Ahogy ígértem, ismét itt a Heti progresszió, az előző csúszásnak köszönhetően már második alkalommal a héten. A több szempontból is színes felhozatal ismertetése előtt szeretném megköszönni a hetiprogresszio@kuruc.info-ra küldött leveleket.
Most pedig vágjunk is bele a közepébe!
3. Az amerikai Nemzeti Park Szolgálat kipenderítette állásából Shannon Joslint, a Yosemite Nemzeti Park vadon élő állatok biológusát, mert májusban egy transzzászlót akasztott fel társaival az El Capitan sziklájára, amivel aztán fotózkodtak is.
Joslin eredetileg denevérkutató, augusztus 12-én bocsájtották el, a 35 éves kutatót azzal vádolják, hogy engedély nélkül demonstrált tiltott területen. A park helyettes vezetője szerint a lény „nem tanúsított elfogadható magatartást” a demonstrálással. Egyébként nem kellett volna már olyan sok idő, hogy lejárjon kétéves próbaideje, szóval nem fért a bőrébe.
A májusi hajcihő után egy nappal a park új szabályzatot vezetett be, amely megtiltja a nagy zászlók és molinók elhelyezését az El Capitanon és a park nagy részén. Mindez összhangban van több republikánus törekvéssel is, amelyek a szivárványos zászlók visszaszorítását tűzték ki célnak.
Joslin azzal védekezik, hogy mindez munkaidőn kívül történt és nincs köze a munkájához, de a transzlény érvét a saját lobbijával lehet a legjobban megcáfolni. Ők azok, akik előszeretettel viszik be a hamis toleranciát és az LMBTQ-lobbit a munkahelyekre, tehát a „forradalom” nem ismer határokat – akkor sem, ha a „forradalmár” annak a bizonyosnak a rossz végén van.
2. Ismét reklám, de kivételesen nem német nyelvterületről.
Többször beszéltünk már az egyedi elnevezéseket, személyneveket feltüntető Coca-Cola kampányról, amely globális, így Horvátországba is jutott belőle.
Zoom
Hamisítatlan Horvátország...
Na már most, nyilván minden országba a releváns személyneveket viszi el a Coca, így horvát szomszédunkhoz például a Tin nevet is. Arra azonban már nem figyeltek, hogy a kólát iszogató Tin valóban őshonos legyen, így ezúttal egy fekete „horvát” személyesíti meg a kólakedvelő fiatalt. Vagy csak sokat napozott a tengerparton, és lebarnult.
1. Összesen három alkalommal (itt, itt és itt) szerepelt már a néger homoszexuális „énekes”, Lil Nas X a rovatunkban, de közel négy év elteltével negyedjére is tiszteletét teszi a Heti progresszióban.
A queer „művészt” egyik hajnalban látták Los Angeles utcáin, alsónadrágban és cowboycsizmában mászkált, egy járókelő pedig levideózta őt.
Legnagyobb valószínűség szerint Lil Nas X túladagolta magát droggal, de az aranylövés ezúttal elmaradt, kórházba szállították.
A videóból látszik a nettó buziskodás, ahogy mászkál a kihalt utcákon, persze erről, vagy a nemi hovatartozásáról nem tesz említést a 24.hu.
Egyébiránt a „művész úr” 11 Grammy-jelölést tudhat magáénak, ebből kettőt meg is nyert, bizonyítva, hogy valami nagyon nagy gáz van a világgal.
Egy hete van mindenkinek, hogy megeméssze az olvasottakat, és a látottakat, amely nem sok idő, ahogy repülnek a hetek, hónapok.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info