Nigéria egyike azon „billegő” államoknak, melyet az etnikai széttagoltság és a szeparatizmus mellett a vallási háborúk is szétszakítanak. Noha legfőképpen a Boko Haram terrorista szervezet agresszivitása miatt ma már az iszlám vallásúak vannak enyhe többségben, nem kizárólag a kereszténység és az iszlám néz farkasszemet az északi-déli irányban széttagolt afrikai országban.
1967 és 1970 között létezett Nigériában egy Biafra névre keresztelt szakadár állam, melynek lakói, a biafrai igbók a zsidó vallást követik. 1970 májusában a kormánykatonák visszafoglalták Biafrát, ám a függetlenségi mozgalom még mindig létezik, melyet hogy, hogy nem, de a zsidó vallással kötnek össze.
Az igbók a tíz elveszett törzs egyikének, a Gád törzs leszármazottainak tekintik magukat. Hagyományaik szerint Gád és más zsidó csoportok már az egyiptomi kivonulás előtt elvándoroltak Észak-Afrikán át dél felé, így telepedtek le Nigéria déli részén az Anambra-völgyben (a mai Anambra állam része volt az igbók által kikiáltott szakadár államnak). Ez azért is furcsa teória, mert Gád törzse elméletben a Jordán folyótól keletre telepedett le az egyiptomi kivonulás után.
Zoom
Az egykori Biafrai Köztársaság zászlaja egy falra festve Nigériában (fotó: AFP)
Nos, ugyan a független Biafra nem sokáig létezett, de mint írtam, függetlenségi mozgalom még ma is van. Nnamdi Okwu Kanu névre hallgat a vezetőjük, szerinte 70 millió biafrai él a világon, ebből 50 millió zsidó (a többiek elméjét „elhomályosították” a gyarmatosítókkal érkezett misszionáriusok és keresztényekké lettek).
A függetlenségi mozgalom eszmeisége és célkitűzése tehát elválaszthatatlan a zsidó vallástól, szervesen összefonódott vele, és a nép öntudatának részévé vált, Izrael pedig örül ennek.
Minden év március 30-án Tel-Avivban nagygyűlést tartanak az igbókkal, ahol a biafrai függetlenség kikiáltásának évfordulójáról emlékeznek meg. Kanu szerint az igbók nem akarnak Izraelben élni, saját, önálló, zsidó alapokon nyugvó államot akarnak Afrikában. Persze azért neki, mint vezetőnek van lakása Izraelben, ha Nigériában forró lenne a lába alatt a talaj.
Zoom
Nnamdi Kanu szerint 70 millió biafrai él a világon, ebből 50 millió zsidó (fotó: AFP)
Természetesen Izrael sem lelkesedne azért, hogy afrikai négerek költözzenek a zsidó államba, csak másokkal ellentétben ők az egyetlenek, akik ez ellen ténylegesen tehetnek is, minden gój államnak pedig kuss a neve. Ugyanakkor nem hiába támogatják az igbó törekvést, hiszen a zsidó valláson keresztül szoros lenne a kapcsolata egy leendő független, Biafra államnak a zsidó állammal – főleg, hogy Kanu több szállal is kötődik Izraelhez.
Az igbók etnikai öntudatának persze ugyanúgy része a „zsidó vallás miatti üldöztetés”, mint a zsidó népnek úgy általában. A legtöbb ellenségeskedés a Boko Harammal történik, akik az iszlámra akarják áttéríteni őket, vagy éppen kivándorlásra rávenni.
A biafrai függetlenségi mozgalom – mint minden más ilyen jellegű mozgalom – az egységes ország, jelen esetben Nigéria létét veszélyezteti, főleg, hogy a Boko Haram által birtokolt északi rész is jóval fejletlenebb annál a déli résznél, amely teljes egészében a kormány kezén van. Mindazonáltal több mint érdekes és tanulságos, hogyan fonódik össze a zsidó vallásból merített öntudat, egy függetlenségi mozgalom és Izrael.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info