Megvallom őszintén, egész egyszerűen imádom, amikor felbolydul a méhkas – legyen szó a kóserkonzervatívokról vagy a ballibsikről –, és napokon keresztül mást sem lehet olvasni, csak a méltatlankodásokat és a hüledezéseket. Ezekért a pillanatokért érdemes politizálni, kiborítani, idegesíteni a mainstreamet, Dúró Dórának pedig remek érzéke van ehhez. Kevés sikeresebb akciója volt a Mi Hazánknak a mesekönyv-darálásnál, most pedig sikerült duplázni a World Press Photo- (a továbbiakban simán csak WPP) kiállítással kapcsolatban.
Mint ismeretes, a Fidesz ezúttal is fittyet hányt a saját gyermekvédelmi törvényére, így Dúró Dórára volt szükség ahhoz, hogy minimális erőt mutasson fel a kormánypárt. Persze nyilván nem arra kell gondolni, hogy eltüntették a kérdéses fotókat, hanem 18 éven aluliak nem tekinthetik meg a kiállítást a Nemzeti Múzeumban. Hogy az internet korában ez mennyire releváns (nagyjából fél percbe telik megkeresni a képeket a világhálón, igény szerint egy kis liberális ömlengéssel tarkítva), vitatható, de erkölcsi és esztétikai győzelemnek mindenképpen megsüvegelendő, ám a hab a tortán akkor is a már említett kiakadás volt.
 Mindennapok a Golden Gays háza táján. Nyilván őket kell mutogatni a publikumnak, nincs elég égető probléma a világon (fotó: Dúró Dóra/Facebook) |
Igen, nagyjából elolvastam az összeset, a kedvencem a Magyar Hang egyik idiótája volt, aki szarkasztikus hangnemben irkált egy általa disztópikusnak vélt mi hazánkos akcióról. Ezt követően megnézegettem az előző pár év fotófelhozatalát a WPP kínálatában, és vagy én voltam „hanyag”, vagy eddig tényleg nem volt jellemző az LMBTQ-téma a kiállítás keretein belül. Ami kifejezetten erős, figyelemfelkeltő és egyben rettenetesen szomorú szekció a WPP-n belül, az egyértelműen a „nature” – tehát a természetfotók – jó lenne, ha a sminkelő homoszexuálisok helyett a jövőben inkább erre erősítenének rá a szervezők. És akkor meg is érkeztünk ahhoz a részhez, ami szerintem az egészben a legfelháborítóbb.
Azt már megszokhattuk, hogy a Fidesz csak akkor tartja be a saját törvényeit, ha abból a NER-nek kifejezett előnye származik, az viszont már egy másik kérdés, hogy egy alapvetően informatív kiállítást miért kell LMBTQ-témákkal teletömni, amikor pontosan a többi fotó mutatja meg nekünk, mennyi valós probléma uralkodik a világban.
Joumana El Zein Khoury, a fotográfiai szervezet igazgatója szerint „semmi explicit vagy bántó nincs ezekben a képekben” (mi mást is mondott volna?), majd arra kért mindenkit, hogy „nézze végig a sorozatot, és vonja le a következtetéseit”.
Megnéztem. Levontam. És továbbra sem értem, hogy a természeti katasztrófák, háborúk stb. mellett mégis miért érdekelné a világot, hogy miként sminkelnek tűsarkúban egy Fülöp-szigeteki „meleg idősotthon” lakói. A slusszpoén, hogy a WPP szerint ráadásul a „2022-es év legfontosabb történése az LMBTQ-kisebbségek elleni erőszak”. Nem, nem a sorozatos háborúk, a bolygónk egyre rosszabb állapota, állatfajok kipusztulása, horribile dictu az Európát sújtó egyre elviselhetetlenebb illegális migráció, hanem egy olyan társaság elleni „erőszak”, amely minden értéket felcicomázva sem teszi ki a Föld lakosságának 2%-át sem – legalábbis egyelőre.
Innentől persze az sem kérdés, hogy miért éppen a Fülöp-szigetek volt a célpont. A komoly keresztény közösséggel is rendelkező ázsiai ország minden nehézsége ellenére is jóval többet őriz a tradícióiból, mint a történelemtől szépen, lassan búcsúzkodó európai kultúrkör (szándékosan nem Nyugatot írtam, hosszútávon Kelet-Európának sem jósolható túl sok jó), kézenfekvő volt tehát, hogy egy olyan országba kell beleállni, ahol úgymond...”intoleránsabbak” az emberek az LMBTQ iránt.
Amúgy a képeket egy Hannah Reyes Morales nevű fiatal hölgy készítette, és kíváncsi voltam, hogy egy Manilában született és nevelkedett filippínó fotóst miért érdekel ennyire egy olyan közösség sorsa, mely egy jobbára tradicionális környezetben nevelkedett lányt nem igazán kellene, hogy érdekeljen (főleg úgy, hogy ezekből a konzervatív tradíciókból egyet láthatóan meg is őrzött, fiatal kora ellenére évek óta férjnél van).
 Hannah Reyes Morales, az ominózus képeket készítő fotós (fotó: Hannah Reyes Morales/Facebook) |
Jó ideig kerestem a választ, mivel azt, hogy dolgozott például a New York Timesnak – ergo messze került a természetes közegétől – nem voltam hajlandó elfogadni döntő érvnek, mivel önmagában egy ilyen munkahelyi közeg még nem garantálja a transzformációt. Aztán megláttam, hogy 2020-ben a Klaus Schwab vezette Világgazdasági Fórum kulturális vezetőnek nevezte ki Moralest a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) fórumán, és így már mindent értettem.
Megértettem, hogy miért érdekli Hannaht a Golden Gays nevű Fülöp-szigeteki közösség, de megértettem azt is, miért gondolja úgy, hogy Dúró ténykedése miatt „szomorú, hogy a történetük” – mármint a Golden Gays tagjainak története – „ rejtve marad, és talán pont azokhoz nem jut el, akiknek a legnagyobb szüksége lenne rá, visszaidézve azt az elnyomást, amit ők is elszenvedtek”.
Igen, gondolja mindezt 2023-ban, ahol már a WC-re sem mennek ki internethozzáférés nélkül. De nem baj, nyilván magyar LMBTQ-fiatalok ezrei siratják, hogy nem jutottak el hozzájuk a golden gays-es bácsik (vagy nénik?).
Habár egyelőre én csak pár szembekötősdit játszó fiatalt láttam eddig, akik a szüleik budapesti nagypolgári lakásaiban tengődve megunták a fortnite-ozást és kimentek tiltakozni a „fasiszta rezsim” ellen.
Morales amúgy azt is kifejtette, hogy a fotói „kedves és szerethető emberekként ábrázolják a Golden Gays tagjait”, és ami valóban káros az az „LMBTQ-közösség korlátozása és annak korlátozása, hogy joguk van a létezéshez, hogy lássák őket”.
Furcsa, pedig lassan – a társadalmon belüli marginális kisebbség ellenére – csak őket látni.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
