Életveszélyes állapotban szállították kórházba kedden egy nyugat-németországi város frissen megválasztott polgármesterét, Iris Stalzert, akit az otthonában ért késes támadás.
A Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusát Herdecke településen választották polgármesterré szeptember végén.
Biztonsági források szerint az 57 éves Stalzert több helyen megszúrták, a fia talált rá herdeckei lakásában.
Egyelőre nem tudni, hogy egy vagy több elkövető támadta meg a politikust, illetve az sem világos, hogy a bűntény kapcsolatba hozható-e Stalzer polgármesterré választásával vagy politikai nézeteivel. A városban nagyszabású rendőrségi akció van folyamatban.
Friedrich Merz német kancellár az X-en gyalázatos bűntettnek nevezte a támadást, és azt írta, aggódnak Iris Stalzer életéért, és remélik, hogy a politikus teljesen felépül majd sérüléseiből.
Az MTI "elfelejtette" megemlíteni, hogy az elkövető a baloldali politikus nevelt gyermeke lehet, aki a Minecraft-próbálkozások ellenére is jól láthatóan ősgermán, és mellesleg 15 éves (vagy legalábbis ennyinek mondja magát):
UPDATE:— Heimatgefühl (@HeimatliebeDE) October 7, 2025
Polizei nimmt Adoptivsohn von Iris Stalzer mit!
Die SPD-Bürgermeisterin hat zwei Adoptivkinder. Ein Junge (15) und ein Mädchen (17). pic.twitter.com/61eIFerWJS
#Adoptivsohn #Herdecke #Stalzer— Joe Cool (@he_dindunuffin) October 7, 2025
Oh, der junge Herr sein ein Maximalpigmentierter...
Wie der "Spiegel" berichtet soll im Sommer 2025 die 17-jährige Adoptivtochter mit einem Messer auf Iris Stalzer losgegangen sein. pic.twitter.com/czfvLttzLZ
Neues aus #Herdecke:— Onkel Jakob (@Woelfisches) October 7, 2025
Scheint, als wäre der 15-jährige Adoptivsohn so ein klein wenig verdächtig, Bürgermeisterin Iris Stalzer mit dem Messer bearbeitet zu haben. pic.twitter.com/G6ImRIQb1d
#BREAKING : Police have arrested the 15 year old adopted son of Mayor Iris Stalzer— upuknews (@upuknews1) October 7, 2025
The boy was handcuffed and placed in a forensic suit in the patrol car.
He reportedly told authorities that his mother had been attacked by “several men” on the street.#Herdecke #Germany… pic.twitter.com/BDPTPRDa9O
#Adoptivsohn #Herdecke #Stalzer— Joe Cool (@he_dindunuffin) October 7, 2025
Oh, der junge Herr sein ein Maximalpigmentierter...
Wie der "Spiegel" berichtet soll im Sommer 2025 die 17-jährige Adoptivtochter mit einem Messer auf Iris Stalzer losgegangen sein. pic.twitter.com/czfvLttzLZ
Frissítés: "családi dráma" a polkorrekt megfogalmazás
A Telex által szemlézett Spiegel információi szerint "családi dráma" állhat a háttérben. Stalzerhez két örökbefogadott gyereke, egy 15 éves fiú és egy 17 éves lány hívta ki a mentőket, és a lap szerint a 15 éves "fiút" bilincsben vitték el a helyszínről. (Ő egyébként azt állította, hogy idegen férfiak késelték meg a nőt, ő persze ott se volt.)
UPDATE - Iris Stalzer the Mayor of Herdecke, Germany in life threatening condition from stabbing by her adopted son, pictured. He reportedly told the police she had been stabbed by several men. pic.twitter.com/eMBdrFVpFe— Confidential Post (@TheCPostNews) October 7, 2025
A Spiegel megtudta azt is, hogy a nyáron a 17 éves lány támadt késsel Stalzerre.
Incorrect. Der Spiegel is reporting it. They also mention that it looks like the motive is to be found in the family. They mention too that there was a knife attack by the adopted daughter in the summer. https://t.co/wQttjTwCYp pic.twitter.com/pPMFJiZAYR— pat don (@patdon801) October 7, 2025
A Bild korábban még arról írt, hogy a rendőrök a "bizonyítékok megőrzése érdekében" vitték el a 15 éves "gyermeket".
BREAKING: 🇩🇪🚨German mayor in city of Herdecke is stabbed 13 times, in critical condition.— Remix News & Views (@RMXnews) October 7, 2025
Police reportedly have taken Mayor Iris Stalzer's15-year-old adopted son into custody (pictured).
T-online reports both children have been taken into custody to secure evidence. Security… pic.twitter.com/92B9aT7rEd
2. frissítés: estére az MTI is le merte írni, hogy "családi hátterű erőszakcselekmény történhetett"
A rendőrség és ügyészség szerint a nyomozók jelenleg abból indulnak ki, hogy családi hátterű erőszakcselekmény történhetett.
Hozzátették, hogy a jelenlegi ismereteik szerint nincs arra utaló jel, hogy politikai indíttatása lett volna a történteknek.
A 15 és 17 éves fiatalok szerint nevelőanyjukat megtámadták. Később a hatóságok a gyerekeket meghallgatásra, a nyomok biztosítása és a tényállás tisztázása érdekében a rendőrségre vitték őket, és az esti órákban még nem távozhattak.
A rendőrség szóvivője nem válaszolt arra az újságírói kérdésre, hogy a kiskorúak egyikét, vagy mindkettőjüket tanúként, vagy esetleg gyanúsítottként kezelik-e.
3. frissítés: a polgármester szerint az örökbe fogadott lánya támadta meg
A kedden megkéselt német polgármester azt mondta a rendőrségnek, hogy örökbe fogadott lánya támadta meg őt az otthonukban - közölték a hatóságok szerdai sajtótájékoztatójukon.
Az 57 éves Iris Stalzert életveszélyes állapotban mentőhelikopterrel szállították kórházba, miután több szúrt sebbel a felsőtestén találtak rá herdeckei lakásában. A Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa már túl van az életveszélyen, és az őt kihallgató nyomozóknak azt mondta: 17 éves örökbe fogadott lánya követte el a támadást.
A lány ellen, aki egyébként maga riasztotta a mentőket, egyelőre nem adtak ki letartóztatási parancsot.
Az indíték egyelőre nem világos. Iris Stalzernek egy 15 éves örökbe fogadott fia is van, mindkét gyerek abban a herdeckei lakásban élt, ahol a támadás történt. Nem világos, hogy a fiúnak milyen szerepe volt a támadásban. Bár mindkettejüket bevitték a helyi rendőrőrsre, hogy a tett helyszínét a rendőrök át tudják vizsgálni, még egyiküket sem hallgatták ki a hatóságok.
A házban a nyomozók megtaláltak két kést, amelyet a támadáshoz használhattak. A rendőrség közlése szerint viták korábban is előfordultak a családban, és mindkét gyereknek volt már dolga a rendőrséggel.
(MTI nyomán)






