Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be a Facebook-oldalán közzétett pénteki ünnepi köszöntőjében.
Magyar Péter csütörtökön tudatta, hogy sógorát, Melléthei-Barna Mártont, a Tisza jogi vezetőjét kérte fel az Igazságügyi Minisztérium irányítására. A 22 évvel Magyarország uniós csatlakozása után, május 1-jén kiadott ünnepi videóüzenetben a Tisza-kormány működési elveiről szólva elmondta, számára is "komoly dilemmát okozott" az a helyzet, ami miatt többen aggódnak, hogy egy kormánytag és a miniszterelnök között családi kapcsolat van.
Közölte: Melléthei-Barna Mártont egyetemista kora óta ismeri, kinevezésének alapja felkészültsége, a jogállamiság iránti elkötelezettsége volt. "A Fidesz lerombolta a jogállamot, Magyarországon megszűnt a jogbiztonság és az emberek törvény előtti egyenlősége. Mindennek a helyrehozatalára olyan embert kerestem, aki képes ezt az óriási, történelmi feladatot elvégezni, és akinek a szakmai felkészültsége megkérdőjelezhetetlen" – fogalmazott.
Hangsúlyozta, a jogász szakember 2024 februárja óta, az első perctől a rendszerváltó mozgalom tagja, és csak "jóval a közösségünkhöz való csatlakozása után kötötte össze az életét a húgommal". Hozzátette: emiatt különösen fontosnak tartja, hogy a leendő miniszter munkáját a lehető legnagyobb nyilvánosság mellett végezze, és minden döntése átlátható legyen.
Magyar Péter hozzátette, sokan sokféle áldozatot hoztak az utóbbi két évben. Most a régóta bíróként dolgozó húga is hoz újabb áldozatot, és a férje, illetve az ő kormányzati megbízatása idejére felfüggeszti aktív bírói tevékenységét, hogy a hatalmi ágak összefonódásának még a látszatát is elkerüljék.
A leendő miniszterelnök a videóban szólt arról is, hogy az új kormány működésében szigorú szabályokat vezetnek be: a miniszterek döntései átláthatók lesznek, az összeférhetetlenségi helyzeteket nyilvánosan kezelik, és ezek a szabályok mindenkire érvényesek lesznek, így a kormányfőre is.
A miniszterek nem a miniszterelnök, hanem a nemzet szolgái, a kormány döntéseiért az Országgyűlés és a magyar nyilvánosság előtt felelnek, és a most megajánlott bizalom nem pozíciókról, hanem alázattal elvégzett munkára szól – emelte ki Magyar Péter, megjegyezve, hogy egészen másféle kormányzást vár el ő maga és a magyar nép tőlük, mint ami az elmúlt két évtizedben szokás volt.
Leendő kormánya legfontosabb feladatának az ország rendbetételét, az uniós források hazahozatalát, a gazdaság beindítását, az állami közszolgáltatások fejlesztését, a magyar nemzet újraegyesítését és az igazságtételt nevezte.
Elmondta, az új Országgyűlés megalakulását követően az elsők között a nemzeti vagyonvisszaszerzési és védelmi hivatalról szóló törvény benyújtását tervezik. Ez a hivatal törvényben rögzített felhatalmazással fog fellépni a jogellenesen megszerzett közvagyon visszaszerzése érdekében, és biztosítani fogja, hogy a közvagyon védelme a jövőben ne politikai akarat kérdése, hanem intézményesen garantált alapvetés legyen – jelentette ki.
Magyar Péter arról is szólt, hogy nehéz út előtt állnak, lesznek vitáik, lesznek hibáik, de amit vállaltak, azt meg fogják valósítani, Magyarországért és minden magyar emberért fognak dolgozni.
(MTI)