A Pongrátz Gergely által alapított és vezetett, majd Wittner Mária által elnökölt 1956-os Magyarok Világszövetségének állami támogatását a korábbiak töredékére, évi 1,5 millió forintra csökkentették, egyúttal közölték a patinás szervezettel: ezt is elveszik, ha nem szüntetik meg a Mi Hazánk Mozgalommal való közös megemlékezéseket. A Pongrátz Gergely téren elmondott, a rendszerváltás antikommunista mulasztásait is szóvá tevő felszólalásaik miatt indult a kormányzati megtorlás.
Zoom
Novák Előd és Pongrátz András már 2015-ben is megkoszorúzták a Corvin köz legendás parancsnokának szobrát, mely alkotás (és a tér neve) Czeglédi János fővárosi és Markó István zuglói önkormányzati képviselőnek köszönhető (ma mindegyikük a Mi Hazánk tagja)
Pongrátz András az utolsó élő a hat Pongrátz fivér közül, akik fegyverrel harcoltak a szovjet megszállók ellen a szabadságért a budapesti Corvin közben. A Sztálin-szobor ledöntésében lángvágóval közreműködő Pongrátz András a Mi Hazánk alapító atyja, de 2020-ban a még Wittner Mária által vezetett 1956-os Magyarok Világszövetsége is közös megemlékezést tartott Toroczkaiék pártjával a Corvin közben: Varga János szólalt fel, aki később a szövetség elnöke lett. Idei temetésén Novák Előd is beszédet mondott:
Még Varga János elnöklete alatt csatlakozott az 1956-os Magyarok Világszövetsége a nemzeti összefogás seregszemléjéhez a turulszobor védelmében, amikor tavaly október 23-án a Mi Hazánk szervezésében 23 szervezet fogott össze. Már ezt sem nézte jó szemmel a kormány. 2024 novemberében Dér Dániel, a Mi Hazánk Ifjai Bács-Kiskun vármegyei elnöke szólalt fel az 1956-os Magyarok Világszövetségének a kiskunmajsai 56-os múzeumnál tartott megemlékezésén:
Varga János halála után az 1956-os Magyarok Világszövetsége negyedik elnöke Gordos Dénes lett, akit a kommunizmusban nyugalmazott csendőrtiszt édesapjával együtt a Hortobágyra internáltak, teljes vagyonelkobzás mellett. Gordos Dénes Pongrátz Gergely közvetlen munkatársa volt a rendszerváltás hajnalán, ezt követően iskolaigazgatóként elsőként vezette be a hittanoktatást a tanórák rendjébe. Józsefvárosi önkormányzati képviselő volt, 1998-ban és 2002-ben az FKgP országgyűlési képviselőjelöltje is.
Pongrátz Gergely halálának 20. évfordulóján a Mi Hazánkat is méltató beszédet mondott Gordos Dénes:
A kormánynál akkor szakadt el a cérna, amikor a rendszerváltás antikommunista mulasztásait is szóvá tették a közös megemlékezésükön:
A Szabadságharcosokért Közalapítvány osztja nyeli el az ’56-os szervezeteknek járó támogatásokat
A Szabadságharcosokért Közalapítvány lényegében kormányzati szerv. Kuratóriumi elnöke, dr. Sömjéni László Géza a székházukba raportra hívta és megfedte Gordos Dénest a Mi Hazánkkal való együttműködés miatt a közös Pongrátz-megemlékezés után, pedig ezt a szellemiséget Pongrátz Gergely, Wittner Mária és Varga János is támogatta. Sömjéni a Mi Hazánkat szélsőségesnek, fasisztoid jellegűnek ítélte, sőt Pongrátz Gergelyt is úgy minősítette, mint aki képes volt Boross Péterrel szembe szegülni – hasonló okból pedig már a Patrubány Miklós vezette Magyarok Világszövetsége állami támogatását is megvonta az első Orbán-kormány.
Most az 1956-os Magyarok Világszövetségének korábban 4 milliós támogatását 1,5 millióra csökkentette a Szabadságharcosokért Közalapítvány, sőt a teljes állami támogatás megszüntetését is kilátásba helyezték. Pedig 235 milliót kap a költségvetésből elosztásra a közalapítvány, mely ebből saját vezető tisztségviselőinek 38 millió forintot oszt szét (ezek tavalyi adatok a honlapjukról) – miközben már 1,5 milliót is sajnál a legnevesebb 56-os szervezettől, ami még a működési feltételek biztosítására sem elegendő. Sőt az irodájukat is elvette a Sömjéni-féle (egyébként Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által felügyelt) közalapítvány, a korábbinak már csak a harmadát, egy 16 négyzetméteres helyiséget biztosítanak, amely tárgyalásokra, az elnökség üléseire nem elegendő az 1956-os Magyarok Világszövetségének.
A Szabadságharcosok Közalapítvány működési rendjével szemben ‒ a kuratórium ülései nyilvánosak ‒ elnöke, dr. Sömjéni László Géza a Pofosznál tartott ülésről mégis szégyenszemre kiküldte az 1956-os Magyarok Világszövetsége elnökét.
Ha olvasóink szolidaritást vállalnának a legnagyobb ’56-os szervezettel, akkor a kieső állami támogatás helyett az alábbi számlaszámukra utalva lehet támogatni őket:
11705008–20148821
1956-os Magyarok Világszövetsége