Magyar lapszemle 1933. február 1.
Hitler kancellárságával kapcsolatban a mai lapok a német birodalmi helyzetről és várható fejleményeiről részletes berlini tudósítást közölnek. Általában a magyar sajtó reproduktív hangja már kedvezőbb és bizakodóbb a német helyzetváltozással szemben.

A 8 órai Újság vezércikkében azt írja, hogy korai lenne jóslatokba bocsátkozni afelől, hogy a népvezér eszméiből, jelszavaitól, programjából és célkitűzéseiből mennyit és mit visz magával Hitler Adolf felelős állásában a kancellári székbe. A 70 milliós német nép tragikus problémáit kell megoldania az új kancellárnak, politikai, szociális, gazdasági és külpolitikai problémákat, melyek nem kis részben kihatnak egész Európára is. A német nemzet most Hitler Adolfra tette fel sorsát, akiben 10 milliók hisznek fanatikus meggyőződéssel, akitől másfél évtized szenvedéseinek megváltását és meddő küzdelmeinek eredményét várják. Ez a fanatikus hit hatalmas fegyver az új kancellár kezében, de egyúttal óriási felelősség is, melynek súlyát Hitler Adolf is bizonyára átérzi. Az erő lendülete, amely ezzel a felelősséggel párosul, kétségkívül maradandó alkotásokra képes, s az új kancellár, amint első felelős nyilatkozatai is mutatják, bizonyára ebben a szellemben nyitja meg a német nemzet történelmének új fejezetét.
A Magyarság berlini tudósítója azt mondja, hogy az egész német népet ismét összeforrasztotta Hitler és Hindenburg megegyezése. Az első tüntetések azoknak a híreknek köszönhetők, hogy a zsidó nagytőke emberei már hétfőn lázasan csomagolni kezdtek, és menekülni akarnak minden értékükkel Németországból. Frick, az új belügyminiszter, a sajtó ezzel kapcsolatos kérdezősködéseire kijelentette, hogy a kormány nem küldi, de nem is tartja vissza ezeket az elemeket. Illetékes helyről egyébként Berlinben újra megismételték a hétfőn este kiadott nyilatkozatot, amely szerint semmiféle gazdasági, vagy pénzügypolitikai kísérleteket nem kezd a kormány, s a birodalmi bank vezetésében sem várható változás.
A Pesti Hírlap, s általában valamennyi ma reggeli lap, azt írják, hogy a Hitler-kormány rendkívüli felhatalmazást kér a birodalmi gyűléstől. Hitler a centrum-párttal tárgyal, de döntés még nem történt. Valószínű, hogy a középpárt és a bajor néppárt a bizalmatlansági indítvány esetén tartózkodni fog a szavazástól. Ami pedig a felhatalmazási törvényt illeti, a Pest Hírlap tudósítója tudni véli, hogy úgynevezett kiegészítő törvényről van szó, amely fölöslegessé tenné a kormány részéről, hogy minden gazdasági és politikai intézkedéssel kapcsolatban igénybe vegye Hindenburg elnököt.
A Pesti Napló berlini tudósítója viszont azt jelenti, hogy voltaképpen Hitler egy monarchista puccsot hárított el, amikor Hindenburggal váratlanul megegyezett, s most Hitler végső leszámolásra készül a kommunistákkal. Hugenbergékhez közelálló helyen is úgy tudják, hogy Schleicher voltaképpen egy monarchista puccsot készített volna elő, és Hitler kancellársága ezt hiúsította meg.
A Budapesti Hírlap szerint német parlamenti körökben azt hiszik, hogy még ezen a héten megkezdődik a több napra tervezett vita a kormányprogram felett. Az bizonyos, hogy a legelszántabb intézkedések készülnek a kommunisták ellen. Ismertetik a magyar lapok az angol sajtó hangját, amely szerint Angliában bíznak abban, hogy Hitler tartózkodni fog a szélsőséges intézkedésektől.