 Hasonló példányok |
Gergényi
Nem volt mindig tábornok, de mindig olyan volt. Ellentmondásosabb megítélésű rendőrrel még nem is találkoztam. A kőkemény zsaru, a kurázsis civil és a médiaszakember megfért benne egyként. Megfért? Marhaság, hisz ez nem nekrológ… Megfér, így a helyes.
Magas sarzsija volt már, amikor a Keleti pályaudvari rendőrőrsön kellett rendet tennie. Fogta magát, odaköltözött és rendet tett. Olaj¬ügyben gyanús főkapitány, maffiavád alatt szomorkodó vagy éppen ittas vezetés eltusolásában homályos megyei halljakend? Mind repült abban az időben és mindig Gergényi került a helyükre.
Addig-addig költözte szét az országot, míg Kecskeméten megtelepedett. Betojtak a helybeli rendőrök, de zömükben hiába. Kézbe kapta a dolgokat, dicsért és büntetett, mindig ahogyan kellett. És azonnal. Ha azt olvastuk az újságban, hogy Tiszakécskén rablót fogtak, azonnal az követte, hogy Gergényi jutalmaz. A tábornok kecskeméti irodája csöppnyi volt. Az íróasztal előtt szék, az ablak mellé beszorítva egy kanapé. Mesélte: ha valaki szolgálatilag balul lépett, azt a hivatali asztal mellé ültette. Ha másodszor is, az illető ugyanott már állt. Harmadszorra a kanapén kínálta hellyel. Hiszen ő akkor már vendég volt…
Pár éve még MIG–29-essel repült, aligha találunk hasonló korú, rangú pasast manapság, aki szabadidejében a szakszolgálati engedély megszerzésével vacakol. Közel volt, jó volt a kecskeméti repülőtér. Azt hitte, onnan megy nyugdíjba. Mert csapatot épített, nem is akármilyet. Sajtófőnöke, jó Ferenczi Laci ontotta a híreket – és mindig volt sikertörténet. Ő mögmondta, ha telefonon beszéltünk és megmondta, ha mikrofonba szólt.
Aztán ment Kökényesi és jött Gergényi. Ő lett a fővárosi főrendőr. Vágyott-e rá, nem-e, de így esett. A kemény kéz Budapestre költözött. Néma rettenet fogadta, amikor csak munkát és nem posztokat ígért. És ezt be is tartotta. Aki elmenekült, azért nem lehet túlságosan nagy kár. Aki maradt, vagy edzett volt, vagy azzá lett. Az elmúlt hetekben rajta kívül talán senki sem tudott volna kellő elszántsággal és bátorsággal rendet tenni a lángoló fővárosban. Ez már biztos.
És senki nem tudott volna úgy távozni, ahogyan ő. Én tudom – nem tőle –, hogy már régebben készült a nyugdíjra. Ám akkor még ő sem sejtette, hogy mostanra mártír és/vagy bűnbak lehet belőle. Nem bánja, vállalja. Kolláth György mondta róla lapunkban a minap: "Benne még vannak olyan régimódi, úriemberi gesztusok, amelyek ma már sokakban nincsenek.”
Nevezték Duracellnek, Terminátornak, Vasprefektusnak is. Másnak egész életében egyetlenegy "csúfnév” sem jut. Tetszik vagy nem tetszik neki, ezeket ki kellett érdemelni. Mi, sajtómunkások persze mindezt régen tudjuk, sajnálatos, hogy a közvélemény ebből – talán a mi hibánkból is – csak kevéssé értesült. Sokak ócska szemüvegen át zsigeri elfogultsággal látták, láttatják.
Úgy hallani, Gergényi tábornok jövőre vállalkozásba kezd. Sok egykori rendőr döntött hasonlóan, de ő biztosan más lesz. Kemény, következetes, rendszerető. Fegyelmezetlen emberként alkalmazottja ugyan nem lennék, de az ügyfele szívesen.
