Kölcsey páratlan katarzis- és esztétikai élményt nyújtó Himnuszát – követve az ötvenes évek jó kommunista, illetve a kilencvenes évek neoliberális hagyományát – néhányan lecserélnék, mondván, túlságosan pesszimista, kishitűséget tápláló, s nem modern alkotás.

Nos, kíváncsian várjuk, vajon mely magyar – esztétikai értéket és időtálló tartalmat hordozó – műalkotás léphetne megfelelő zenei köntösben Kölcsey remekműve helyébe, s esetlegesen mely újdonsült, posztmodern lírai vers válthatná le a Himnuszt. S remélhetőleg olyan erkeli magaslatú zenei kompozícióval kísérve, amely nem napjaink kordivatjának igyekszik megfelelni, hanem az örökkévalóság igényével íródott.

A kérdésfelvetés olyan formában, miszerint Kölcsey verse a kishitűség kollektív nemzeti szellemét táplálja, eleve értelmezhetetlen. Történelmünkben a tragédiáknak, bukásoknak, sajnálatos módon a kelleténél jóval nagyobb szerep jutott.

Éppen ezért Kölcsey problémafelvetése korántsem hiábavaló és felesleges. Egy ép lelkű nemzet a drámai bukásokból csak épülni és erősödni tud, akár az egyén a szerelmi és egyéb emberi csalódásokból. S éppen e problémafelvetésből következik, hogy nem a reális nemzeti önbecsülésre nevelő irodalmi és zenei művek a károsak és lélekrombolók, hanem éppen azok, amelyek a történeti valósággal köszönő viszonyban nem lévő módon azt sugallják, hogy ott és akkor is katonai és politikai győzelmet kell hazudnunk, ahol és amikor épp annak az ellenkezője történt.

Következésképpen Kölcsey Himnuszával nincsen semmi baj, óriási melléfogás és történelmi aránytévesztés, ha valaki nemzeti tragédiáinkat – legalábbis részben – lélektanilag abból a tényből kívánja eredeztetni, miszerint „pesszimista” hangvételű és motivációjú nemzeti imánk van. Emlékeztetőül: a vers 1823-ban született, 1828-ban jelent meg először nyomtatott formában, majd Erkel Ferenc 1844-ben zenésítette meg. 1903 óta állami himnusz. Meglepő gondolati kísérlet és logikai bravúr az ezen időpontok előtti nemzeti sorscsapásokat is Kölcsey imájának társadalomlélektani hatásából eredeztetni…

Amennyiben mégis új nemzeti himnuszt kívánna valaki bevezetni, annak zenéjeként mindenképpen megfontolásra alkalmasnak ajánlanánk Erkel kortársának, a zenei romantika másik magyar óriásának, Liszt Ferenc Les préludes című, győzelmet, eufóriát és diadalt kisugárzó művének hivatalossá tételét. Eredetileg e „prelűdöket” a zeneszerző valóban előjátékoknak szánta, nevezetesen a Joseph Autran francia költő versciklusára komponált kórusmű elé.

Azonban Liszt többször is átdolgozta a nyitányt, míg végül az önálló szimfonikus költeménnyé vált. Végül a művet a komponista egy másik francia klasszikus, Alphonse de Lamartine Poétikus meditációinak címével jelölte. Ennek alapgondolata viszont a következő: „Mi más az életünk, mint prelűdök sorozata egy ismeretlen élethez, amelynek első ünnepélyes hangjait a halál csendíti meg.”

Még érdekfeszítőbb a Les préludes további sorsának alakulása. Történt ugyanis, hogy a Harmadik Birodalom időszakában a nemzetiszocialista filmhíradó felvezető zenéje volt, történetünk azonban itt még korántsem ér véget. A Reich Führerének 50. születésnapja alkalmából 1939. április 20-án tartott berlini díszmeneten és parádén a Wehrmacht egyes fegyvernemei e zenei remekmű fanfárjainak dallamaira masíroztak el Hitler színe előtt.

Továbbá, 1941. június 22-én, a Barbarossa-hadművelet megindításának napján a Les préludes dallamaival ébresztették a német főváros polgárait. Ennek tükrében meglehetős pikantériája van annak a dolognak, hogy 2004-ben az akkori szocialista-szabaddemokrata kormányzat megrendelésére készült, az uniós csatlakozást feltétel nélkül, szolgai módon támogató egyik televíziós reklámklip háttérzenéje is a Liszt által komponált „Prelűdök” volt.

Mindebből nyilván az a tanulság, hogy nem árt olykor az egyes zenei alkotások elő-, illetve utótörténetét tanulmányoznunk. A Kölcsey és Erkel által szerzett nemzeti ima létjogosultságát pedig meg lehet ugyan kérdőjelezni, de nem nagyon érdemes. A Himnusz, a Hunyadi László és a Bánk bán értő elemzése és ismerete egy egészségesebb nemzeti önértékelés létrejöttének elengedhetetlen feltétele.

Lipusz Zsolt – Kuruc.info