A kínai szárazföldi hatóságok tíz intézkedésből álló csomagot jelentettek be a Tajvani-szoroson átívelő kapcsolatok és együttműködés erősítésére – közölte vasárnap a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának tajvani ügyekért felelős hivatala.
A közlemény szerint a cél a kétoldalú kapcsolatok "békés fejlődésének előmozdítása", valamint a két oldalon élő lakosság közötti "összetartozás és jólét" erősítése. A bejelentésre azután került sor, hogy a Cseng Li-vun vezette tajvani Kínai Nemzeti Párt (Kuomintang, KMT) delegációja vasárnap fejezi be kínai látogatását. (A Kuomintag a legnagyobb frakciója ellenére ellenzékben van Tajvanon, de éppen úgy nem rendelkeznek többséggel, mint a kisebbségi kormányzást folytató, Pekinggel kevésbé barátságos Demokratikus Progresszív Párt - a szerk.)
Az intézkedéscsomag részeként Peking egyebek mellett rendszeres kommunikációs mechanizmus kialakítását javasolja a KKP és a KMT között, valamint ifjúsági csereprogramok bővítését.
A kínai fél a Fucsien tartomány és a tajvani Csinmen és Macu térségek közötti együttműködés erősítését is kilátásba helyezte, beleértve a víz-, villamosenergia- és gázellátás közös használatának vizsgálatát, valamint tengeri hidak építésének lehetőségét, amennyiben a feltételek adottak.
A tervek között szerepel a Tajvan és több kínai nagyváros – köztük Urumcsi, Hszian, Harbin, Kunming és Lancsou – közötti közvetlen járatok részleges helyreállítása, valamint Peking támogatná Csinmen térségének azt a lehetőségét is, hogy a közeli Hsziamen város új repülőterét használja – tették hozzá.
A kínai közlemény szerint könnyítenék a tajvani mezőgazdasági és halászati termékek behozatalát, amennyiben megfelelnek a növény- és állategészségügyi előírásoknak.
Emellett a kínai fél támogatná a tajvani kis- és középvállalkozások piaci terjeszkedését, valamint a tajvani televíziós műsorok, dokumentumfilmek és animációk kínai szárazföldi sugárzását is. A bejelentés szerint lehetővé tennék tajvani alkotók részvételét rövid formátumú videós és filmes produkciók készítésében is.
Tajvan és a kínai szárazföld között 1949 óta rendezetlen a politikai viszony. Peking a szigetet saját területének tekinti, míg Tajvan ezt elutasítja. A felek közötti feszültség az elmúlt években fokozódott.
(MTI)










