Mi a német faj védelmére folytatunk harcot a nemzetközi kozmopolita kapitalizmus ellen. Az ellen a közkereseti társaság ellen, amely, miután a nemzeteket belekergette a világháború borzalmaiba, előkészítette az általános összeomlást, hogy rájuk kényszerítse a legyőzöttekre nézve a lassú halált, de az ő számukra busásan kamatozó üzletet jelentő igazságtalan békeszerződéseket.

Ez a társaság, hogy a legyőzöttek gazdasági kizsákmányolását minél teljesebbé tegye, a gazdasági hegemónia mellé a politikai hatalmat is a kezébe ragadta. Csak a vak nem látja, hogy az esztelen túlhajtott francia sovinizmus és a Berlinben tomboló vörös szociáldemokrata között szervi összefüggés van.

Párizsban rátették a hályogot a francia nép szemére, a Gloire-t, Berlinben pedig kibontották a vörös lobogót. Mi a német munkásság igazi képviselői vagyunk. Azé a munkásságé, amely korgó gyomorral becsületesen végigküzdötte a háborút, akár a fagyos lövészárkokban, akár a műhelyben a kalapáccsal, és amelyet nem vezetett soha a faji gyűlölet, a bosszú, a hódítási szándék, pusztán a német hazának szeretete.

Mi hadat üzenünk az emberiség parazitáinak, üljenek azok akár Berlin, akár Párizs, Prága bársonyszékeiben, mert a német nép véres verejtékéből táplálkoznak ők a húsos fazekak mellett.

Nacionalisták vagyunk. És ha nacionalisták, akkor antiszemiták is vagyunk. A nacionalizmus és az antiszemitizmus ikertestvérek. Mert a tömegbűnözésnek az a borzalmas képe, amelyet Ön előtt az imént feltártam, az tulajdonképpen egy, a világba szerte szóródott korcs népfajnak a merénylete minden népek Istene, hazája és vagyona ellen.

Ebben a mi élet-halálharcunkban össze kell fogni a világ összes nacionalistáinak. Mert a különböző nemzetek nacionalista törekvései között nem merülhetnek fel olyan nagy érdekellentétek, amelyeket fel ne lehetne áldozni annak a célnak az érdekében, hogy az emberiséget egyszersmindenkorra megszabadítsuk megrontóitól, a nemzetközi faji nagytőke uralmától.

Akarjuk a nemzeti alapokon felépülő régi hatalmas Nagynémetországot, anélkül azonban, hogy mellettünk és körülöttünk élő más nemzetek életére törnénk. A nemzetvédelmi munkánkhoz nemcsak a jelenlegi német állam keretein belül lakó németség részvételére számítunk, hanem a világ bármely táján lakó németségre. Ez a grenz-deutsch mozgalom célja.

Magyarországon, ebben a keresztény nemzeti eszme alapon álló államban, nézetünk szerint minden, a német faj jövőjét szem előtt tartó német nemzetiségű magyar állampolgárnak elsőrendű kötelessége a magyar állameszme mellett hűségesen kitartani minden nemzetiségi izgatás ellenére is. Igenis jól tudom, hogy a régi Nagy-Magyarországon nemzetiségi kérdés soha nem lett volna, ha bizonyos körök mesterségesen nem izgatták volna a nemzetiségeket olyan jogoknak forradalmi úton való kivívására, amelyeket a nemzetiségek a magyar törvények értelmében már régen bírtak, sőt kultúréletükben gyakoroltak is. Azonban szükség volt a nemzetiségi kérdésre, hogy az évtizedekkel előre kiszámított nagy osztozkodáshoz megtalálják az úgynevezett jogi alapot. Úgy gondolta a nemzetközi zsidóság – amely mindig kikeres magának egy prédaterületet -, hogy az ország háromnegyed részét kiosztja az ellenségeknek, egynegyedét pedig megtartja magának.

Szerencséje és érdeme a magyar nemzetnek, hogy egy négy hónapos vörös „faji” uralom után már rájött arra, amire a keresztény világtársadalom talán csak keserves tapasztalatok árán eszmél majd rá – hogy egyedül a keresztény erkölcs és a nemzeti ideálok alapjára helyezkedve veheti fel sikeresen a harcot a ma még világhatalmat jelentő faji imperializmus ellen.

Remélem és hiszem, hogy fáradozásainknak idehaza is meg lesz a sikere és a most még félrevezetett tömegek csatasorba állításával megteremtjük a hajdani hatalmas nagy Németországot. Magyarországi fajtestvéreinknek erre az időre el kell készíteniök a talajt, a két régi – önmagát újra megtalált nemzetnek baráti kézfogásához. Amint a múltban együtt haladtunk a szenvedések útján, úgy a jövő is barátságos egyetértésben találja őket.

(A Nép, 1922. november 29. 2. o.)

A nemzeti szocialisták álmukban sem gondolnak pogromra, mert céljukat más eszközökkel is elérik. Pogrom alatt zsidó mészárlást értenek, a bajor nemzeti szocialisták azonban tudják, hogy ezzel csak önmaguknak ártanának.

A nemzeti szocialisták párthelyisége a Cornelius ßtrassé-n van. Itt kerestem fel Hitler Adolfot, a párt, illetve a mozgalom megteremtőjét és vezérét. Bevallom, hogy a párthelyiség belseje sem nyújt éppen megnyugtató képet. Liberális ember könnyen ájulási rohamot kaphat, ha a párthelyiségbe lép. A kép majdnem olyan, mint a Visegrádi utcai kommunista központ volt, azzal a különbséggel, hogy nem kajlalábú, görbeorrú, göndörhajú bocherek állanak őrt, hanem délceg, fiatal, harcedzett, tettrekész, elszánt, szőkehajú, világoskék szemű, igazi germán típusú emberek. Egy pillantást vetnek a belépőre és tisztában vannak véle, héber ember lába okvetlen meginog, ha ezeket a marcona fiúkat meglátja, de azt hiszem, hogy senki ebből a fajtából nem is gondol arra, hogy az oroszlánverembe merészkedjen. Bent, a szűk párthelyiségben nagy sürgés-forgás.

Futárok, küldöncök jönnek és mennek. Röviden, katonásan jelentést tesznek, és ismét távoznak. Egy jó óra hosszat figyeltem meg ezt a képet. A legtöbb küldönc arról tett jelentést, hogy mennyi önkéntes adomány folyt be az egyes körletekben. Az ilyen óriási mozgalomhoz sok pénz kell, s a nemzeti érzelmű Bajorországban nem kell nagyon buzdítani az embereket, a keresztény gyárosok, kereskedők, tőkések örömmel támogatják Németország legnemzetibb mozgalmát, a bajor nemzeti szocialista vagy fascista mozgalmat.

A párthelyiség összes szobáiban ott díszeleg a vörösök és liberálisok legfélelmetesebb jelvénye, a „Hakenkreuz” a régi német lobogó színeiben. Egy csomó fiatalember nagyszerű minőségű gumibotot mutogat egymásnak, el tudom képzelni, mily öröme lehet annak, akinek hátán ezt kipróbálják. Többnyire szocialisták és kommunisták, akik betolakodnak a nemzeti szocialisták gyűléseire, hogy azokat megzavarják. Ha ilyen alakot észrevesznek, rögtön alarmirozzák a rohamcsapatot s azután következik az elszámolás, amelyről azonban soha nem lehet olvasni a lapokban. A müncheni vörös sajtó annyira beijedt, hogy jobbnak látja elhallgatni az ilyen eseteket.

Mussolini helyesen ismerte föl a helyzetet, tudta, hogy a bolsevizmust csak radikális eszközökkel lehet kiirtani. Azok, akik azt hiszik, hogy az olasz fascizmus múló dolog, óriási tévedésben vannak. Azok az államok, amelyek a nyugati kultúra szellemében óhajtanak nemzeti életet élni, kénytelenek lesznek Olaszország példáját követni. A vörösök nem adták még fel a győzedelmes világforradalom reményét. Ellenkezőleg. Németországban is nap-nap mellett (sic!) olvashatjuk a marxista sajtóban, hogy a világrevolúció győzedelmesen fog bevonulni Németországba.

Ennek a veszedelemnek megakadályozása képezi a német nemzeti szocialisták programját. A marxizmus győzelme a mai világrendszer összeomlását jelentené és ez olyan állapotok megteremtésében nyilvánulna, aminők Oroszországban uralkodnak. A marxisták győzelmének legbiztosabb és leghatásosabb eszköze a parlamentarizmus. Nincsen olyan állam, amelynek parlamentje a nép akaratát fejezné ki. Hiszen tudjuk, hogyan jönnek létre a parlamenti pártok és többségek. Terror, vesztegetés képezi a parlamenti többségek alapját. Egyik államban pénzzel, a másikban csalással, a harmadikban terrorral erőszakolják ki a többséget. Az úgynevezett demokratikus Németországban a marxista szakszervezetek a legdurvább terrorral erőszakolják tagjaikat, hogy a választáson a párt jelöltjeit juttassák diadalra.

A parlamentben senki sem törődik a néppel. A többségek irányítják a kormányokat. Nem a kormányok kormányoznak, hanem a többségi pártok. A kormányok csak szolgai végrehajtói a többségi pártoknak, amelyek azonban nem képviselik a nép többségét.

Németország lakosságának 90 százaléka például torkig van a mostani rezsimmel, de lerázni mégsem tudja. Egynéhány ember kezében tartja a hatalmat és visszaél véle. Polgári kabinetjeink állandó kompromisszumokból élnek, minden kompromisszum egy-egy hadállás feladását jelenti. A vörösök ott, ahol lehet, kivonják magukat a felelősség alól s készítik elő a maguk győzelmét. A parlamentarizmus a tehetség megölője. Ahelyett, hogy a tehetség érvényesülne, pártérdek érvényesül. A katolikus egyházban jut az igazi demokrácia legjobban kifejezésre. A leggyönyörűbb példája ennek éppen a pápaválasztás. Itt nem pártok, klikkek diadalmaskodnak, hanem a legkiválóbb egyének. Akiben van vezéri képesség, az kerül vezéri helyre, az uralkodik, s annak engedelmeskedik vakon a katolikus hívek serege. A parlamentarizmus megöli a tekintélyt, ez a rendszer járatta le a tekintélyt, tekintély nélkül pedig megszűnik minden állami élet.

Egy új világrendnek kell jönnie, amelyben hivatott férfiak, méltó vezérek fogják intézni a nemzetek sorsát. A nemzetköziség helyett a nacionalizmusnak kell győznie. A nemzetköziség hazug jelszó, nemzetközi nép nem létezik, azaz csak egy van: a zsidó, amely a nemzetköziség hazug jelszavával akarja elérni évezredek vágyát: a világuralmat.

Német, francia, olasz, magyar, hottentotta másképp érez, nem igaz, hogy a különböző fajokat egy nemzetközi táborban egyesíteni lehet, mert minden népnek más-más a nemzeti érzése és éppen ez a nemzeti érzés képezi az egyes népek legnagyobb erejét. Éppen olyan lehetetlenség a kommunista állam. A magánvagyon intézménye nélkül nincsen élet. A marxisták kommunista tana is ugyanezt akarja végeredményben, csakhogy a magánvagyon az ő tanaik szerint egyetlen kézben, a zsidók kezében központosulna. A marxizmus diadala a kereszténység halálát jelentené, kultúra helyett barbarizmus uralkodna.

Németországban ez a marxizmus a következő hónapokban meg fogja kísérelni a hatalmat teljesen magához ragadni. Itt Bajorországban azonban hiába fog kísérletezni. Itt nem lesz többé bolsevizmus.

Pártunk minden elképzelhető eszközzel meghiúsítja ezt. Fegyvereinkben nem leszünk válogatósak. Ha kevesebben is lennénk, felvesszük a harcot s vagy győzünk, vagy megsemmisülünk. Az országban, a falvakban a gazdák semmit sem remélhetnek a marxizmus győzelmétől, attól nem kell tehát tartanunk, hogy a parasztság hozzájuk csatlakozik, a városokban pedig olyan erősek vagyunk, hogy a marxisták alatt bizonytalanná tesszük a talajt. A nemzeti szocializmusnak győznie kell, mert különben ütött Németország utolsó órája.

(Telegdi Tamás: A német fascisták tavaszra nagy változásokat készítenek elő Németországban. A Nép, 1922. december 31., 3. o.)