A Vámos nevű zsidó

Nem kivétel ez alól az Echo TV sem, hiszen a kezdeti sokszínűsége, viszonylagos magyarsága és szókimondása rég a múlté; sőt fokozatosan minden olyan munkatársát kirugdosták már, aki olykor a megszabott kereteket feszegetve bátrabb hangvételt engedett meg magának. (Jelenleg amolyan „utolsó mohikánként” egyedül Szaniszló Ferenc Panorámája dacol még a mindent eluraló középszerűséggel, gyávasággal és megfelelési kényszerrel. Őt valószínűleg azért nem menesztették még, mert külpolitikai anyagai talán kevésbé sértik a „fülkeforradalmár” fidesznyikek elemi érdekeit.) Mint mindenütt máshol, itt is túlteng már a cionista posvány (a Széles hazugság!), s ennek érvényben tartásáról egyre több ellenszenves Mózes-ivadék gondoskodik. Egyik legundorítóbb figura köztük Vámos György szerkesztő-riporter, az intézményesített „nemzeti zsidó”, aki több beszélgetős műsort is vezet párhuzamosan, jobb érzésű honfitársaink nem túl nagy örömére. Ha meglátom kigúvadt szemeit, tenyérbe mászó képét, vagy meghallom „bársonyos” hangját, már kapcsolok is arrébb, vagy egyszerűen lezárom a készüléket dühömben.

A tegnapi estémet sem óhajtottam a lelombozó média társaságában tölteni, ám felhívott egy kedves barátom, aki figyelmembe ajánlotta a Hit Gyülekezetéről szóló műsort. Nem voltak illúzióim Vámosnak az egykori taxisofőrrel, Németh Sándor „vezető lelkésszel” folytatandó társalgásával kapcsolatban, ám a ránk zúduló tömény szemfényvesztés a legsilányabb mércét is alulmúlta. Ennél mélyebbre már nehéz süllyedni, mint amit ez a két otromba vigéc, egymásra licitálva, összehozott. Vámos tulajdonképpen – a műfaj alapvető szabályait felrúgva – nem is kérdezett, hanem valóságos dicshimnuszt zengett a destruktívan álkeresztény, talmudista szektáról, amit Németh helyenként lazán megerősített, „vonzó példákkal” illusztrált. Szívbéli bajtársak, fülig szerelmes párok (ne gondoljon senki rosszra, nem a buzikra, pardon: melegekre céloztam!) közt sem lehetne nagyobb egyetértés és harmónia, mint e két ember-formájú korcs között. Mielőtt azonban tovább lépnénk, idézzük fel röviden, mi is történt napjainkban az új egyházügyi törvény tárgyalásakor.

„Megkapják az egyházi státuszt azok az egyházak is, melyek az elmúlt húsz évben komoly társadalmi támogatást tudtak szerezni, köztük a baptisták és a Hit Gyülekezete.” Ezek a Fidesz frakcióvezetőjének, a kirívóan érzéketlen Lázár Jánosnak, ellentmondást nem tűrő szavai, melyeket e kedves farizeus közismerten szerény, megnyerő modorában böfögött a képünkbe. Az eredeti (elutasított) KDNP-s javaslatokkal szemben immár nem lesznek történelmi egyházak, kisegyházak stb., vagyis megszűnnek a minősítések, kategóriák, mert pillanatnyilag 14 egyenrangú egyházat ismernek el, köztük immár 3 zsidó biznisz-szervezetet is (akik a busás állami támogatás reményében úgy osztódnak, mint a legburjánzóbb rákos sejtek!). Tehát ezek szerint a Mazsihisz és a Hitgyüli azonos fajsúlyú lesz – mondjuk – az évezredes Magyar Katolikus Egyházzal. Bravó és hozsanna néked, magasságos Orbán fejedelem! (Talán a rabbi kar meg is koronáz még alkalomadtán, ha elég odaadóan szolgálod őket.) Tehát az állam nemhogy betiltaná a romboló, magyar- és kereszténygyűlölő szektákat, és szigorúan ellenőrizné, illetve kiszűrné a számtalan kamuegyházat, hanem még kiemelten támogatja is őket az adófizetők pénzéből. Ezt a felhígított, zavaros katyvaszt a közvélemény teljes félrevezetésével, az utolsó pillanatokban hozott, követhetetlen változtatások beiktatásával erőltették keresztül a (nem tisztelt) Házon. Ennek a sunyi, tragikus hatásaiban még felmérhetetlen törvénynek semmi köze sincs az eredeti tervekhez és szándékokhoz, s innentől a vallást és az egyházak dolgait szimpla üzleti tranzakciókká, illetve alantas politikai alkuk tárgyává degradálják. (Ez legalább olyan ördögi húzás volt a narancsosok részéről, mint a lisszaboni diktátum látatlanban történő megszavazása, vagy a román területrablók EU-s csatlakozásának feltételek nélküli támogatása, hogy egyéb disznóságokat most ne is említsünk.) A jövőben a többi (összesen még 336) vallási közösség a parlamenthez fordulhat az egyházi státusz megszerzéséért, és a Ház kétharmaddal dönt e kérelmekről. A határozatok ellen fellebbezésnek helye nincs. Hajrá 2/3-os többség, hajrá Vidám Vasárnap, üdvöz légy, mennyei pokol! Hamarosan eljön a nem létező (?) SZDSZ országa, ahol a jók is rosszak, ahol fejtetőre áll minden. Persze a „derék” történelmi egyházak is tiltakozhatnának és szervezkedhetnének megaláztatásuk ellen, ám nem teszik. Inkább belenyugszanak mindenbe, arra ácsingózva, hogy hátha nekik is leesik néhány morzsa a költségvetés bőségesen terített asztaláról.

Sajnos eléggé elbirkásított nép már a magyar, de ezt a gombócot talán mégsem lesz könnyű lenyomni a torkán. Ehhez még további propaganda, „szociálliberális meggyőzés”, vagyis agymosás szükséges. Ennek egyik első lépése volt a jelzett interjú. Szóval Vámos ügyesen adta a lovat Németh alá, s nemhogy kétsége, ellenvéleménye vagy érdemi kérdése nem volt, hanem láthatóan „vért izzadva” lihegett azért, hogy a korábban „üldözött, mártír sorsú”, sokáig megvetett, ám időközben „egyre elfogadottabb” Hitgyülit és vezetőjét rózsaszínűre fesse, sőt nyíltan reklámozza. Hiába, a kaftánból nem lesz cifraszűr, valahol mindig kilóg a lóláb; s a zsidó bármely álarcban, bármilyen ideológiával felvértezve jelenik meg a nagyérdemű előtt, s bármit hirdet magáról vagy fajtestvéreiről, bármilyen negédes hangot üt meg, azért mindig csak Jahve gyermeke marad. El lehet képzelni, ha két ilyen nagy formátumú, kiváló férfiú egy asztalhoz telepszik, abból bizony nem sok fölemelő sülhet ki a szerencsétlen magyarság számára. Mindent összevetve: ez a mérnöki pontossággal megkoreografált, „spontán” cirkuszi csevegés aligha ért el komolyabb áttörést a Hitgyüli megkedveltetésében, de a fundamentumot kétségtelenül lerakta.

S ezt az első bátorító puhatolódzást nyilván követi még tucatnyi hasonló tónusú beszélgetés, az Echónál nézettebb kanálisokon is; mindaddig, amíg majd eltűnik valamennyi kétely és „előítélet”, no meg a „piszkos antijudaizmus” a derekasan megdolgozott, átprogramozott magyar elmékből. Elvégre a riporter és vendége is elsősorban „magyarok”, sőt talán nálunk is „törzsökösebb magyarok”, mindemellett azért mégiscsak zsidók. Nekünk meg nem marad más hátra, mint a tömeges meghasonlás, avagy az ezerszer megbélyegzett és elátkozott „antiszemétizmus” győzelemre vitele, amit másképpen totális rendszerváltásnak és mindenre kiterjedő nagytakarításnak is nevezhetünk. További lamentálások helyett – azt tanácsolom –, markoljuk meg végre a csákányok, (lánc)fűrészek, lapátok, gereblyék és ciroksöprűk nyelét!

(Kuruc.info)

Kapcsolódó: Egy kis emlékeztető: Wiesel és más cionisták a Hitgyülinél