Nemrégiben összefutottam egy kedves barátommal, aki nehezményezte, hogy még egyetlen egy írásomban sem foglalkoztam részletesen az olaszországi fasizmussal. Nem volt értelme védenem a védhetetlent, ez tényleg így van. Ennek semmi különösebb indoka nincsen, egyszerűen csak „így jött ki a lépés”. Aztán eszembe jutott, hogy viszonylag régen írtam könyvajánlót, és úgy gondoltam, hogy összekötöm a kellemest a hasznossal. Ennek megfelelően a mai könyvajánló alanya nem más, mint az olasz Duce, Benito Mussolini politikai és világnézeti alapvetései, amelyet a történelem A fasizmus (fascismus) doktrínája címen hagyott ránk örökül.
 |
Nos, annak ellenére, hogy a Gede Testvérek Bt. által 2000-ben kiadott könyv is ezt a címet viseli, a kiadásban több munka lett egy kötetté „olvasztva”, hasonmás kiadásként. A fasizmus doktrínáján kívül ennek megfelelően helyet kapott benne A korporációs államról való értekezés és Benito Mussolini gondolatai (portrékönyv az államférfiról) is. Utóbbi kettő azért is különleges, mert a magyar kiadáshoz tartozó előszót nem más írta, mint maga gróf Bethlen István. Kis túlzással talán ez az egyetlen kontextus, ahol pozitív színben tudom feltüntetni a gróf nevét, de hát fő az objektivitás ugye… ha valaki valamit jól csinált, azt kell ismerni. Ennek miértjéről egyébként hosszabban lehetne beszélni, a magyar arisztokrácia nemzetiszocializmus-ellenes szárnya a fasizmussal valamiért jóval megengedőbb volt, amely minden bizonnyal arra vezethető vissza, hogy az olasz fasizmus kevésbé kívánta gyökeresen átalakítani (vagy inkább visszaalakítani) a társadalmat, mint akár a német nemzetiszocializmus vagy a hungarizmus. Ezzel együtt tehát a fasizmusban nagyobb volt a régi arisztokrácia „túlélési esélye”, ami szükségszerűen vonzóbb volt ennek a társadalmi rétegnek. Ezzel természetesen egy percig sem akarom azt sugallni, hogy a fasizmusnak ne lettek volna komoly átszervező szándékai, hiszen pont maga Mussolini fogalmazta meg a leggyönyörűbben, hogy az új arisztokrácia bizony az első világháború lövészárkaiban született, míg a „régiek” közül sokan inkább kártyázással és spekulálással múlatták az időt (utóbbit már én tettem hozzá).
A fasizmus doktrínája a Vörös viharral ellentétben nem egy könnyed olvasmány. Sőt, már bocsánat, de mai szemmel nézve kifejezetten fárasztó, nem óhajtok zsákbamacskát árulni. Alapvetően politikai és filozófiai (!) okfejtésekről, alapfogalmak fasizmus általi megközelítéséről beszélünk, nem kalandos memoárokról vagy háborús regényről. Miért merem mégis minden érdeklődő számára ajánlani, aki még nem olvasta, de hangsúlyosan érdeklődik a témakör iránt? Talán egy kötet sem visz ennyire közel ahhoz, hogy megértsük az olasz fasizmus alapvetéseit, a fasiszta ember ideáját, a fasiszta művészetet, a hivatásrendiséget (napestig folytathatnám a felsorolást), mint ez a tanulmánykötet. A hivatásrendiség és a korporatív állam kérdése pedig 2019-ben is ugyanolyan aktuális, mint 100 évvel ezelőtt. Az erőviszonyok és a „terepasztal” azóta persze nagyban megváltozott, de semmi ellen nem lehet úgy harcolni, hogy legalább nagyjából ne tudná az ember, hogy mi az, AMIÉRT harcol. Az olasz sajátosságok mellett ugyanis rengeteg olyan bölcsességet is olvashatunk, ami Európa összes nemzetére igaz, nem csak az olaszra. A 2000-ben napvilágot látott kiadás ráadásul egy kiváló, ugyanakkor egyszerűen megérthető, kb. 6 oldalas kivonatot is tartalmaz úgy általában az olasz fasizmusról, Tudós-Takács János tollából.
Kiknek ajánlom tehát ezt a kötetet? Mindenkinek, aki képes és tud időt rászánni egy nehezebben emészthető, ám annál hálásabb munkára. Mindenkinek, aki az átlagosnál mélyebben szeretne elmerülni az „Új Európa” korszakalkotó eszméiben, birtokolva a tudást, hogy ismerje a köztük lévő hasonlóságokat és különbségeket. Ha valakit pedig még ennél is jobban érdekel kifejezetten Mussolini ideológiája, az kiváló „kezdőkötetre” lelhet A fasizmus doktrínájában.
A jövőben jómagam is használni fogom a kötetet, ha az olasz fasizmusról publikálok, szem előtt tartva a Duce híres mondatát, ami a könyvben egyfajta mottóként szerepel.
„Az én szellemem az anyagból kiszabadulva e kicsinyes földi élet után az istenadta halhatatlan és egyetemes örök életét fogja élni.”
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
