeget akartak ráragasztani egy "köztiszteletnek örvendő művészre, Petrás Máriára, ami emberileg, erkölcsileg messze áll tőle, ugyanakkor alkalmas volt arra, hogy nevét besározzák és kárt tegyenek ennek a fesztiválnak is". A helyettes államtitkár szavai szerint "a párbeszéd ezernyi színben pompázó mezei csokrába tüskés tövis került".
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: