"Nehéz, de eredményes éven van túl a Belügyminisztérium. Rendkívüli év volt, hisz a határaink mentén háború van, így az ukrán-orosz háború is befolyásolja az ország rendvédelmi helyzetét", mondta Pintér Sándor a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának meghallgatásán kedden.
Zoom
"Itt nem fognak lövöldözni"
Pintér Sándor a bizottsági expozéjában arról beszélt, Ukrajnából 545 ezer, a háború elől menekülő ember jött Magyarországra, Románián keresztül pedig 697 ezer. De nem csak az ukrán határszakaszon, hanem a magyar-szerb határszakaszon is rendkívüli volt a helyzet a migráció miatt. Ide határvadász egységeket tettek, akik Pintér szerint "bizonyították a hozzájuk fűzött reményeket". Határvadászból 1200 van. Illegális migráns pedig szerinte 240 ezer volt az elmúlt évben Pintér szerint tőlük néha kézifegyvereket, vállról indítható fegyvereket is lefoglaltak.
November 27-én a V4-ek belügyminiszterei az osztrákkal és a némettel együtt közös értekezletet tartanak Röszkén a témában, jelentette be a miniszter.
Erről a témáról Kósa Lajos azt mondta, "egyfajta bandák közti leszámolás történik a szerb-magyar határon".
Kósa: A szerbeknél van nagyobb baj, nem nálunk, ott lövöldöznek, nem nálunk.
Pintér: Itt nem is fognak.
Erre Kósa megkérdezte, hogy szerinte elegendő-e a mostani szabályozás, elég eszköz és felhatalmazás van-e a határvédő járőröknél ahhoz, hogy a határt és magukat meg tudják védeni.
Pintér szerint ezek a problémák a szerb oldalon vannak, így ezek elhárítása a szerb rendőrség dolga, nem a magyaroké. A magyarok maximum csak segíteni tudnak, de "mi nem a szerb közrend és közbiztonság őrei vagyunk".
Ezután arról beszélt, hogy a magyar rendőr a saját elhatározásából tudja használni a fegyverét, a szabályok betartásával – például, ha megtámadják, vagy ha "erős a támadás". Pintér szerint volt is példa fegyverhasználatra a határon, sőt, volt, hogy az halállal végződött. De a belügyminiszter szerint egy elmarasztalást sem kaptak emiatt a rendőrök, mert mindent szabályosan csináltak. Azt viszont nem fejtette ki, ki kit lőtt le, mikor és miért.
Konténerbörtönt is nyitottak
Pintér Sándor szerint az illegális migráció megmutatta, hogy a magyar börtönök túlzsúfoltak, főleg az embercsempészek miatt, akik csúcsidőben 10 százalékát tették ki a raboknak. Így aztán a belügyminiszter szerint "az embercsempészek bűnügyi felderítésében rendkívül eredményesek voltak". Időközben volt "egy konténerbörtön-akció" a túlterheltség csökkentésére, és most épp a csengeri térségben építenek egy börtönt, ahol első körben 1000 rab fér majd el, később pedig még plusz 500.
A mi hazánkos Novák Előd erre felhozta a börtönökből szabadon engedett embercsempészeket, akikről Pintér nem beszélt – Magyarországon ugyanis nagyjából 1400 embercsempészt engedtek szabadon, emiatt már a szlovák államfő is beszélni akart a magyarral. Ő maga a pártjával egyébként a határőrség visszaállítását szorgalmazná.
Zoom
Szinte teljesen ugyanezen az állásponton van a jobbikos Lukács László György is: egyrészt abban, hogy kell a határőrség. Másrészt szerinte a börtönök számaiból azt lehet látni, hogy az elmúlt időszakban 300 embercsempészt engedtek szabadon. A képviselő szerint a határvadászok száma nincs arányban az embercsempészek számával. Pintér erre úgy reagált, ő nem nagyon lát különbséget a határőrség és a határvadászok között, hiszen az utóbbiak is hivatásos állományúak.
Kósa: palesztin állam = terror
A belügyminiszter szerint a terrorelhárítás is szintén sikeres volt, amire "kiemelhető terheket ró az izraeli-palesztin háború". De Pintér reményei szerint meg tudják akadályozni, hogy "retorziót szenvedjenek a magyar állampolgárok és a külügyi szolgálat dolgozói" ebben a témában.
Kósa erre megkérdezte tőle, "mekkora nyomás van a Belügyminisztériumon, hogy engedélyezzen terror melletti kiállást? Ma az unió számos nagyvárosában a terror mellett tüntetnek, a Hamász és a palesztin állam mellett". Valóban volt Palesztina-párti tüntetés például Londonban és Barcelonában is.
Zoom
Fotók: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Pintér erre úgy reagált, örül, hogy ilyen demonstráció nem volt még Magyarországon – ez is a rendőrség felkészültségét mutatja szerinte.
Pintér szerint a témában "mindenki, kicsit korlátozottan, de elmondhatja a véleményét". Ugyanakkor ő nem akarja, hogy "ilyen jellegű demonstrációban Magyarországon magyar állampolgárok megsérüljenek". Októberben ugyanis Magyarországon is akartak a palesztinokért tüntetni, de nem a Hamász mellett, a rendőrség viszont azonnal lépett.
A biztonság nagyon jó... kár, hogy a cigánybűnözés áldozatai nem ezt tapasztalják
Ezután rátért a biztonságra, ami szerinte nagyon jó. A belügyminiszter szerint Magyarország a világ 15 legbiztonságosabb országa között van, "a szubjektív biztonságérzet, és az objektív biztonság is növekedett Magyarországon". Erre pedig szerinte jó példa, hogy jelenleg 160 ezer uniós állampolgár tartózkodik és éli mindennapjait Magyarországon.
A biztonságérzet felderítésében szerinte a belügyesek is aktívak, nem csak felmérésekre hagyatkoznak, hanem igazgatókat, önkormányzatokat kérdeznek meg arról, mondják el, a diákoknak és a településen élőknek milyen a biztonságérzetük.
"Kiválóan vizsgázott az iskolaőrség is", még úgy is, hogy "sok pedagógus szakszervezet is ellene szólt", mondta Pintér. Október 1-jén 690 iskolaőr volt Magyarországon.
Erre Novák Előd úgy reagált, itt inkább megnőtt a lopások és bűncselekmények száma – de azért most a cigánybűnözést ő nem meri felhozni, mert épp mostanában büntették meg őt ötmillió forintra az Országgyűlésben.
"Én szeretném, ha minél többet keresnének a munkatársaim"
"Ön az Orbán-kormány kegyetlen tagja. Putyinhoz hasonlóan önnek is keltették már halálhírét. De ezt a régi híres befolyását, sajnos nem látom, hogy bevetné a rendvédelmi dolgozók bérének rendezése ügyében" - mondta még Novák, aki megkérdezte Pintértől, milyen béremelést tervez a kormány 2024-ben náluk.
Pintér erre így reagált: "Én szeretném, ha minél többet keresnének a munkatársaim, ha azzal a nyugodt érzéssel jönnének dolgozni, hogy itthon gazdaságilag minden rendben van". Adtak is már szerinte emelést, de a belügyminiszter szerint "van itt egy dolog: a kormánynak közben meg kell tartani az ország gazdasági egyensúlyát".
Tenni kéne valamit a nagyvárosi rollerek ellen
"Látszik, hogy nem vagyunk rendes diktatúra, mert egy rendes diktatúrában a belügyminiszter teljesen omnipotens" – merengett el egy ponton Kósa Lajos, majd közölte, hogy bizony tenni kéne valamit a nagyvárosi rollerek ellen. A traumatológián ő maga is találkozik sérültekkel, az ilyen gyors rollerekkel ugyanis "rettenetes baleseteket tudnak szenvedni".
Pintér szerint ez "nehéz kérdés", de ez inkább a közlekedésért felelős miniszter feladata. Ugyanakkor vannak konkrét javaslataik a témában, például, hogy a rollereket, segwayeket korlátozzák.
(Telex nyomán)