Az alábbi, (mivel saját szkennelésű) a magyar Interneten először nálunk olvasható, mai Magyar Nemzet-anyagból többek között kiderül, hogy az uniformisba bújt bűnözőcigányok, finoman szólva, nem szakítanak „nemes” hagyományaikkal: 6-8-szoros áron adják az élelmiszert a földijeiknek, és azokat gyilkossággal fenyegetik, ha nem fizetnek.
Egy toldi uzsorás család története
Alig látható frontvonal osztja ketté évek óta a Hajdú-Bihar megyei Told községet. Az egyik oldalon uzsorások, a másikon áldozataik élik mindennapjaikat. Utóbb az egyik településőrről derült ki, hogy friss hatalmát elesett adósai megfélemlítésére használja. Legalábbis ezért vette őrizetbe a rendőrség.
A tudósítások igen szűkszavúak voltak, sokan még csak fel sem figyeltek rá, annyira megszokottá vált, hogy valahol Magyarországon az egyik ember, kihasználva a másik nyomorúságát, hitelt nyújtott neki uzsorakamatra. Az, hogy amikor a szerencsétlen nem tudta megadni a következő részletet, jól felpofozták, élettársát élet- veszélyesen megfenyegették, szinte kötelező része az efféle történeteknek, így nem meglepő, ha ez sem emel a hírértéken. Toldon azonban nem a kocsmai erős ember, nem a faluvégi vajda (Kuruc.info: ejnye, Magyar Nemzet, rászístának tetszik-e lenni? Miért pont cigány lenne a bűnöző, ráadásul a vezetőjük? - szól a költői kérdés.) vagy a színesfém-kereskedő tartotta rettegésben a helyieket, hanem a rend védelmére elszegődött településőr és kompániája. A 21 éves Sz. Róbert a Bajnai-kormány által meghirdetett közrendvédelmi program résztvevőjeként húzhatta magára a láthatósági mellényt.
A Hajdú-Bihar megyei község polgármestere elmondta, a fiatalembernek vagyonőri végzettsége és erkölcsi bizonyítványa is volt, s ezzel teljesítette azokat a feltételeket, amelyeket a településőri állás elnyeréséhez megköveteltek. Béres Barnabás Mihály sosem hitte volna, hogy Sz. Róbert új hatalmát arra használja majd fel, hogy nyomatékot adjon szavainak adósai előtt, de a berettyóújfalui rendőrség szerint mégis ezt tette. Többszöri beszélgetés után a település vezetője azt azért elárulta, évek óta lehetett hallani ezt-azt Sz.-ékről, ő ennek ellenére megbízott benne.
Bő háromórás autóút vár arra, aki a fővárosból Toldra igyekszik. Az autópályát előbb ország-, majd zötyögős, névtelen műutak váltják fel. Az alig háromszáz lelkes község címerében malomkő emlékeztet az Ilosvai és Arany megénekelte dicső múltra, de hőstettek nyomát itt hiába keresi az utazó. Munka nincs, aki dolgozni akar, annak a legközelebbi városig kell mennie, de — a polgármestertől tudjuk — sokan inkább segélyből, jobb esetben a közmunkáért kapott néhány tízezer forintból morzsolgatják napjaikat. (Kuruc.info: a polgármester is rászístá, hiszen azt állítja, cigányaink b@sznak dolgozni, pedig a városban lenne meló.) Az idegent nem nézik jó szemmel, minket is rosszallóan méregetnek, amikor megérkezünk. A községháza apró épülete előtt négy-öt cigány rakja a követ. Amint megtudják, újságtól vagyunk, megrohannak, hiteles tájékoztatást követelnek. Kérdezni sem kell őket, s mondják, micsoda aljasság, ami Sz.-ékkel történt: „börtönbe vitték a Róbertet, az anyját és egy nő rokonukat a hálátlan cigányok miatt, akikkel összejátszott a korrupt rendőrség". Szerintük ugyanis a településőr családja csupa jó emberből áll, akik segítenek a faluszéli, „mocskos romáknak" beosztani a pénzüket, mert azok nem tudnak bánni a csekély jövedelmükkel.
„Nézze csak meg azt az állítólagos áldozatot, egy zsák meszet nem kért, hogy bevakolja a házat, amit egyébként Sz.-ék tettek rendbe nekik még évekkel ezelőtt" — harsogja az egyik munkás. A másik hozzáteszi: „Az élettársa meg egy-két évente szül egy gyereket, csak dolgozni ne kelljen, mert a segélyből, gyesből, abból könnyebb az élet. (Kuruc.info: értsd: megélhetési purgyégyárosok, mint a cigányok döntő többsége) Sz.-ék viszont mind dolgoznak, munkahelyen, közmunkában." A harmadik arról beszél, ha a letartóztatottak uzsoráztak volna, sok pénznek kellett volna otthon lenni náluk, márpedig a rendőrség egy vasat sem talált. „Miért nem akkor jöttek, amikor a hülye cigány gyerek beverte itt végig az ablakokat? (Kuruc.info: „unalmi bűnözés”)" — teszi fel a kérdést a negyedik, majd azon zsörtölődik, hogy a hálátlanok pártjára állt a média. Pedig ő ismeri azt, aki áldozatnak mondja magát, hiszen testvére a férfi, de jót nem nagyon tud mondani róla — fűzi hozzá leszegett fejjel.
Sz. Róbert egykori társa eközben csöndben álldogál, néha köröket ír le kerékpárjával. Ő továbbra is településőrként dolgozik, s nem szívesen beszél a történtekről. „Mit mondhatnék? Ez van" — jegyzi meg kurtán, majd utat mutat az áldozat háza felé.
A falu utolsó utcájában egy arra járó asszony szerint sokan vannak, akik hasonlóan jártak, de csak a Viktoréknál szakadt el a cérna; csak ők mertek szólni a rendőrségnek. Mesélik errefelé, hogy volt, aki félelmében a tengeri közt bujkált napokig, mert Sz.-ék közölték: megölik, ha nem rendezi tartozását. Mivel a megzsarolt családoknak pénzük nem volt, ellátásukról is Róberték gondoskodtak, akik hat-nyolcszoros áron számították be nekik a portékát — állítja az asszony. Szerinte mindenki tudja, mi folyik Toldon, de a község megosztott: az egyik fele nem vesz tudomást a gyalázatról, vagy egyenesen helyesli Sz.-ék módszerét, a másik fele meg nem mer szót emelni ellenük. Ezt a hallgatást törte meg a hétgyermekes apa.
„Minket nem véd meg senki. A polgármester jó ember, de ő sem tud mit csinálni" — magyarázza Viktor, aki gyermekével ül egy hokedlin a házuk előtt. Azt mondja, 10-12 éve egy kölcsönnel kezdődött minden: nem bírtak el a kamattal, mire Sz.-ék közölték, majd ők segítenek kezelni a pénzt. Azóta az ő zsebükbe folyt a gyes, a segély, a családi pótlék, utóbb a közmunkabér is. Legutóbb április elején jártak náluk, 60 ezer forintot követeltek. Viktor nem adott, mert nem volt miből, ekkor pofozta fel őt Sz. Róbert édesanyja, Mária. Végül a háromtagú társaság otthagyta a férfit és élettársát, akik ekkor fordultak a rendőrséghez. Karján a gyermekkel a cigány ember egyszer csak kifakad: volt, hogy négyezer forintot vissza akart kérni az Sz.-éknek adott 120 ezerből (ennyi jár a gyerekek után), hogy kimeszelje a házat, de nem adtak neki. Mikor gyógyszerre kért, szintén így járt. Ezek után sérelmezi, hogy Róberték el akarták kérni annak a baltának az árát, amit azért kapott tőlük, hogy legyen mivel dolgoznia. Még panaszkodik, s közben időről időre arra kér, vegyük rá a polgármestert, adjon előleget neki a közmunkáért járó pénzből. A hallgatónak akaratlanul is feltűnik, miközben Viktor elbeszéli, hogy éheznek, egyszer sem szól arról, kertjét miért hagyja parlagon heverni, hogy miért nem tart baromfit vagy más jószágot. (Kuruc.info: ...akárcsak a deviánscigányok túlnyomó többsége, nekik sincs háztájijuk. Még arra is sajnálják az időt / energiát, miközben a fehérek nem. Persze, siránkozni meg közben a purgyéikat mutogatni tudnak...) A férfi nem tervezi a jövőt, csak arra vár, hogy a következő hónaptól immár az övé lehessen az a pénz, amit eddig Sz.-éknek fizettek. Viktor gyesből, segélyből, a közmunkabérből tudja csak elképzelni életüket. (Kuruc.info: értsd: dolgozni nem akar az ork.) Pedig volt idő, mikor a toldi cigányok a földeken dolgoztak. Most meg egy alig látható frontvonal két oldalán várják, mit hoz a jövő az elmúlt évek üres ígérgetései után.
Egy toldi uzsorás család története
Alig látható frontvonal osztja ketté évek óta a Hajdú-Bihar megyei Told községet. Az egyik oldalon uzsorások, a másikon áldozataik élik mindennapjaikat. Utóbb az egyik településőrről derült ki, hogy friss hatalmát elesett adósai megfélemlítésére használja. Legalábbis ezért vette őrizetbe a rendőrség.
A tudósítások igen szűkszavúak voltak, sokan még csak fel sem figyeltek rá, annyira megszokottá vált, hogy valahol Magyarországon az egyik ember, kihasználva a másik nyomorúságát, hitelt nyújtott neki uzsorakamatra. Az, hogy amikor a szerencsétlen nem tudta megadni a következő részletet, jól felpofozták, élettársát élet- veszélyesen megfenyegették, szinte kötelező része az efféle történeteknek, így nem meglepő, ha ez sem emel a hírértéken. Toldon azonban nem a kocsmai erős ember, nem a faluvégi vajda (Kuruc.info: ejnye, Magyar Nemzet, rászístának tetszik-e lenni? Miért pont cigány lenne a bűnöző, ráadásul a vezetőjük? - szól a költői kérdés.) vagy a színesfém-kereskedő tartotta rettegésben a helyieket, hanem a rend védelmére elszegődött településőr és kompániája. A 21 éves Sz. Róbert a Bajnai-kormány által meghirdetett közrendvédelmi program résztvevőjeként húzhatta magára a láthatósági mellényt.
A Hajdú-Bihar megyei község polgármestere elmondta, a fiatalembernek vagyonőri végzettsége és erkölcsi bizonyítványa is volt, s ezzel teljesítette azokat a feltételeket, amelyeket a településőri állás elnyeréséhez megköveteltek. Béres Barnabás Mihály sosem hitte volna, hogy Sz. Róbert új hatalmát arra használja majd fel, hogy nyomatékot adjon szavainak adósai előtt, de a berettyóújfalui rendőrség szerint mégis ezt tette. Többszöri beszélgetés után a település vezetője azt azért elárulta, évek óta lehetett hallani ezt-azt Sz.-ékről, ő ennek ellenére megbízott benne.
Bő háromórás autóút vár arra, aki a fővárosból Toldra igyekszik. Az autópályát előbb ország-, majd zötyögős, névtelen műutak váltják fel. Az alig háromszáz lelkes község címerében malomkő emlékeztet az Ilosvai és Arany megénekelte dicső múltra, de hőstettek nyomát itt hiába keresi az utazó. Munka nincs, aki dolgozni akar, annak a legközelebbi városig kell mennie, de — a polgármestertől tudjuk — sokan inkább segélyből, jobb esetben a közmunkáért kapott néhány tízezer forintból morzsolgatják napjaikat. (Kuruc.info: a polgármester is rászístá, hiszen azt állítja, cigányaink b@sznak dolgozni, pedig a városban lenne meló.) Az idegent nem nézik jó szemmel, minket is rosszallóan méregetnek, amikor megérkezünk. A községháza apró épülete előtt négy-öt cigány rakja a követ. Amint megtudják, újságtól vagyunk, megrohannak, hiteles tájékoztatást követelnek. Kérdezni sem kell őket, s mondják, micsoda aljasság, ami Sz.-ékkel történt: „börtönbe vitték a Róbertet, az anyját és egy nő rokonukat a hálátlan cigányok miatt, akikkel összejátszott a korrupt rendőrség". Szerintük ugyanis a településőr családja csupa jó emberből áll, akik segítenek a faluszéli, „mocskos romáknak" beosztani a pénzüket, mert azok nem tudnak bánni a csekély jövedelmükkel.
„Nézze csak meg azt az állítólagos áldozatot, egy zsák meszet nem kért, hogy bevakolja a házat, amit egyébként Sz.-ék tettek rendbe nekik még évekkel ezelőtt" — harsogja az egyik munkás. A másik hozzáteszi: „Az élettársa meg egy-két évente szül egy gyereket, csak dolgozni ne kelljen, mert a segélyből, gyesből, abból könnyebb az élet. (Kuruc.info: értsd: megélhetési purgyégyárosok, mint a cigányok döntő többsége) Sz.-ék viszont mind dolgoznak, munkahelyen, közmunkában." A harmadik arról beszél, ha a letartóztatottak uzsoráztak volna, sok pénznek kellett volna otthon lenni náluk, márpedig a rendőrség egy vasat sem talált. „Miért nem akkor jöttek, amikor a hülye cigány gyerek beverte itt végig az ablakokat? (Kuruc.info: „unalmi bűnözés”)" — teszi fel a kérdést a negyedik, majd azon zsörtölődik, hogy a hálátlanok pártjára állt a média. Pedig ő ismeri azt, aki áldozatnak mondja magát, hiszen testvére a férfi, de jót nem nagyon tud mondani róla — fűzi hozzá leszegett fejjel.
Sz. Róbert egykori társa eközben csöndben álldogál, néha köröket ír le kerékpárjával. Ő továbbra is településőrként dolgozik, s nem szívesen beszél a történtekről. „Mit mondhatnék? Ez van" — jegyzi meg kurtán, majd utat mutat az áldozat háza felé.
A falu utolsó utcájában egy arra járó asszony szerint sokan vannak, akik hasonlóan jártak, de csak a Viktoréknál szakadt el a cérna; csak ők mertek szólni a rendőrségnek. Mesélik errefelé, hogy volt, aki félelmében a tengeri közt bujkált napokig, mert Sz.-ék közölték: megölik, ha nem rendezi tartozását. Mivel a megzsarolt családoknak pénzük nem volt, ellátásukról is Róberték gondoskodtak, akik hat-nyolcszoros áron számították be nekik a portékát — állítja az asszony. Szerinte mindenki tudja, mi folyik Toldon, de a község megosztott: az egyik fele nem vesz tudomást a gyalázatról, vagy egyenesen helyesli Sz.-ék módszerét, a másik fele meg nem mer szót emelni ellenük. Ezt a hallgatást törte meg a hétgyermekes apa.
„Minket nem véd meg senki. A polgármester jó ember, de ő sem tud mit csinálni" — magyarázza Viktor, aki gyermekével ül egy hokedlin a házuk előtt. Azt mondja, 10-12 éve egy kölcsönnel kezdődött minden: nem bírtak el a kamattal, mire Sz.-ék közölték, majd ők segítenek kezelni a pénzt. Azóta az ő zsebükbe folyt a gyes, a segély, a családi pótlék, utóbb a közmunkabér is. Legutóbb április elején jártak náluk, 60 ezer forintot követeltek. Viktor nem adott, mert nem volt miből, ekkor pofozta fel őt Sz. Róbert édesanyja, Mária. Végül a háromtagú társaság otthagyta a férfit és élettársát, akik ekkor fordultak a rendőrséghez. Karján a gyermekkel a cigány ember egyszer csak kifakad: volt, hogy négyezer forintot vissza akart kérni az Sz.-éknek adott 120 ezerből (ennyi jár a gyerekek után), hogy kimeszelje a házat, de nem adtak neki. Mikor gyógyszerre kért, szintén így járt. Ezek után sérelmezi, hogy Róberték el akarták kérni annak a baltának az árát, amit azért kapott tőlük, hogy legyen mivel dolgoznia. Még panaszkodik, s közben időről időre arra kér, vegyük rá a polgármestert, adjon előleget neki a közmunkáért járó pénzből. A hallgatónak akaratlanul is feltűnik, miközben Viktor elbeszéli, hogy éheznek, egyszer sem szól arról, kertjét miért hagyja parlagon heverni, hogy miért nem tart baromfit vagy más jószágot. (Kuruc.info: ...akárcsak a deviánscigányok túlnyomó többsége, nekik sincs háztájijuk. Még arra is sajnálják az időt / energiát, miközben a fehérek nem. Persze, siránkozni meg közben a purgyéikat mutogatni tudnak...) A férfi nem tervezi a jövőt, csak arra vár, hogy a következő hónaptól immár az övé lehessen az a pénz, amit eddig Sz.-éknek fizettek. Viktor gyesből, segélyből, a közmunkabérből tudja csak elképzelni életüket. (Kuruc.info: értsd: dolgozni nem akar az ork.) Pedig volt idő, mikor a toldi cigányok a földeken dolgoztak. Most meg egy alig látható frontvonal két oldalán várják, mit hoz a jövő az elmúlt évek üres ígérgetései után.
