A holland ügyvivő kormány szankciókat vezet be Izrael ellen a gázai helyzet elviselhetetlen és védhetetlen volta miatt, és beutazási tilalmat rendelt el Becálel Szmotrics és Itamár Ben-Gvir izraeli miniszterekkel szemben - jelentette be Caspar Veldkamp holland külügyminiszter a parlamenthez intézett levelében.
Indoklásként a holland kormány hangsúlyozta: a két miniszter rendszeresen uszított erőszakra a palesztin lakosság ellen, támogatta az illegális telepek bővítését a palesztin területeken, és etnikai tisztogatásra szólított fel a Gázai övezetben.
Veldkamp közölte, hogy bekérette az izraeli nagykövetet, és ismételten felszólította Izraelt, hogy változtasson politikáján Gázában, és tartsa be a nemzetközi humanitárius jog előírásait. Hollandia az EU-ban is kezdeményezni fogja az Izraellel kötött társulási megállapodás kereskedelmi részének felfüggesztését.
Mindemellett a holland kormány fegyverexport-korlátozást is bevezet: több exportengedély módosításával gyakorlatilag ellehetetleníti a fegyverek kivitelét Izraelbe - közölte a külügyminiszter, aki szerint a jelenlegi helyzetben "szinte lehetetlen" ilyen engedélyt kiadni.
A gázai humanitárius segítségnyújtás keretében Hollandia 1,5 millió eurót juttat az ENSZ támogatási szolgálatához, valamint további 3 millió eurót a Vöröskeresztnek - tette hozzá Veldkamp.
A döntéseket hétfőn rendkívüli kormányülésen hozták meg, amelyen részt vett Dick Schoof ügyvivő miniszterelnök, helyettesei, Veldkamp külügyminiszter, valamint Ruben Brekelmans védelmi miniszter.
Schoof az ülés után közölte: Hollandia további lépéseket is sürget Izrael ellen az Európai Unión belül. Eddig az uniós külügyminiszterek nem tudtak megegyezni semmilyen konkrét intézkedésről Izrael nyomás alá helyezése érdekében.
Az ügyvivő kormányfő telefonon tájékoztatta az izraeli államfőt, Jicák Hercogot a holland döntésekről. Hercog a közösségi médiában "hatalmas hibának" nevezte a lépéseket, különös tekintettel "Izrael fokozódó humanitárius erőfeszítéseire." Egyúttal bírálta Schoofot, amiért nem említette a Hamász által még mindig fogva tartott izraeli túszokat.
(MTI)