2011. december 28.

9 fok van a Márvány-tenger partján. Bágyadtan süt a kora délutáni nap, ahogyan a verandán beszélgetünk.

Tegnap a sztambuli (konstantinápolyi) reptér várójában két Izrael-ellenes plakát is emelte hangulatomat. De arra nem készültem fel, hogy este, az ágyban olvasva, mekkora öröm ér majd.

Két honfitársamat vettem fel, és vittem őket rodostói házunkba. Úgy örültem, hogy elhozták az aznapi lapokat és a friss folyóiratokat!

A Mozgó Világ decemberi számát is, amelyet a Nemzeti Kulturális Alap éléről balliberális elhajlása miatt nemrégiben eltávolított Jankovics Marcelék az év végéig támogatnak. Pazar szám. A címoldalán a fajtiszta szerzői névsor: Radnóti Sándor, Rádai Eszter, Niedermüller Péter, Tamás Gáspár Miklós és Ungvári Tamás.

Levegőt! – kiáltana fel József Attila.

A gettólapban azért keresztények is helyt kapnak. Már ha kóser módon fog a tolluk. Mint a siksze (goj nő) Lángh Júliának, Konrád György korábban egy fajbeliért lecserélt felesége, aki két félvérrel ajándékozta meg a szekulárisra maszkolt korszakát követően 1990 után a cionizmusba megtért, egykor tényleg tehetséges írót.

Az öregasszony kárpótlásul azóta kitüntetett helyet kap a balliberális publikációs világban. Most is jutott Októberi napok címen megjelent, pártfogói iránti újabb hűségnyilatkozatának másfél oldalnyi hely. Ebben olvashatók e mondatok: „Naponta vagyok úgy vele, hogy nem akarok hinni a szememnek, fülemnek, hová lehet még eljutni. (Értsd: a mai Magyarországon.) Zsidó magyarok és cigány magyarok egyre gyakrabban fölteszik a kérdést: mikor kezdünk csomagolni? Mikor kell elmenni, amíg még lehet? Ne tessék erre azt mondani, hogy paranoia. Nem az.”

Nem bizony. Örömömben felugrottam az ágyamból, és aktívan kerestem a megoldást, hogy miként segíthető a bőröndök levétele a polcról. Mi lenne, ha szögesdrótkerítéseket építenénk kalákában Gyöngyöspatától a Szent István parkig? Mi lenne, ha az artézi kutakra táblát helyeznénk: „Zsidóknak és cigányoknak ciánt, magyaroknak vizet?” Már csak azért is, hogy Konrád NKA-pénzen is eltartott rozoga lotyója tényleg ne legyen paranoid, hanem érzékelje az igazi veszélyt.

 

Ezzel a címmel (És ha Shakespeare Shakespeare volt?) jelent meg a Le Monde diplomatique 2012 januári számában egy pompás esszé arról a sok hülyeségről, amit évtizedek óta összeírtak irodalomtörténészek arról, vajon ki lehetett valójában a nagy angol drámaíró. Hiszen, állították e szakértők, egy szerény házban született gyerek, mint a kis William, nem írhatott olyan darabokat, amelyek az emberiség irodalmi teljesítmények csúcsává emelték nevét. A találgatásoknak és „bizonyításoknak” se szeri, se száma: a „valódi szerző” nevét sok mindenkivel azonosították a filozófus-államférfi Francis Bacontól Christopher Marlow-ig, akiről mindjárt bővebben.

A francia nyelvterület legnagyobb befolyású és antiglobalista havilapjának cikke viszont azt állítja, Shakespeare nem volt más, mint Shakespeare.

De nem is ez az érdekes. Hanem benne egy oldalrúgás egy ismert amerikai „shakespeare-ológusnak”, Stephen Greenblatt-nek.

És most egy kis kitérő. Shakespeare Velencei kalmára megemészthetetlen darabja a hazai terminológiával élve balliberális irodalmároknak. Hogyan magyarázzák azt, hogy a világ legnagyobb drámaírójának tekintett Shakespeare is antiszemita volt? Nem könnyű feladat Shylock-ot, az undort keltő zsidó uzsorás figuráját semlegesíteni.

Nos – és néhány mondatában ezt figurázza ki a cikk annak közepe felé -, ez a Greenblatt most egy igazán nyakatekert elmélettel hozakodott elő. Azt állította, hogy Shakespeare tragikomédiája anti-antiszemita (az antiszemitizmus elleni) válasz volt Christopher Marlow szintén Erzsébet-korabeli, ugyancsak vérbően antiszemita színdarabjára, a Máltai zsidóra.

Amikor ezt elolvastam, hatalmasat kacagtam, és elszopogattam két narniát, ezt a finom török édességet, amelynek mellékelem receptjét.

Güle güle:

(Kuruc.info)