Az utóbbi években meglehetősen nagy visszhangot kapott a hazai közéletben a Miskolc és a város közvetlen vonzáskörzetében antiszociális, valamint közveszélyes életmódot folytató cigány etnikum által keltett problémák megoldása. A helyhatósági választások közeledtével aztán fontos ütőkártya lett ez a helyi politikai életben, fideszes notabilitások azt próbálják egyre bizonygatni, miszerint cigányügyben minden a lehető legnagyobb rendben van a borsodi megyei jogú városban. Noha közismert, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz. Miskolc városa persze afféle szociológiai állatorvosi ló, hiszen a cigánykérdés szinte minden településen így vagy úgy, de komoly gondot okoz.
Sőt, Európa-szerte próbálkoznak az egyes országok hatóságai, köz- és rendvédelmi szervei, egészségügyi illetékesei e probléma határozott fellépést igénylő rendezésével, eddig legfeljebb csak helyi sikerekkel. A nyár folyamán történt egy belga kisvárosban, hogy az ottani polgármester dobhártyaszaggató technozenével próbálta a kóborló vándorcigányokat elűzni – a híradások tanúsága szerint – felemás sikerrel. Nyilván hatásosabb és rövid úton célravezetőbb lett volna a techno helyett az „industrial metal” műfajához sorolható Rammstein zenekar – korántsem „romakompatibilis” – valamely CD-jével hajnali „jó reggelt” kívánni a cigányoknak, bízvást azonnal felszedték volna sátorfájukat, s pánikszerű gyorsasággal futottak volna, akár az ördög a tömjénfüst elől, Devlájuk óvó karjainak meghitt ölelésébe.
No de vegyünk egy Horthy-korszakbeli hazai, történetesen miskolci precedenst. A Haditudósító című folyóirat 2014. évi 4. számát újraböngészve bukkantam rá a Magyarországi események röviden című összeállításban a Magyar Katonaújság 1944. július-augusztusi számának kivonatában egy július 27-ei hírre. Szó szerint idézem az említett MTI-hírt:
Miskolc város megoldotta a cigánykérdést és a csavargókérdéstVitéz Borbély-Macky Emil m. kir. titkostanácsos, főispán, országmozgósítási kormánybiztos most kiadott rendeletében utasítja a népmozgalmi nyilvántartókat, hogy a községükben található 16 évesnél idősebb cigány férfiakat és nőket honvédelmi munkajeggyel vegyék igénybe mindama gazdaságok részére, amelyekben a gazdasági munkaerő hiányzik, vagy nem elegendő. A cigányok részére munkabér megállapító bizottság által megállapított munkabért és természetbeni járandóságokat juttatják. A cigányokat munkakönyvvel látják el, amelybe a munkaadók beírják a teljesített munkát, mert a cigányok csak ennek ellenében kapják meg az élelmiszerjegyeiket. Kivételt képeznek azok a cigányok, akik igazoltan munkaképtelenek.Miskolcon is rendet teremtettek a cigánytelepen. Az éjszaka folyamán a hatóságok razziát tartottak ezen a területen és összeszedték azokat a férfiakat, akik munka nélkül és élelmiszerjegyeik, főleg cukorjegyeik értékesítéséből, vagy egyéb bűncselekményekből éltek. Hasonlóképpen felgöngyölítették a csavargónők frontját is, akik távol tartották magukat minden munkától. A hatóságok az előállított személyeket munkára fogják kényszeríteni. (MTI)
A fentebbi kis történelmi dokumentum áttanulmányozása rögvest felvet néhány kérdést. Először is, minden kellően erélyes és következetes hatósági ügybuzgalom ellenére is a cigányok még a Horthy-korszakban is egyfajta privilégizált helyzetben voltak, hiszen míg a magyar férfiak színe-java a frontokon vérzett, addig a cigányság csak munkára kényszerült a hatályos hazai jogszabályok alapján.
 Régi szép idők... |
Persze megint más kérdés, hogy a fronton, akár munkaszolgálatosként, mennyi hasznot hajtottak volna az életük teljében lévő cigány férfiak. Másrészt, a korabeli hírben érdekes mondatra is akadhatunk: „Az éjszaka folyamán a hatóságok razziát tartottak ezen a területen és összeszedték azokat a férfiakat, akik munka nélkül és élelmiszerjegyeik, főleg cukorjegyeik értékesítéséből, vagy egyéb bűncselekményekből éltek”. Tehát a „megélhetési bűnözés” jelensége már akkor létezett, csak még nem tudtak róla, és nem így nevezték, hanem nagyon helyesen a megfelelő jogi szakkifejezéssel. Hiába, a történelem csak ismétli magát.
Végszóként egy aprócska költői kérdéssel zárom glosszámat. Vajon az 1944-ben Miskolcon elkótyavetyélt élelmiszerjegyek miféle metamorfózison, illetve halmazállapot-változáson mentek keresztül, tehát az értük kapott pénz miféle kereskedelmi vendéglátó kisüzemi egység kasszájában landolt, és mi volt az ellenértékként vásárolt áruféleség?
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
