Mint tudjuk, hazánk nemzeti állata a szürkemarha. De tudja-e a kedves Olvasó, hogy szürkemarha és szürkemarha között jelentős különbségek mutatkoznak? Legfontosabbak az alábbi fajták:
Vörös szürkemarha:
A vörös szürkemarha egyedeire jellemző, hogy tönkreteszik a Legelőt, eleszik társaik elől a takarmányt és fölisszák az összes vizet. Viselkedésük mintha azt sugallná, hogy csak ők számítanak. A közös Legelőre általában igen nagyokat szarnak. De a legszebb szénabálák valahogyan mindig nekik jutnak. Vezéregyedeik pofáján nincsen bőr, és a gerincük is sokszor hiányzik. Régebben csordatársaikat tömegével szorították ki különféle mészárszékekre. A szenvedő egyedek közül azonban még mindig sokan vakon bíznak a vörös szürkemarhákban. Ebből is látszik, mekkora barmok. Szerencsére populációjuk az utóbbi időben megfeleződött.
Narancssárga szürkemarha:
A narancssárga szürkemarhák szinte istenként tekintenek vezérbikájukra, aki a legdúsabb legelő ígéretével ámítja őket. A vezérbika bődülésein hetekig kérődznek. Úgy tűnik, hogy sokszor nekiiramodnának egy alapos legelőrendszer-váltásnak, de amikor erre ténylegesen lehetőségük lenne, mindig megfutamodnak és visszafekszenek a trágyába dagonyázni és kérődzni. Egyre többen vannak. És egyre nagyobb marhák.
Zöld szürkemarha:
A zöld szürkemarhák régebben igen jelentős szerepet játszottak az új állattartási rendszer kialakításában, ám populációjuk annyira megritkult, hogy szinte a kihalás fenyegeti. Ennek sajátos oka van: egy mezei virág legelése mérgezte meg a gulya ezen részét. A virágot Ibolyának hívják, melynek szirmok helyett – a gombákhoz hasonlóan – kalapja van. A zöld szürkemarha újratelepítése vajmi kevés reménnyel kecsegtet.
Liberális szürkemarha:
A liberális szürkemarha közel-keleti fajtákkal áll viselkedési és/vagy genetikai rokonságban. Egyedeire jellemző, hogy az egész Legelőt uralmuk alá próbálják hajtani. A többi fajtával sosem működnek együtt, kizárólag a saját érdekeiket hajszolják. Szombatonként kiválnak a gulyából és külön itatóhelyhez járulnak. Szénából emlékműszerű rakásokat szórnak össze úton-útfélen. Etológusok szerint ennek az oka – valós alapok híján – nem lehet más, mint valamiféle kergemarha-kór, amely nagyon sok másik fajtára is veszedelmes mértékben átterjedt. Rögeszméjük, hogy tehén nélkül, két bika társulásával is egészséges borjú nevelhető fel. Nem élhetnek fű nélkül.
Sávos szürkemarha:
A sávos szürkemarhák megvédik a Legelőt, melynek többnyire jobb szélén tartózkodnak. Akár békében is élnének indiai, mostanság teljesen szentnek tekintett fajtákkal, ám azok randalírozását keményen megtorolják ősi, szilaj tülkeikkel. Jellemző rájuk a fegyelem. Immunisak a liberális szürkemarhák fentebb leírt kergemarha-kórjára. Etológusok szerint a sávos szürkemarhák nem tartják kizártnak, hogy a Legelőt kijelölő villanypásztor akár minden irányban kijjebb tolható. Mindenesetre testvériesen próbálják védeni a szomszédos legelőkön sanyargatott társaikat. Mezőgazdasági szakértők szerint, ahol elegendő létszámban tűnnek föl, ott marha nagy rend lesz – talán a fentebb bemutatottak közül néhány fajta nélkül…
OvK
(Kuruc.info)








