A mannheimi eseményt követően kiderült, hogy a "feltételezett" elkövető 40 éves, baden-württembergi, és nincs köze terrorszervezetekhez. Egy fekete Forddal hajtott bele a tömegbe, és elfogása előtt egy sörétes puskával szájba lőtte magát. Eközben több közeli városban lemondták a farsangot záró rendezvényeket.
A hétfő délután történt mannheimi tragédia lehetséges elkövetőjéről egyre több információt oszt meg a német sajtó. A sofőrről kiderült, hogy 40 éves, Baden-Württemberg tartományból származik, de az utóbbi időkben Ludwigshafenben élt. A német biztonsági szolgálat cáfolta, hogy a férfinak köze lenne bármelyik terrorszervezethez, viszont mentális állapotát még vizsgálják.
Állítólag ő az elkövető:
A mannheimi eseményeket egy fekete Ford gépjárművel követték el, amelynek vezetői oldalán megsérült a fényszóró és a lökhárító, valamint behorpadt a motorháztető, a szélvédő pedig betört.
A rendőrség tovább vizsgálja egy térfigyelő kamerának a felvételeit, amelyeken látható, hogy az autó nagy sebességgel haladt a sétálóutcán.
Az esetet követően Winfried Kretschmann, Baden-Württemberg tartomány miniszterelnöke a helyszínre sietett. A tragédia ellenére a helyi Kongresszusi Központ megtartja esti rendezvényeit, ami két musical előadását jelenti.
A keddre tervezett heidelbergi karnevált törölték a mannheimi tragédia miatt, erről a város válságértekezleten döntött. A lépést egyeztették a környező települések önkormányzataival. Továbbá a szerdára tervezett Maite Kelly-koncertet is lemondták.
A mannheimi incidensről megszólalt Thomas Mohr, a helyi rendőrszakszervezet elnöke.
− Mentőszolgálataink rendkívül nehéz helyzetben voltak és vannak még mindig. A gyanúsított gyors elfogásának köszönhetően további halálesetek is megelőzhetők. Szeretnénk köszönetet mondani minden érintett fáradhatatlan erőfeszítéséért, és részvétünket fejezzük ki az áldozatok hozzátartozóinak − közölte Thomas Mohr, majd hozzátette, hogy a tragédia szándékosan elkövetett bűncselekménynek tűnik, amit azért hajtottak végre, hogy minél több embert gázoljanak el a sétálóutcában.
A mannheimi rendőrség után a ludwigshafeni hatóságok is cáfolták a hamis híreket, melyek szerint több lövés dördült el a helyszínen. Ugyanakkor a Bild újabb információi szerint a férfi elfogása előtt egy sörétes puskával szájba lőtte magát, és életveszélyes állapotban kezelik a helyi egyetemi kórházban. Áldozatainak egyike egy 50 éves férfi volt.
Korábban írtuk: Emberek közé hajtott egy autó Németországban
Emberek közé hajtott egy autó a nyugat-németországi Mannheim városában. A helyi rendőrség közölte, hogy a városközpontban rendőri művelet van folyamatban.
A Rajna-vidék városaiban az évnek ebben az időszakában tömegek gyűlnek össze karneváli felvonulásokon.
A Welt című konzervatív lap szerint a rendőrség felszólította a város lakóit, hogy kerüljék el a belvárost. Az X közösség platformon úgy fogalmaztak, hogy a városközpontot „messzemenően” el kell kerülni.
A rendőrség szóvivője egyelőre nem tudott további részleteket közölni a baden-württembergi városban zajló művelet hátteréről. A rendőrség és a mentőszolgálat a mannheimi Paradeplatz környékén végzi a munkáját.
A német dpa hírügynökség tudósítója szerint a helyszínen törmelékeket lehetett látni, és legalább egy ember ponyvával letakarva fekszik. A rendőrség halálesetet egyelőre nem erősített meg.
A Bild című lap úgy értesült, hogy az autó sofőrjét őrizetbe vették, ám eközben azt is írták, hogy városból kivezető összes utat és hidat géppisztolyos rendőrök ellenőrzik, és Mannheim felett helikopter köröz.
Frissítés: a gyanúsított német állampolgár
Autó hajtott a tömegbe a nyugat-németországi Mannheimben hétfőn, két ember meghalt, többen megsebesültek - tudatta a rendőrség, hozzátéve, hogy a gyanúsítottat - egy német állampolgárt - elfogták.
Stefan Wilhelm rendőrségi szóvivő a sajtónak azt mondta, az "incidens" város központjában, a Paradeplatzon történt. A tájékoztatás szerint a gyanúsított is a sebesültek között van, jelenleg őt is kórházban ápolják, a rendőrség pedig egyelőre nem keres más elkövetőt, és azt közölte, folyik annak vizsgálata, bűncselekményről vagy balesetről van szó.
A hatóságok a Katwarn nevű, vészhelyzetek idején használt üzenetküldő szolgáltatáson keresztül szólították fel az embereket, hogy kerüljék el a környéket. Az eset miatt Nancy Faeser belügyminiszter lemondta részvételét a kölni karneválon.
A belügyminisztérium szóvivője azt mondta, jelenleg az életmentésre, illetve a sebesültek ellátására kell összpontosítani.
Egy szemtanú a Reuters hírügynökségnek azt mondta, a gázolás után többen a földön feküdtek, és legkevesebb két embert próbáltak újraéleszteni. Mannheim egyetemi kórháza bejelentette, minden előkészítettek az áldozatok fogadására, hozzátéve, hogy az intézmény életbe léptette katasztrófa- és vészhelyzeti tervét.
(24 - MTI - Index nyomán)