Egy szájról olvasó megfejtette, Emmanuel Macron felesége egy csípős, négyszavas megjegyzést tett, mielőtt megpofozta férjét Hanoiban tett hivatalos látogatásuk első perceiben – írja a The New York Post nyomán az Index.
A francia elnök és Brigitte Macron május 25-án, vasárnap este érkezett a vietnámi fővárosba, ahol már azelőtt felhívták magukra a világsajtó figyelmét, hogy kiszálltak volna a repülőből. A gép landolása után ugyanis, pillanatokkal az ajtó kinyílását követően, a first lady erőteljesen arcon csapta férjét, amit a várakozó fotósok meg is örökítettek.
A portál közölte, hogy a zavart vezető „civakodásnak” nevezte az esetet, most azonban egy profi szájról olvasó elemezte, mit mondott Brigitte Macron a kapcsolati erőszak előtti pillanatokban.
Ahogy a repülőgép ajtaja kinyílik, Macron elnök Brigitte felé fordul. Egy váratlan pillanatban a nő arcon löki – mondta a szakember a The Expressnek.
Miután kinyílt az ajtó, és Macron észrevette, hogy a kamerák őt figyelik, azt mondta, mielőtt felemelte a kezét: „szia!” Ezután az államfő közelebb lépett a feleségéhez, átment a másik oldalra, majd jelezte a nőnek, hogy kövesse őt.
„Menjünk!” – hangzott el ekkor Macrontól. Később a szakember szerint az elnök felajánlóan a karját nyújtotta, de Brigitte nem törődött vele, inkább a korlátba kapaszkodott. Ahogy elhaladt a férje mellett, mintha azt mondta volna: maradj távol tőlem, te lúzer!
Pár pillanattal később Macron azt mondta feleségének: „megpróbáljuk, kérlek?” Erre a nő határozott „nem!” választ adott.
A professional lip reader claims that French President Emmanuel Macron didn’t just receive a slap, but also harsh words from his wife, who reportedly told him, “Get lost, you loser.”— THE GLOBAL NEWS. (@THE_GLOBE_N) May 28, 2025
Here's a brief of what allegedly happened:
Macron’s wife placed her hands on his face and… pic.twitter.com/1abWujyMMb
A portál megjegyzi, hogy a francia államfő kezdetben tagadta a felvétel hitelességét, de végül elismerte, hogy az valódi. Az elnök utána igyekezett bagatellizálni a történteket: „A feleségemmel civakodunk és inkább viccelődünk” – mondta Macron hétfőn, hozzátéve, hogy az incidenst ellenségei egyfajta „bolygóközi katasztrófává” tágították.
Az elnök és felesége 2007 óta házasok, először 1993-ben találkoztak egymással. Ekkor, 39 évesen, Brigitte még középiskolai tanárnőként dolgozott.
Természetesen a mémgyárosokat is megihlette az eset:
French President Emmanuel Macron slap memes just broke the internet😂— Saffron Sniper (@Saffron_Sniper1) May 28, 2025
A combined collection of the 25 funniest memes in one thread 🧵
Enjoy and share Max 😄 pic.twitter.com/B9iII1RhO8
— Saffron Sniper (@Saffron_Sniper1) May 28, 2025
6. 🤣🤣🤣 pic.twitter.com/vZB1nw84MU— Saffron Sniper (@Saffron_Sniper1) May 28, 2025
— Saffron Sniper (@Saffron_Sniper1) May 28, 2025
8. Blink twice if you beed help🤣🤣 pic.twitter.com/Y4pwLFcFcB— Saffron Sniper (@Saffron_Sniper1) May 28, 2025
9. 🤣🤣🤣🤣pic.twitter.com/VjpPrymwtd— Saffron Sniper (@Saffron_Sniper1) May 28, 2025
10. Why Brigitte slapped Macron? 🤣pic.twitter.com/4LwbBJbtuk— Saffron Sniper (@Saffron_Sniper1) May 28, 2025
11. 🤣🤣 pic.twitter.com/0cParfMceP— Saffron Sniper (@Saffron_Sniper1) May 28, 2025
15. 🤣🤣 pic.twitter.com/BGyTkL7Azq— Saffron Sniper (@Saffron_Sniper1) May 28, 2025
16. Hahaha… In the end, he got beaten pic.twitter.com/NdeyhZY0nV— Saffron Sniper (@Saffron_Sniper1) May 28, 2025
19. Why does he always get beaten?pic.twitter.com/z9oEizaGYz— Saffron Sniper (@Saffron_Sniper1) May 28, 2025
20. So, Zelensky was behind all this? 🤣pic.twitter.com/1kQZ2pNPVm— Saffron Sniper (@Saffron_Sniper1) May 28, 2025
21. 🤣🤣 pic.twitter.com/Ds4SiczNQb— Saffron Sniper (@Saffron_Sniper1) May 28, 2025
22. Brigitte Tyson🤣 pic.twitter.com/sutdrmBIQR— Saffron Sniper (@Saffron_Sniper1) May 28, 2025
Korábban írtuk: