Az Európai Unió vezetése és néhány vezető tagállama titokban megkezdte annak mérlegelését, hogy létrehozzon-e saját nukleárisfegyver-gyártási kapacitást - állította szerdai közleményében az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtóirodája.
A közlemény szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és társai megállapodtak arról, hogy ezeket az előkészületeket a legnagyobb titoktartás mellett végzik. A SZVR tudni véli, hogy a nemzetközi és az európai közvélemény figyelmének elterelése érdekében Brüsszel azt a látszatot kelti, hogy ragaszkodik hagyományos irányvonalához, amely az amerikai "nukleáris védőernyőre" támaszkodik, megpróbálva ezzel időt nyerni saját nukleárisfegyver-ipari bázisának titkos kialakításához, valamint a közvélemény felkészítéséhez a nukleáris fegyverek birtoklására vonatkozó politikai döntés elfogadására.
Az orosz kémszolgálat szerint ebben az időszakban Nagy-Britannia és Franciaország folytatja nemzeti nukleáris doktrínájának szorosabb összehangolását, majd egy olyan páneurópai nukleáris elrettentési doktrína hivatalos kidolgozását tervezik, amely a francia és brit haditechnikai potenciálra, valamint a nukleáris fegyverrel nem rendelkező EU-tagállamok pénzügyi és infrastrukturális hozzájárulásaira támaszkodik. Ezzel párhuzamosan - így a közlemény - az Európai Unió fenntartja magának a lehetőséget, hogy létrehozza a nukleáris erők teljesen autonóm parancsnokságát.
"Az EU ezirányú elképzelései komoly ipari és technikai alapokra támaszkodnak. Figyelemre méltó az a tény, hogy Németország, Olaszország, Csehország, Belgium, Hollandia, Svédország és Spanyolország már most jelentős kompetenciákkal rendelkezik a nukleáris fegyverek egyes alkotóelemeinek gyártása terén. Ezeknek az országoknak megvan a komponensek gyártásához szükséges polgári és katonai ipari potenciálja. Területükön nagy mennyiségű, a használatból kivont atomerőművi blokkokból származó, besugárzott nukleáris fűtőanyagot tárolnak" - hangzott a közlemény.
Az SZVR lehetségesnek nevezte ezen fűtőanyagnak a tárolókból való engedély nélküli kivonását azzal a céllal, hogy atombomba gyártására alkalmas plutóniumot nyerjenek ki belőle.
"A német szakemberek képesek körülbelül egy hónap alatt egy nukleáris robbanószerkezethez elegendő mennyiségű fegyverkezési plutóniumot titokban kinyerni a karlsruhei, drezdai, erlangeni és jülichi kutatólaboratórium forró kamráiból, egy hét alatt pedig fegyverminőségű uránt a gronaui dúsítóüzemből" - áll a közleményben.
Az SZVR felhívta az Egyesült Államok kormányának és a világ többi országa vezetésének figyelmét arra, hogy fel kell lépni az Európai Unió saját atomfegyvere létrehozásának megakadályozása érdekében, ellenkező esetben esetben elkerülhetetlen egy új globális atomfegyverkezési verseny.
(MTI)









