Emelt fővel, egyenes gerinccel
Alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete a vád. Ebben az ügyben már született ítélet első fokon, mégpedig felmentő ítélet. A hatalomnak nem tetszett a döntés, ezért másodfokon új eljárásra visszautalták az ügyet. Ma ítélet is született, 1 év, három évre felfüggesztve. A cionista rezsim talpnyalója indoklásként Budaházy György írásait hozta fel.

14:32: Budaházy kifejtette, hogy ennél komolyabb szakmaiságot várna el, hiszen még az ügyész is alaposabb munkát végzett, mint ami az ítélet mögött áll. A hallgatóság elkezdett bekiabálni: "A bíróság megcsúfolása ami történt." "Budaházy, Budaházy" - skandálja a tömeg, majd a hazafit kikísérik. Egy órás volt az ítélethirdetés maga, de az előtte lévő "ítélkezés" is egy óráig tartott. Szóval megerősítést nyert, hogy egy előre megírt ítéletet olvastak fel.
14.20: Már másodszor emlegeti Gyuri írásaiból azt a részt a "bíró" - annak alátámasztásául, hogy erőszakra buzdítottak a felhívások-, amikor Gyuri arról ír, hogy az volt jó, mikor a TV-székház előtt egy srác egy szál rúddal csepülte a rendőröket. A bíró szerint ez olyan hatást vált ki az olvasókban, ami erőszakra buzdít. Ennél a résznél a hallgatóság nem bírta tovább és felhördült. Az ügyész tudomásul vette a döntést. Gyuri és Gaudi konzultálnak még.
14:18: További indoklásként elhangzott, hogy Gyuri írásai felhívásnak minősülnek, ezért megvalósították az előkészületet. A felhívásokban megvalósul az alkotmányos rend megváltoztatásának szándéka, mert a rendszer megváltoztatásáról ír, ráadásul erőszakos formában szeretné a változtatást elérni - érvelt a bíró.
14:03: Az írások a bíró szerint beletartoznak a véleménynyilvánítás szabadságába, de van mellettük erőszakra való felhívás, és fenyegetés is. Ez már túlmegy a véleménynyilvánítás szabadságán - fogalmaz a bíró. A bíró hosszasan ecseteli, hogy ezek az írások milyen veszélyesek, és hogy erőszakos cselekedetekre buzdítottak. Az "alvós" döntőbírónő most is csak pislog, majd elalszik. Nem úgy tűnik, mint akik nagyon tárgyalták az ügyet, inkább az előre megírt ítéletet olvasták fel. A judeobolsevik rendszer alázatos szolgálója elfelejtette hozzátenni, hogy hazánkban viszont büntetlenül lehet a zsidó rádióban és sajtóban keresztények kiirtására és jobbos közéleti személyiségek lemészárlására buzdítani, „Baszd meg a karácsonyt” fesztivált szervezni, de ha egy magyar cikket ír a korrupt diktatúráról, akkor az börtönt ér. Nem tette hozzá azt sem, hogy nálunk nyugodtan lehet az alkotmányt is áthágva szemeket kilövetni, koncepciós pereket rendezni, választási csalással hatalomra kerülni és így kormányozni, zsidó „íróknak” a magyarok felmetszéséről értekezni, a magyarság jelképeit micisapkázni, tetemcafatozni, mindezek mellett egy szélsőliberális cionista szennyportálon a tünetők közé lövetést javasolta egy Tóta W. nevű patkány.  És sajnos felsorolásunk végét így kell zárnunk: és a többi... Ez csak a jéghegy csúcsa!
13:51: A bíró hosszasan ecseteli, hogy ezek az írások milyen veszélyesek, és hogy erőszakos cselekedetekre buzdítottak.
13:47: Indoklás: "a vádlott szélsőséges rendezvények ismert alakja" majd a bíró felsorolta azokat az írásokat, számszerűen 13-at, amik alapján megvalósult a "bűncselekmény", például:
13:41: Döntött a Köztársaság bírósága: bűnös, 1 év, 3 évre felfüggesztve. Szinte borítékolható volt az ítélet, a felmentés utáni visszautalásból következtetve. Budaházy Györgyöt el kellett ítélni, túl veszélyes volt a hatalomnak. Beszámítják nagy kegyesen előzetes fogvatartást illetve a lakhelyelhagyásit: 1 nap előzetes, egy nap szabadságvesztésnek megfelel meg, 4 nap házi őrizet 1 nap szabadságvesztésnek számítják be.
13:35: A szünetnek vége, ami alatt ismeretlenek kidekorálták "Szabadságot Budaházynak!" matricákkal a folyosót. Meghozták Gyurit, aki észrevette a gesztust és elmosolyodott.
 
12.35: Ez a bűnszervezet mindent elkövet az ellenállók ellehetetlenítésére, ennek eredménye, hogy egyik másik eljárás miatt ilyen körülmények között kellett megjelennie a bíróság előtt és nem láthatja a családját se - folytatta a hazafi.
Ennek a bűnszervezetnek a napjai meg vannak számlálva, és abban bízik, hogy hamarosan az elszámoltatásra is sor fog kerülni - zárta beszédét.
Szünet van, a folyóson rekedtek hangos, biztató szavakkal fogadják Budaházyt. Ítélet 13:30-kor.
12.25: Gyuri kifejtette, hogy ő a kommunista bűnszervezet ellen harcol már évek óta. Ezt a bűnszervezetet a mai napig nem sikerült felszámolni, mert ez a csoport folyamatosan újraszervezi önmagát. Ennek a bűnszervezetnek az elnyomása alatt élünk. Ez ellen az elnyomó csoport ellen mindig is volt ellenállás, most is van.
12.20: Egy normális országban nem lett volna TV-ostrom, nem lettek volna a folyamatos jogtiprások sem - érvel tovább a szabadságharcos.
Nem élünk normális országban, pedig a magyar nép megérdemelné, de a népnek tudomásul kell venni, hogy ezt nem kapják meg csak úgy, meg kell küzdeni érte - folytatta.
12.15: Mit nevezünk rendnek és alkotmányosságnak? - teszi fel a kérdést a hazafi, majd elmondta, hogy nem erőszakkal akarja megdönteni a hatalmat, hanem épp a hatalom erőszakosságához képest szeretné a lehetőségét annak, hogy lehessen az erőszakos hatalmon változtatni, akár demokratikus úton.
12.03: Gaudi befejezte védőbeszédét. A folyton elalvó nő is részt vesz az ítélet meghozatalában... Gyuri beszédében ismételten kifejtette, hogy nem hangzott el semmi újdonság, így nem érti, mi szükség volt az újabb eljárási procedúrára. Nem következett be semmi olyan esemény, ami indokolta volna ezt.
A hazafi véleménye, hogy az írások olyan elméleti munkák melyek az adott helyzetre reagáltak. Ezek magától értetődő reakciók, melyek sokakban megfogantak és természetes következményei a történteknek. A hatalom erőszakkal tartja fent önmagát, példa erre a homoszexuális felvonulás, amit hatalmi erőszakkal kényszerítettek ránk - érvelt Gyuri.
11.59: Az egyik tanácsnok, aki a bíró mellett ül, állandóan elalszik. Gyuri is jókat derül rajta.

11.40: A hazafi ügyvédje, Gaudi kielemezte, hogy miért nem tekinthetőek felhívásoknak az írások. Egy felhívásnak tartalmaznia kellene, hogy ki ellen szól, milyen konkrét eszközökkel valósítsák meg a cselekményt. Gaudi szerint a hazafi írásai nem lépik túl a szólásszabadság határát.
11.22: Operatőrünknek egy kommandósnyi távolságra sikerült megközelítenie Gyurit. Talán a barátok, támogatók közelsége segít erősíteni Gyurit. Ha másra nem, erre "jó" volt az új eljárás. A hazafi pár órára az övéi között lehet.
11.20: Az ügyvéd a 2006-os őszi állapotokat, közhangulatot elemzi: jogállamiság alapjait sértő hatalmi intézkedéseket sorol, a rendőri fizikai erőszakra hivatkozik.
11.15: Gaudi a továbbiakban ugyanazzal érvel amivel az előző eljárásban: öszödi beszéd miatt felfokozott hangulat és általános elégedetlenség uralkodott az országban.
11.10: Az ügyvéd szerint Gyuri nem követte el a tényállást, különben sem bűncselekmény amivel vádolják. Felmentést kér, hiszen ha ebben az ügyben ítélet születne, az ellentétes több nemzetközi szabállyal és a véleménynyilvánítás szabadságával. Kérdés az, miért volt szükség az eljárás megismétlésére? Maga az ügyész sem kezdeményezte az új eljárást.
11.00: Gaudi-Nagy Tamás védőbeszéde folyik éppen, a szünet után.
10.32: Az ügyész felfüggesztett börtönbüntetést javasol. A bíró szünetet rendelt el.
10.30: Az ügyész minduntalan azt bizonygatja, hogy az írások erőszakra felhívó sorokat tartalmaznak, mert "a vádlott harci nyelvezetet használ". Az ügyésznek, a Gyuri által javasolt fényképes adatbázis létrehozása sem nyerte el a tetszését. Valaki a sorokból félhangosan odaszólt: "benne leszel te is".
10.20: Ügyészi érvelés: "a vádlott folyamatos forradalmi helyzetre szólított fel, erre sürgetett és tanácsokat adott az előkészületre. Nem általánosságokban beszélt hanem konkrétan megnevezte melyik kormányt kell elkergetni".
10.15: Az előző rendszerbéli legitimizációs felfogással rendelkező ügyész azzal indokolja az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére irányuló kísérletet, hogy Gyuri szabadságharcos példákat is írt, melyek természetesen az éppen aktuális államrend megdöntésére irányulnak. Az ügyészt nem zavarja, hogy pl. az 1956-os szabadságharc is ilyen volt, ami ma hivatalos állami ünnep, tehát a Magyar Köztársaság önmaga alkotmányos rendjének erőszakos megdöntésére szólít fel, mikor állami ünnepségeken szabadságharcosokkal példálózik?
Az ügyész szerint az írásokat együtt kell értelmezni, folyamatában.
A hazafi csuklóján nagyon látszik a bilincs nyoma, ami arra utal, hogy az őt kísérő pribékek túlhúzták, agresszívak.
10.05: Gyuri kifogásolta, hogy új eljárásra visszautalták az ügyet, mikor ezt semmi sem indokolja (ha csak nem az, hogy mindenképpen el kell ítélni - a szerk). Tulajdonképpen erre utalt maga az ügyész, sőt még a bíró is.
10.00: Mivel az előzőekhez képest nincs új bizonyíték, az ügyész elmondja a vádbeszédet.
09.55: Gyuri beszél még mindig. Elmondta, hogy amióta az írásai születtek, az országban uralkodó helyzet csak rosszabbodott. A hazafi azt is kifejtette, hogy a bíró rosszul idézte őt a gránátok kapcsán is, hiszen ő minden esetben a könnygázgránátról írt, vagy beszélt.
09.45: Véget ért a kiegészített vád felolvasása.
Gyuri az elhangzottak kapcsán kifogásolta, hogy a bíró nem idézte őt pontosan. A bíró ugyanis úgy olvasta fel hogy: "jobb egy diktatúra, mint egy demokrácia", pedig az idézet pontosan úgy szól, hogy "jobb egy hazafias diktatúra, mint egy olyan demokrácia, amiben tönkremegy a nemzet". Ezután Budaházy javasolta a sajtó képviselőinek, hogy olvassák el az írásait, mert amit ő azokban leírt, azt azóta már többen is hangoztatják, tehát olyan gondolatokat vetett fel amelyek sokakban felmerültek.
09.30: Toroczkai csendes kommentárja a hallgatóságnak: "ez az ügy abszurd, egy kafkai világot idéz, mintha nem is ebben a dimenzióban történne".
09.25: A bíró felolvassa a vádat és a részleteket Gaudi kérésére, ami konkrétan alátámasztaná az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére szánt kísérletet.
Amikor bejött nem volt ováció, mert a bíró előtte közölte hogy kiürítteti a termet. Gyuri viselkedése komoly, ahogy hallgatja amint a bíró idézi őt, elmosolyodik némelyik résznél, ugyanúgy ahogy a hallgatóság is. Derültség volt például akkor, mikor a bíró felolvasta az egyik írás címét: "A hangyák legyőzhetik a sáskákat".
09.15: Hét kommandós veszi körbe a szabadságharcost. Három mögötte ül, három mellette, egy szemben vele. A bíró, dr. Kalina József, indítványozta a bilincs levételét, amit a BV-sek nagy kegyesen meg is tettek. A bíró megengedte a csak állóhellyel rendelkezők bent maradását is, ami ritkaság számba megy.
09.00: Meghozták Gyurit, a mára szokásossá vált kommandós és kutyás had kíséretében. A terem előtti részen engedélyezték, hogy Gaudi-Nagy Tamással beszéljen tíz percet, aki képviseli ebben az ügyben.
08.50: Gyurit még nem hozták be a tárgyalóba. A terem előtti részt a fontoskodó biztosurak kiürítették. A Budaházy család több képviselője is jelen van, illetve Toroczkai László is megérkezett.
08.10: A tárgyalásra érkező hazafiakat beengedték a tárgyalóterembe. Itt van több, tüntetésekről, illetve a nemzeti oldalról ismert személy. A sajtó jelenléte is nagy, amely érdeklődés érthető.
(SZKR)