A legutóbbi öt reprezentatív felmérése alapján készített mandátumszámítást a Medián. A közvéleménykutató azonban hangsúlyozta, hogy ez valójában becslés, így „felelősen csak bizonyos sávon belül lehet meghatározni a valószínű értékeket.” A becslés szerint a Tisza 138-143 mandátumra számíthat, ami sima kétharmados többséget vetít előre, miközben a Fidesz 49-55 képviselői helyre számíthat. A Medián szerint valószínűleg bejut a parlamentbe a Mi Hazánk, amely 5 vagy 6 mandátumra esélyes, írja a hvg.
A korábbi öt reprezentatív felmérés adatainak összesítése alapján a Medián azt is megvizsgálta, hogy mely társadalmi csoportokban mekkora a pártok támogatottsága, és miként változtak a párpreferenciák a 2022-es választás óta.
A Fidesz elveszítette 2022-es bázisának egynegyedét, de még az EP-választás óta is jelentős a korábbi kormánypártiak lemorzsolódása. A pártválasztást legnagyobb mértékben változatlanul az életkor határozza meg, másodsorban a végzettségnek van fontos szerepe, a lakóhely hatása viszont egyre kisebb.
A Medián február utolsó hetében és márciusban öt reprezentatív, telefonos felmérést készített, három különböző call centerrel, összesen 5000 fős mintán. Ezek egy része – a megbízás természeténél fogva – eddig nem került nyilvánosságra, most viszont az összesített adatbázis lehetővé teszi néhány összefüggésnek a szokásosnál is megbízhatóbb elemzését.
Kevéssel a választások előtt a szavazókorú népesség 48 százaléka készült arra, hogy a Tisza Pártra szavaz, 30 százalék a Fideszre, 4 százalék a Mi Hazánkra, 2 százalék a DK-ra, 1 százalék az MKKP-ra adná a voksát, 15 százalék nem tudott vagy nem akart válaszolni, illetve biztos volt abban, hogy nem fog szavazni.
A Tisza Párt továbbra is a fiatalok körében a legerősebb, sőt hónapról hónapra erősödik. A 30 év alattiak háromnegyede szavazna a Tisza Pártra, de a 30 és 40 év közöttiek 63 százaléka is rájuk voksolna. A Fidesz támogatottsága ebben a két korcsoportban mindössze 10, illetve 17 százalék. Egyedül a nyugdíjaskorúak körében van előnyben a Fidesz, a 64 évnél idősebbek csaknem fele támogatja a kormánypártot, és csupán 29 százalékuk a Tiszát.
Iskolai végzettség szerint is nagyok a különbségek: a diplomások és az érettségivel rendelkezők abszolút többsége a Tiszára szavaz, csak negyedük-ötödük fideszes. A szakmunkásképzőt végzetteknél egy kicsivel vezet a Fidesz, a nyolc osztályt vagy kevesebbet végzettek körében viszont már jelentős az előnye: 49 százalék fideszes a 29 százalék tiszás ellenében.
A lakóhely típusa szerint már nincsenek ilyen nagy eltérések, bár továbbra is igaz, hogy minél nagyobb egy település, annál nagyobb arányban támogatják az ott élők a Tiszát, és minél kisebb, annál népszerűbb a Fidesz. Ezzel együtt a márciusi felmérésekben már a községekben is a Tisza vezet, 41:35 arányban a Fidesszel szemben. A településtípusok közötti eltérés csökkenését húzza alá az is, hogy alig van különbség az egyes régiók között. Közép-Magyarország egy árnyalatnyival „tiszásabb” ugyan, de az összes többi régióban 45–49 százalék között van Magyar Péter pártjának támogatottsága, és 30–33 százalék között a kormánypárté. Ebből tehát az látszik, hogy a Tisza szavazóbázisa tényleg szinte egységesen növekedett szerte az országban, a falvaktól a fővárosig
Íme a legutóbbi felmérések összegzése
Toroczkaiék bejutásának szempontjából csak a Medián lógott ki a sorból, de most ők is korrigáltak:












