Az orosz és az ukrán tárgyalódelegáció talált olyan pontokat, amelyekben haladás érhető el - jelentette ki Leonyid Szluckij, az orosz küldöttség tagja, az orosz alsóház külügyi bizottságának tagja a Fehéroroszországban hétfőn folytatott, öt órán át tartó kétoldalú tárgyalások után. /Bővített hír./
Zoom
Szluckij a Rosszija 24 tévécsatornának nyilatkozva közölte, hogy az ukrán fél hajlandó volt az aktuális kérdések részletes megvitatására és az orosz fél meghallgatására. Mint mondta, szó esett a tűzszünetről és Ukrajna demilitarizálásáról is.
Bejelentette, hogy két-három nap múlva újabb kétoldalú tárgyalási forduló várható.
Vlagyimir Megyinszkij, az orosz delegáció vezetője bejelentette, hogy a következő megbeszélésre a felek szintén Fehéroroszországban, a lengyel-fehérorosz határnál fognak találkozni. A hétfői megbeszélés a fehérorosz Hrodna megyében volt, az ukrán határ közelében. Megyinszkij is úgy nyilatkozott, hogy több olyan pontot találtak, "amelyek alapján közös álláspontok prognosztizálhatók". Hozzátette, hogy a küldöttségvezetők a tárgyalási pozícióról konzultálni fognak országuk vezetésével.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva lehetségesnek nevezte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök, miután kézhez kapta az ukrán féllel folytatott tárgyalások teljes összefoglalóját, még a nap folyamán további lépésekről rendelkezhet.
Korábban írtuk: Szünetet tartottak, folytatódnak az orosz-ukrán tárgyalások
A belarusz külügyminisztérium közzétett egy fotót arról a helyszínről, ahol az oroszok és az ukránok tárgyalni fognak.
Belaruszban minden készen áll arra, hogy házigazdái legyünk az orosz–ukrán tárgyalásoknak. Már csak a delegációkra várunk – írták.
Magyar idő szerint délelőtt 10-kor kezdődnek a tárgyalások
Egy orosz elnöki tanácsadó közölte, hogy várhatóan moszkvai idő szerint hétfőn délben (magyar idő szerint délelőtt 10 óra) kezdődnek a tárgyalások Oroszország és Ukrajna között az ukrán-belarusz határ közelében – jelentette a TASZSZ orosz állami hírügynökség.
Vlagyimir Medinszkij orosz elnöki tanácsadó, aki a Kreml küldöttségét vezeti, azt mondta, hogy csapata „azonnal készen áll a tárgyalásokra, miután (az ukrán fél) megérkezik”. A RIA-Novosztyi orosz állami hírügynökség külön idézte Medinszkijt, aki szerint az ukrán küldöttség logisztikája „nagyon nehéz” volt, az érkezés időpontját többször is elhalasztották.
A találkozóra készülve Medinszkij arról tájékoztatta a Reuterst, hogy „Oroszország érdekelt abban, hogy az Ukrajnával folytatott tárgyalásokon olyan megállapodás szülessen, amely mindkét fél érdekeit szolgálja.”
Megérkezett az ukrán küldöttség
Erről írt Twitterén az AFP hírügynökség. A Sky News szerint az ukrán delegáció két legfőbb célja, hogy tűzszüneti megállapodást kössenek, és hogy elérjék, az orosz erők vonuljanak vissza Ukrajnából.
A védelmi miniszter is ott van az ukrán delegációban
Volodimir Zelenszkij elnök viszont nincs. (Mint ahogy Putyin sincs jelen az orosz csapatban.) Az ukrán küldöttség tagjai között Olekszij Reznyikov védelmi miniszter, Mihajlo Podoliak, az ukrán elnöki hivatal vezetője és Mikola Tocsickij külügyminiszter-helyettes is szerepel.
Ukrajna azonnali tűzszünetet és orosz kivonulást követel
Zoom
A belarusz állami hírügynökség által kiadott kép, amin épp Olekszij Reznyikov orosz védelmi miniszter érkezik az orosz-ukrán tárgyalásokra (fotó: Szergej Kholodilin / BELTA / AFP)
Magyar idő szerint délelőtt 10-kezdődött meg az ukrán-belarusz határon az ukrán–orosz tárgyalás, amelyre így érkezett meg az ukrán delegáció:
Zajlanak a tárgyalások
A Sky News a Reutersre, illetve Mihajlo Podoliakra, az ukrán elnöki hivatal vezetőjére hivatkozva röviddel magyar idő szerint fél 12-kor azt írta, hogy elkezdődtek a tárgyalások. Az ukrán-orosz béketárgyalások kezdetét eredetileg magyar idő szerint hétfő délelőtt 10-re hirdették meg – nem tudni, hogy a Reuters adta ki késve az információt, vagy valóban elhúzódott az ukrán-belarusz határra szervezett egyezkedés kezdete.
Újabb fotó:
Zoom
Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary
Véget ért a béketárgyalás
A Sky News az ukrán parlament közlése alapján írja ezt. Egyelőre nincs hír, hogy miben állapodtak meg a felek, vagy egyáltalán meg tudtak-e állapodni valamiben.
Csak egy rövid szünetet tartottak, nem ért véget a tárgyalás
A Sky News saját korábbi értesülését korrigálva jelezte, hogy bár korábban az ukrán parlament közlése szerint véget ért az oroszokkal folytatott béketárgyalás, valójában csak egy rövid szünetet tartottak, és már folytatódik is tovább a diplomáciai esemény.
***
Korábban írtuk: Ukrán küldöttség indult feltétel nélkül tárgyalni, hétfő reggel lehet a találkozó Csernobil mellett
Ukrán delegáció indult Gomelbe Oroszország képviselőivel tárgyalni - jelentette ki Jurij Voszkreszenszkij, a fehérorosz Demokratikus Erők Kerekasztala vezetője vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség szerint. /Frissülő cikk./
"Úgy értesültem, hogy (Volodimir) Zelenszkij (ukrán) elnök felhívta (Aljakszandr) Lukasenka (fehérorosz) elnököt. Lukasenka meggyőzte Zelenszkijt arról, hogy mentse meg Ukrajna állami szuverenitását, és ukrán delegáció most útnak indul Gomel felé" - írta Voszkreszenkij a Belpresszcentr telegram-csatornáján.
Ukrán megerősítés
Az ukrán elnöki iroda megerősítette vasárnap, hogy ukrán tárgyalóküldöttség fog találkozni az orosz féllel, a megbeszélést a fehérorosz határnál, Pripjaty folyó térségében tartják.
Az elnöki iroda a Telegram üzenetküldő portálon közölte, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő vasárnapi telefonos megbeszélése során állapodtak meg ebben.
"A politikusok megegyeztek abban, hogy az ukrán delegáció előfeltételek nélkül találkozik az orosz küldöttséggel az ukrán-fehérorosz határon, Pripjaty folyó térségében" - tájékoztatott Zelenszkij hivatala. Hozzátette: Lukasenka vállalta a felelősséget azért, hogy az ukrán delegáció útja, tárgyalásai és visszatérése során a fehérorosz területen állomásozó összes repülőgép, helikopter és rakéta a földön marad.
Az elnöki iroda további részleteket nem közölt, azt sem árulta el, hogy kik az ukrán delegáció tagjai.
Hétfő reggel lehet a Csernobil melletti ukrán–orosz találkozó
Ezt Jevgenyij Jenyin ukrán belügyminiszter-helyettes jelentette be a CNN szerint.
Feltétel nélkül tárgyalnak
Az ukrán és az orosz delegációk feltételek nélkül tárgyalni fognak a Pripjaty folyóhoz közel a fehérorosz-ukrán határnál.
A hírt Volomidir Zelenszkij elnök irodája közölte, egyelőre nem tudni, kik vezetik a küldöttségeket.
Ukrán külügyminiszter: már az győzelem, hogy Oroszország a korábbi feltételeiről lemondva is tárgyalni fog
„Nem adjuk fel területünk egyetlen centiméterét sem” – jelentette ki a Guardian szerint Dmitro Kuleba külügyminiszter vasárnap.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem sokkal korábban jelentette be, hogy hétfőn ukrán-orosz tárgyalás lesz a Pripjatynál, a belarusz-ukrán határnál.
Oroszország kezdetben azt mondta, hogy nem akar tárgyalásokat, aztán feltételekhez akarta kötni azt, hogy tárgyalni legyen hajlandó. Kuleba szerint már az önmagában „győzelem”, hogy a sorozatos katonai kudarcok után, amelyek egyes megfigyelők szerint sokkolták Vlagyimir Putyint, Oroszország lemondott a korábban támasztott feltételekről. Az ukrán külügyminiszter szerint azért kerülhet sor a tárgyalásra hétfőn, mert Belarusz beleegyezett abba, hogy „mostantól a tárgyalások lezárásáig” nem alkalmaz katonai erőt Ukrajna ellen.
„Győzni fogunk, ebben teljesen biztos vagyok” - mondta Kuleba a vasárnapi sajtótájékoztatóján, ahol a Guardian tudósítása szerint kifejezetten optimista hangot ütött meg az ukrán külügyminiszter. Kuleba arról is beszélt, hogy Ukrajna népe Putyin elnökkel áll háborúban, és sürgette a szövetségeseket, hogy biztosítsanak több katonai utánpótlást az Oroszország elleni harcban.
Amikor a nukleáris támadások lehetőségéről kérdezték, az ukrán külügyminiszter azt mondta, hogy ha Ukrajnát atomfegyverekkel támadnák meg, az „katasztrófa lenne”, de szerinte ez nem törné meg az ukrán szellemet. Szerinte Putyin csak azért helyezte készültségbe Oroszország nukleáris elrettentő erejét, hogy tárgyalások előtt nyomást gyakoroljon.
Az ukrajnai elnök szkeptikus a tárgyalások sikerét illetően
Volodimir Zelenszkij elnök azt mondta, minden esélyt meg kell ragadni a tárgyalásos rendezésre az ukrán és orosz megbízottak találkozója előtt, amelyet a belorusz határ közelében tartanának.
Az ukrán államfő ugyanakkor hozzátette:
Személy szerint nem nagyon bízom a tárgyalások sikerességében, de mindent meg kell próbálnunk, minden adandó esélyt meg kell ragadnunk, nehogy később egyetlen ukrán is a szemünkre vethesse, hogy nem tettünk meg mindent a béke megteremtése érdekében.
(MTI - Telex - Index - hvg nyomán)