Budapesti Hírlap, 1901. január 1.

Az óra éjfélt ütött s egy század meghalt. A történelem sírjába temettük: Napóleont, I. Miklós cárt, I. Vilmos német császárt: Mazzinit, Kossuthot, Gambettát, Metternichet, Palmerstont, Bismarckot, Goethét, Petőfit, Victor Hugot, Fultont, Stephensont, Renant és IX. Pius pápát. XIII. Leó pápának pedig a sors azt adta, hogy a Szent Kaput bezárassa. (…) A magyar nemzet a XIX. században föltámadott halotti porából, mert a szabadságért harcolt: miután azt elveszítette, ellenségei kínpadra fektették, de Isten megmentette, hazáját visszaszerezte és államot épített magának, végül pedig belépett a művelt nemzetek sorába. (…) Búcsúzva az időtől, szívünk hálát rebeg a mindenható Istennek. (...) Minden század egy korszak és minden korszakban új eszmék születnek és új emberek, akik a népek sorsát intézik és a civilizáció haladását irányítják. Most a huszadik század eszméit keressük. Vajon az állam, vagy a társadalom elve lesz-e az uralkodó ? – ez most a kérdés. A nemzetek békéje, barátsága, szövetsége, vagy a fajok versengése, gyűlölködése és háborúsága lesz-e a tét? A huszadik században az önzés és tagadás, avagy a szeretet és vallás marad-e a lelkekben? Mindenesetre múltunk önbizalmat és reményt ad, hogy nem veszünk el. (…) Tegye meg kötelességét minden ember, minden magyar legyen jó hazafi, minden honpolgár legyen jó magyar.

Győri Nemzeti Hírlap, 1941. január 1.

Boldog újévet kívánunk ma egymásnak és mikor a vajúdó világ nagy problémáiról mit sem tudó kisgyermek elénk áll és mosolyogva elmondja a kis verset: Bort, búzát, békességet, magyaroknak dicsőséget, akkor lehajlunk és mosolyogva megcsókoljuk a magyar jövendő kis virágát, de aztán a gyermek feje felett találkozik a felnőttek tekintete, amelyben a régi kis vers szavai nyomán kérdőjelek felhőznek: Bort? Búzát? Békességet?...

A mi nyugalmunkba még nem tiport bele a háború vascsizmája, városaink felett nem buknak alá a halál és pusztulás zuhanó gépmadarai, nem riaszt fel álmunkból gránátok süvöltése és riadószirénák idegtépő üvöltése. Csak a borunk kevés, a búzánk fogy és a békénket féltjük, pedig itt béke van, itt csend, van, itt nyugalom van, megnagyobbodott hazánk a béke szigete, melyre sóvár szemmel tekint a világnak sok népe.

Fel a fejjel újév hajnalán, fel a fejjel, hiszen Istennek és a bölcs vezetőknek legyen hála, nincs még nekünk semmi bajunk. Még semmi mást nem érzünk, csak a negyvenes év rossz termését, de ezt éreznénk akkor is, ha nem lenne körülöttünk háború. Hogy egy kicsit szűkösebbé válik a konyhánk mérlegén a porció, hogy kisebb mennyiségekben lehet tüzelőt beszerezni, hogy egy kicsit feljebb mentek az árak és drágább az életünk, ez még nem katasztrófa, ezt még valljuk be, ki lehet bírni.

Borunk kevés, búzánk fogy, de ezt is osszuk meg az ezeréves földről elüldözöttekkel, menekült testvéreinkkel. Sok most a magyar földönfutó, aki hazájában is hazátlan, akin segíteni kell. Ha szűkössé válik az ételünk, gondoljunk azokra, akik egy darab kenyérért sírva imádkoznak. Ha tüzelőhiány miatt összébb kell húzódnunk, gondoljunk azokra, akiket fagyban, hóban, hegyeken át üldöz a szurony és a korbács.

Nemzetek nagy erőpróbájának napjai érkeztek el. Aki nagy tud lenni most, aki erős tud lenni, aki mindent tud vállalni, az megmarad és nagyobb és erősebb lesz. Aki gyenge lesz, azt elfújja a vihar a történelem színpadáról.

Viseljük sorsunkat emelt fejjel, vállaljuk sorsunkat a jobb jövő biztos tudatában és ha áldozat kell, hozzunk még több áldozatot. Ha kell, mondjunk le mi is a vajról, de legyen ágyú, legyen fegyver, legyen nagy, erős hadseregünk, akkor eljön a boldogabb magyar újév, akkor lesz bor, búza, békesség, magyaroknak dicsőség.

Berlin, december 31. MTI. A Führer, mint a véderő legfőbb parancsnoka az évforduló alkalmából napi parancsot intézett a véderőhöz. Köszönetét nyilvánította a hadseregnek az elmúlt évben kivívott nagyszerű győzelmekért és közli, hogy az 1941. év meg fogja hozni a német történelem legnagyobb győzelmének beteljesülését.

A német véderő főparancsnokság mai hadijelentése azt közli, hogy december 31-re virradó éjjel nem voltak harci cselekmények.

Az olasz főhadiszállás jelenti, hogy a kirenaikai határvidéken tüzérségi tevékenység folyt. Olasz vadászrepülőgépek kisméretű bombákkal és géppuska tűzzel visszaverték az olasz állásokat megközelíteni akaró ellenséges páncélkocsi osztagokat. Ellenséges repülők sikertelenül bombázták a kirenaikai olasz táborhelyeket. A görög harctéren főleg helyi jellegű csatározások voltak. Az ellenség jelentékeny veszteséget szenvedett. Ellenséges gépek elszállottak néhány dél-olaszországi helység felett és gyújtó gránátokat dobtak le. Egy ellenséges gépet lelőttek.

Magyar Távirati Iroda, 1943. január 1.

Az újesztendő napján megjelent szózatok között, mint minden évben, most is helyet foglalt a német birodalom vezérének napiparancsa a német véderő katonáihoz és szózata a német néphez. A Führer áttekintette azokat a sikereket, amelyeket a német katonák értek el 1942-ben. Megemlíti, hogy mialatt a keleti arcvonal katonái a legsúlyosabb véráldozatokat hozták, addig a német katona valamennyi többi arcvonalon is a legnagyobb mértékben megfelelt kötelességének. Norvégiától a spanyol határig német osztagok várják készenlétben ellenségeink támadását, – hangzik a Führer napiparancsa. Vajon jönnek-e és hol jönnek, azt csak sejthetjük, de tudjuk, hogy bármikor és bárhol jönnek, vereséget szenvednek. A Führer ezután megemlékezik az észak-afrikai hősies harcokról, majd a német tengerészet és légierő tevékenységét méltatja.

Ha most, az újév kezdetén – folytatja a Führer – elhatároztuk, hogy semmilyen körülmények között sem hátrálunk meg ellenségeink elől, hanem küzdünk velük, míg a végleges diadal a miénk lesz, akkor először azokra a kedves bajtársainkra gondolunk, akiknek egyedül ezért a diadalért kellett elveszteniök az életüket. Ugyanakkor azonban a német népre, jelenére és jövőjére is irányítjuk a tekintetünket. Már bejelentették ellenségeink, hogy mit szándékoznak tenni népünkkel. Hogy a keleti ellenség mit tenne velünk győzelme esetén, azt katonáim magatok is jól tudjátok. Amire most ezzel szemben elszántuk magunkat, azt ezek az ellenségeink majd megismerik. A német nép, az asszonyok és gyermekek, régi kultúrvárosok és békés lakóházak ellen intézett ellenséges támadások után ma már elszánt gyűlölettel dolgozik szerte a birodalomban azzal az elhatározással, hogy a háború ezúttal úgy végződik, hogy Németország ellenségeinek a következő száz esztendőre elmegy a kedvük Németország ismételt megtámadásától. Az 1943-as esztendő talán nehéz lesz. De bizonyosan nem nehezebb, mint az elmúlt esztendő. Ha azonban az Úristen erőt adott nekünk ahhoz, hogy az 1941–42-es telet kibírjuk, akkor ezt a telet és a következő esztendőt annál könnyebben bírjuk ki. Egy dolog bizonyos. Ebben a küzdelemben ezentúl már semmiféle megegyezés nem lehetséges. Amikor népünk életéért és szabadságáért küzdünk és nem pénzért, vagy üzletért, azt hisszük, kérhetjük ismét az Istent, hogy – mint az elmúlt esztendőben, ebben az évben is – áldását áldja ránk.

A német néphez intézett szózatában Hitler szintén a német győzelemről beszélt. Németországot soha többé nem győzik le, – mondotta – mert a német nép történelmének legmagasztosabb szellemétől áthatva elszánta magát arra, hogy ezt a harcot csak félreérthetetlen győzelemmel fejezi be. Jogunk van hinni ebben a győzelemben saját erőnk és katonáink vitézségének, valamint az otthon hűségének és munkájának alapján s jogunk van hinni benne azért, mert segítségünkre vannak Európa és Ázsia velünk szövetkezett bátor nemzetei.

Ryti finn köztársasági elnök a finn néphez intézett üzenetében hangsúlyozta, hogy az 1943-ik év döntő jelentőségű lehet az egész világ számára. Az olyan nemzetnek, amelynek a lelkiismerete tiszta, ügye igaz, és amelynek bizalma van Isten igazságszolgáltatásában, nincs mitől félnie. Akaratunk kemény, mint az acél, célunk világos, erőnk rendíthetetlen, – mondotta a finn köztársasági elnök.

A szovjet-orosz arcvonalon, újév napján nem lanyhultak a harcok. A Terek-vidéken, Sztálingrádban és a nagy Don-kanyarulatban a szovjet folytatta támadásait, de ismét súlyos veszteségeket szenvedett. A középső arcvonalszakaszon a német csapatok ellentámadással kivetették a szovjet erőket több helységből. Az Ilmen-tótól délre a szovjet sok páncélos harckocsi bevetésével megismételte támadásait, de a német véderő valamennyi támadást visszaverte.

Angol repülőgépek Szilveszter estéjén gyújtóbombákat dobtak Németország nyugati részébe. A lakosság körében veszteségek voltak. Német harcigépek Anglia keleti partján nappal bombatámadást intéztek fontos kikötő-berendezések ellen. A német véderő főparancsnokság összesítő eredményt adott ki az ellenséges hajózás ellen folytatott német támadásokról. A német haditengerészet és a német légihaderő e szerint az elmúlt esztendőben összesen 8 millió 940 ezer tonnát semmisített meg. Ezenkívül a haditengerészet 149, a légihaderő pedig 301 hajót rongált meg. Számolni kell azzal, hogy e hajók egy része is teljesen elpusztult.

Pesti Hírlap, 1944. január 1.

Szokatlan jelenség – mondják Berlinben –, hogy egy katonai hadműveletet olyan nagy propaganda vezessen be, mint amilyen most folyik a sajtóban az angolszász partraszállási tervekkel kapcsolatban. Ha a hírverés egyre fokozódó erejét tekintjük – hangoztatják német illetékes helyen –, akkor arra kell következtetni, hogy a nagy elözönlő támadás valóban igen közel áll a megvalósuláshoz, mert a hírverést már alig lehet fokozni és az így felcsigázott közvélemény cselekedeteket vár a hadvezetőségtől. A partraszálló hadműveletekkel kapcsolatban útnak indított hírek áradatának, német vélemény szerint, az a közvetlen céljuk, hogy nyugtalanságot keltsenek Németországban és gyengítsék a német nép és hadsereg erkölcsi erejét a nagy támadás előtt. – A svájci sajtó behatóan foglalkozik az elözönlő támadás eshetőségeivel. Akárhol következnék is be a nagy támadás – írja a svájci sajtó –, kétségtelen, hogy oly nagy horderejű vállalkozás lesz, amilyen még nem volt nemcsak ebben a háborúban, hanem a történelem egyetlen háborújában sem. Teljesen ismeretlen tényezők befolyásolhatják az eseményeket – írja tovább a svájci szakíró –, mert az eddigi harcok folyamán a támadók is, a védekezők is állandóan leplezték igazi erejüket. Az angolszász hadvezetőség még sohasem állt ilyen nehéz és felelősségteljes feladat előtt, mert ha az elözönlő támadás nem sikerülne, az nemcsak a felkészülésnek az elveszítését jelentené, hanem erkölcsi tekintetben is kiszámíthatatlan következményekkel járhatna a háború további alakulása tekintetében. Ha a támadás bekövetkezik – fejezte be fejtegetésit a svájci szakíró –, akkor olyan erőpróbája lesz az egész háborúnak, amely akár döntést is jelenthet. – A német lapok ismertetik az elözönlő támadással foglalkozó svéd lapközleményeket is. Többek között közlik a Svenska Dagbladet cikkét is, amelynek írója szerint Roosevelt karácsonyi beszédében jelzett általános nagy támadás előjátéka már megindult keleten a szovjet erők karácsonyi offenzívájával. A szövetséges hatalmaknak külön vezérkaruk van Marshall tábornok vezetésével – írja a svéd lap –, amely nem az egyes hadműveleteket irányítja, hanem világ harcterei közötti összefüggéseket és a hadműveletek egymásba kapcsolódását dolgozza ki. A svéd lap szerint az események „menetrendszerűen” fogják követni egymást, de még a legpontosabban kitervezett menetrendet is megzavarhatják váratlan események. A hadban álló felek még sohasem álltak ilyen döntő nagyjelentőségű erőpróba előtt, mint most és érthető az a nagy és feszült várakozás, amely most az egész világon megnyilvánul.