Új év, új lehetőségek. Rég volt már, hogy portálunk hasábjain új sorozatot indítottam, úgyhogy éppen itt volt az ideje egy kis vérfrissítésnek. A debütáló sorozat rendszertelenül megjelenő lesz – tehát nem olyan, mint a Heti progresszió –, hanem a Hősök nyomában arcképcsarnokhoz, a Lapszemléhez vagy a filmrovathoz hasonló, és magyarországi várakról, erődítményekről fog szólni, Magyarország alatt pedig a történelmi hazánkat értem.
Logikus, de azért leírom azt is, hogy nem minden esetben felújított, vagy teljesen, esetleg jobbára ép várakról lesz szó, már csak a történelem véres viharai miatt is lehetetlen volna ez a koncepció. Lesznek olyan szereplők is, amelyekből mára egyetlen fal maradt (a nyitócímünk szereplője is hasonló), vagy annyi sem, a magyar történelem folyamán viszont volt szerepük a korábbi évszázadokban. Aki jobban ismeri hazánk történelmét, az jól tudja, hogy a váraknak nagy jelentőségük volt idehaza több, egymástól független korszakban is, így ha a sorozat nem is kimeríthetetlen munícióval rendelkezik, annyit azért elárulhatok, hogy nem idén lesz vége, de még csak nem is jövőre.
A szükséges információk elsajátítása után nem is maradt más hátra, minthogy „bemutatkozzon” az Erősségek a magyar anyaföldön első szereplője.
 Animációs ábrázolás a döbröközi Werbőczy-várról, hogyan nézhetett ki fénykorában (forrás: Farkas Eszter munkája/dobrokoz.hu) |
A Tolna megyében található Döbrököz már a római korban is lakott volt, a honfoglalás után királyi birtok. Az Árpád-korban szintén lakott területen található első földvár építéséről nincsenek pontos adatok, valószínűleg az Apor vagy a Szák nemzetség építtette. A tatárjárás után az addigi földvárakat kővárrá kellett átalakítani, ez a sors várt Döbrököz várára is. Az elkészült kővár – melyet minden oldalról a Kapos ölel át – első okleveles említése 1309-ből származik, építtetője Kőszegi III. Henrik volt, ám miután Károly Róbert leverte a lázadó famíliát, 1316-ban a királyé lett az erősség.
1322-ben a királytól fele-fele arányban kapták meg a Szalók nembeli Varsayak és Himfyek, majd nem sokkal később a Lackfiak birtoka lesz. Luxemburgi Zsigmond 1397-ben elveszi a Lackfiaktól Döbröközt, mert hűtlenségbe keveredtek, Albertig királyi várként szerepel a nyilvántartásban.
 A vár romjai napjainkban |
Alberttől mozgalmas időszak vette kezdetét. Rozgonyiak, Héderváriak, Újlakiak, Szerecsenek mind-mind uralták Döbröközt, azonban az előző tulajdonos Szerecsen Péter halálával a vár Werbőczy Istvánhoz, a Hármaskönyv szerzőjéhez került, mivel Szerecsen özvegye Werbőczyhez ment feleségül. Ebben a várban tartották a menyegzőt is, a várat pedig innentől nevezzük Werbőczy-várnak is.
Habár ezt csak török forrás említi konkrétan, de a szultánnal jó viszont ápoló Werbőczy 1541-ben Budán odaígérte az uralkodónak Döbröközt, ám ha igaz is a történet, halála miatt erre már nem volt lehetősége. Imre fia Tolna vármegye főispánja lett, aki egyben az erősség utolsó birtokosa is, mielőtt azt elfoglalják a törökök. Imre a fegyveres harc mellett döntött.
 A vár romjai napjainkban |
Komoly létszámú sereget toborzott, a megye déli határain állandóak voltak a villongások magyarok és törökök között. 1542-ben Imre legyőzte Kászon basa csapatait a kozári csatamezőn. Érdekesség, hogy erről az ütközetről írta első haditudósító művét Tinódi Lantos Sebestyén Döbröközön, ugyanebben az évben.
1543 májusában Werbőczy segítséget kért a Döbröközt is veszélyeztető török portyázások miatt, a pozsonyi országgyűlés 1543 októberében a vár megerősítése mellett döntött. Döbrököz az egyik legnagyobb jelentőségű dunántúli végvár lett a törökök elleni harcokban, 800 katona szolgált itt akkoriban.
1545 tavaszán a budai beglerbég parancsot kapott Döbrököz elfoglalására, ez még ebben az évben meg is történt, Werbőczy Imre pedig Erdélybe távozott és többé nem harcolt a Dél-Dunántúlon. Az egykori Werbőczy vár egészen 1687-ig volt török kézen. Visszafoglalása után jelentőségét elvesztette.
1687. március 16-án a Kapos mocsarában lévő várként említik, amely már romos, ám egy tornya még – szobával és pincével – ép. Egy 1693-as összeírás szerint is romos Döbrököz, égetett téglából épült falait (pontosabban a falromokat) 10 méteresnek írják le. A megóvott toronyrész még itt is létezik.
 A vár romjai napjainkban |
1703-ban a környékről távoztak a törökök által idehozott rácok, akik rendszeresen pusztították a környéket, e pusztításban pedig oroszlánrészt vállaltak a döbröközi rácok.
Ezt követően Esterházy Pál tulajdonába került a vár, pálinkafőzőt is működtettek itt. Mivel a rácok elhagyták Döbröközt, az Esterházyak megbízatásából telepítették be újra 1712-ben. A várat a 18. század folyamán magtárnak használták. Az 1820-as években a romos falak jelentős részét eltávolították, a még használható téglákat eladták, vagy a döbrököziek beépítették házaikba.
 Régészkutatók a várrom előtt 2024-ben (forrás: teol.hu) |
Esterházy Pál herceg 1938-ban a településnek adományozta a várromot és a környékét is, akkoriban emlékhellyé akarták nyilvánítani a területet. Érdekesség, hogy több környékbeli erősséggel ellentétben a döbröközi Werbőczy-várat nem robbantották fel, roncsolásmentes vizsgálatokat az 1980-as évek óta végeznek itt. 2024 tavaszán és őszén is vizsgálatok folytak, talajradar segítségével pedig megállapították a tavaszi etapban, hogy a jelenkori felszín alatt még több méter magasan állnak a falak, ez is a fel nem robbantás következménye.
A döbröközi Werbőczy-vár feltérképezése a jövőben bizonyára folytatódik majd.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
