Az első rész itt található.  

A hadijog 

Az interneten több forrásból is elérhetők a hágai, genfi és egyéb konvenciók, melyek a hadi törvényeket és szokásokat (a hadijogot) szabályozzák. Ezeket a nemzetközi egyezményeket általában angolul vagy franciául írták, majd oroszra és spanyolra fordították, azonban aki ezeket a nyelveket nem beszéli, annak sem kell elkeserednie, mert Magyarország is részese ezeknek az egyezményeknek, jogrendszerébe beiktatta azokat, tehát magyar nyelven is, akár elektronikus, akár nyomtatott formában (Magyar Törvénytár, Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye) visszakereshetők. 

Mindenkinek javaslom, hogy ha az általam leírtakban kételkedik, vagy ha még részletesebb információra van szüksége, bátran keressen-kutasson ebben a témában, már csak azért is, mert a közbeszédben és a médiafelületeken rengeteg legenda kering, melyeknek a fele sem igaz. 

Szerkesztőségi kommentárként felvetődött, hogy az afganisztáni háborúban a hadijog nem, vagy csak kevéssé értelmezhető, mert nem szokványos, reguláris háborúról, hanem egy irreguláris haderő által, egy reguláris haderő ellen vívott gerillaháborúról van szó, ahol az irreguláris haderő nem tud csapást mérni a reguláris haderő anyaországára.

Szerkesztőségi kommentárként felvetődött, hogy az afganisztáni háborúban a hadijog nem, vagy csak kevéssé értelmezhető, mert az egyik fél létszám- és technológiai fölényben van, tehát a felek nem egyenrangúak.

A harcosok és nem harcosok (kombattánsok és nem kombattánsok) kérdése, a két kategória szétválasztása nem új keletű, mert már az 1871-es, porosz-francia háborúban is felvetődött a franc-tireur-ök esetében. A II. hágai egyezmény a háború törvényeiről és szokásairól (1899. július 29.) elismeri, hogy a hadijog nemcsak a reguláris hadseregekre, hanem a népfelkelőkre és az önkéntes testületekre is vonatkozik, amennyiben teljesítik az alábbi feltételeket:

- az alárendeltekért felelős parancsnok áll az élükön

- rögzített, a távolból megkülönböztető jelvényük van (értsd: nincs csiki-csuki, a harcos és a nem harcos státus közötti ugrálás)

- fegyvereiket nyíltan viselik, és

- műveleteiket a háború törvényei és szokásai (értsd: a hadijog) szerint folytatják

Ugyanígy harcosnak kell tekinteni, tehát elfogás esetén jogosultak a hadifogoly státusra a meg nem szállt terület lakosai, akik az ellenség közeledtére spontán módon fegyvert ragadnak, hogy ellenálljanak az inváziós erőknek, anélkül, hogy lett volna idejük magukból reguláris hadat szervezni, feltéve, ha betartják a háború törvényeit és szokásait.

Ha a hadifogoly becsületszavát adja, hogy az ellenségeskedésben többet nem vesz rész, szabadon lehet bocsátani (nem kötelező, de lehet). Ha ennek ellenére mégis részt vesz az ellenségeskedésben, akkor elveszíti azt a jogát, hogy újabb elfogás esetén hadifogolyként bánjanak vele, és bíróság elé lehet állítani.

Ugyanez az egyezmény kimondja, hogy aki magát színleléssel másnak adja ki, mint ami, és „földalatti” tevékenység keretében információt akar szerezni, vagy szerez a műveleti zónájában azért, hogy azt az ellenségnek átadja, az kém. Az elfogott kémet meg lehet büntetni, de előtte tárgyalást kell az ügyében tartani. Ez viszonylag új megközelítés, mert azelőtt az volt a szokás, hogy ha egy hadviselő fél rajtakapott egy személyt, amint az megkülönböztető jelzés nélküli civil ruhát, vagy az ellenség egyenruháját hordta, illetve fegyverét rejtve viselte, és így vett részt az ellenkedésben, akkor azt a személyt - mint kémet vagy szabotőrt - a helyszínen agyon lehetett lőni.

A kérdés erőteljes formában a második világháborúban, illetve azután vetődött fel, mert míg az első világháborúban a frontvonal és a hátország élesen elkülönült, addig ez a második világháborúban - a gyorsléptékű hadviselés következtében - elmosódott. Az első világháborúban a harccselekményekben, illetve azok következményeiben életüket vesztett harcosok: nem harcosok aránya 75:1 volt, ami a második világháborúban 1:1-re módosult. A második világháborúban harcoló partizán- (gerilla-) mozgalmak felvetették a kérdést, hogy milyen kategóriába is sorolhatók a partizánok (gerillák).

A kérdésre a hadifoglyokkal való bánásmódról szóló, genfi konvenció III. jegyzőkönyve (1949. augusztus 12.) adja meg a választ. Afganisztán kérdését vizsgálva, az alábbi, fogságba esett személyeket illeti meg a hadifogoly státus:

- a konfliktusban résztvevő felek haderejének tagjait, akárcsak azokat a népfelkelőket és az önkéntes testületek tagjait, akik a (reguláris) haderő részét képezik;

- egyéb népfelkelőket és más, önkéntes testületek tagjait, beleértve a szervezett ellenállási mozgalmak tagjait, akik a konfliktus részesei, és saját területükön belül vagy azon kívül működnek, még akkor is, ha a terület megszállás alatt van, feltéve, ha az ilyen népfelkelők vagy önkéntes testületek, ideértve az ellenállási mozgalmakat is, teljesítik az alábbi feltételeket:

(a) a beosztottakért felelős személy vezeti őket

(b) távolról felismerhető, rögzített jelvényük van

(c) fegyvereiket nyíltan viselik

(d) műveleteiket a háború törvényei és szokásai szerint folytatják;

- A meg nem megszállt terület lakóit, akik az ellenség közeledtére, spontán módon fegyvert ragadnak, hogy ellenálljanak az inváziós erőknek anélkül, hogy lett volna idejük magukból reguláris haderőt szervezni, feltéve, ha fegyvereiket nyíltan viselik, és a háború törvényeit és szokásait betartják.

Az egyezmény továbbá kimondja, hogy minden hadifogoly - amikor megkérdezik - csak a teljes nevét, rendfokozatát, születési idejét, és hadseregbeli, ezredbeli, személyi vagy azonosítószámát, vagy - ennek hiányában - azonos információt kell, hogy megadjon. (…) Mind a testi, mind a lelki kínzás vagy bármilyen más kényszerítés, amit azért alkalmaznak, hogy információt nyerjenek ki belőle, tilos. Azt a hadifoglyot, aki visszautasítja, hogy válaszoljon, semmilyen módozatú fenyegetésnek, bántalmazásnak, vagy kellemetlen és hátrányos bánásmódnak kitenni nem lehet.

Mi van azokkal, akik megszegik a hadijogot, és törvénytelen harcosként vesznek részt az ellenségeskedésben, például azzal, hogy a kategóriák között ide-oda ugrálnak, azaz - hogy képszerűen fogalmazzak - egyszer kalapot viselnek, máskor pedig sisakot? Mi van azokkal a személyekkel, akik valódi kilétüket megkülönböztetés nélküli civil ruhával és rejtve viselt fegyverrel leplezik, és így vesznek részt az ellenségeskedésben, azaz kémek vagy szabotőrök? A megszálló hatalomé a bizonyítási teher, hogy tisztességes bírósági eljárás keretében bizonyítsa, hogy a fogságba esett személynek azért nem adja meg a hadifogoly-státust, mert az a személy törvénytelen harcos. Az eljárás - különösen annak a vádlott jogaira vonatkozó, garanciális része - nagyban hasonlít a hagyományos büntetőjogi eljárásra.

A civil személyek háborús időben való védelmére vonatkozó, IV. Genfi Konvenció (1949. augusztus 12.) előírja az eljárás menetét. E szerint hagyományos tárgyalás nélkül még a megszálló hatalom kompetens bírósága sem mondhat ki ítéletet (értsd: statáriális eljárás nem alkalmazható. A megvádolt személyt gyorsan, mégpedig írásban, az által értett nyelven, tájékoztatni kell az ellene felhozott vádról, és amilyen gyorsan lehet, vád alá kell helyezni (értsd: nem lehet szándékosan húzni-halasztani az ügyet). A védőhatalmat, azaz a háborút megfigyelő, semleges országokat vagy az olyan semleges szervezetet, mint a Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaság a megszálló hatóság köteles értesíteni, ha a vádban szereplő bűntett halálbüntetéssel vagy legalább két évnyi szabadságvesztéssel jár. A védőhatalomnak jogában áll, hogy bármikor információt kérjen az eljárás helyzetéről. Ezen felül a védőhatalomnak jogában áll, hogy - kérésére - ellássák az eljárás részleteire vonatkozó információval, többek között a vádlott adataival, a fogva tartás helyével, az eljáró bíróság megnevezésével, a vonatkozó büntető-törvénykönyvi cikkellyel, és az első meghallgatás helyével és idejével kapcsolatban.

Az egyezmény szerint a vádlottnak joga van védelmében bizonyítékot bemutatnia és tanúkat felsorakoztatnia. A vádlottnak joga van ügyvédhez, aki szabadon látogathatja, és hozzáférhet azokhoz a szükséges anyagokhoz, amik a védekezés előkészítéséhez kellenek. Ha nincs védőügyvéd, a megszálló hatalom köteles ügyvédet kirendelni. A vádlottnak továbbá joga van tolmácsra, valamint a tolmács lecserélésére.

Ezek a szabályok.

Nincs olyan, hogy az egyenlőtlen felek között zajló gerillaháborúban nem érvényesül a hadijog.

Nincs olyan, hogy aki gyengébb fegyverzetű, gyengébb technológiájú, távol van az ellenség anyaországától, az mentesül a hadijog szabályai alól. A hadijogban nincs olyan kategória, hogy „halmozottan hátrányos helyzetű hadviselő fél pozitív diszkriminációja”. Hiába van az egyik oldalon ezernyi G.I. Joe műholdas felderítéssel és B1 bombázóval, a másik oldalon az egyszeri Ahmed a nagyapjától öröklött Lee-Enfield puskával, akkor is ugyanazok a hadijogi szabályok vonatkoznak mindkét félre.

Nincs olyan hadijogi kategória, hogy erkölcsi fölény. Hiába állítja az USA kormánya, hogy elhozta a demokráciát a felszabadított afgán népnek, hiába állítja a tálibok vezetősége, hogy az idegen megszállók ellen, az afgán nép felszabadítása érdekében küzd, a hadijog akkor is köti mindkettőt.

Nincs olyan, hogy az USA elnöke rábök a tálibokra, hogy ők törvénytelen harcosok, ezért nem illeti meg őket a hadifogoly-státus, mert erről tisztességes és megfelelő eljárás alapján, csak pártatlan és elfogulatlan bíróság dönthet.

Nincs olyan, hogy a nemzetbiztonsági érdeket ürügyül felhasználva, vagy egyéb kifogást keresve, az elfogott személyt, akármilyen státusú legyen is, meg lehet kínozni. A „vizesdeszkázás” (waterboarding) ugyanis kínzás, akárhogyan is csűri-csavarja az amerikai kormány a dolgot, akárhogyan is próbál olyan szépítő kifejezést ráaggatni, mint „fokozott kihallgatási módszer” (enhanced interrogation).

Lássunk példát törvényes harcosra, illetve törvénytelen harcosra!

Ahmed és Mahmúd afganisztáni lakosok. Felháborítja őket, hogy az idegen katonák elözönlötték Afganisztánt, ezért úgy döntenek, hogy csatlakoznak a tálibokhoz. 

Ahmed a nyakába akasztja Kalasnyikovját, oldalára akasztja tarisznyáját, benne vízzel, élelemmel, tartalék lőszerrel és robbanóanyaggal. Lopakodva elkerüli G.I. Joe tankjait és repülőit, és egy-egy adott pillanatban, házilag barkácsolt robbanószerkezetek (Improvised Explosive Device, IED) telepítésével, valamint golyózápor zúdításával, lesállással, ott árt az inváziós erők konvojainak, bázisainak, sebezhető pontjainak, ahol tud. 

Ahmed több sikeres rajtaütést hajt végre, azonban az egyik rajtaütés során fogságba esik. Mivel fegyverét nyíltan viselte, és harcosokat támadott meg, hadifogoly-státusra jogosult. Ha G.I. Joe ennek ellenére megkínozza vagy meggyilkolja, akkor G.I. Joe háborús bűntettet követ el.

Eközben Mahmúd burkát vesz fel, hogy nőnek látszódjon, és burka alá rejti Kalasnyikovját. Ezután megpróbál egy G.I. Joe által működtetett ellenőrzőponthoz közel férkőzni, mely ellenőrzőpont a városba vezető úton mozgó autókat és gyalogosokat szűri. Mahmúd korábban megtapasztalta, hogy G.I. Joe - a felettesétől kapott, polkorrekt parancs szerint eljárva - nem vizsgálja át a nőket, mert az sértené a muszlimok érzékenységet. Amikor Mahmúdnak sikerül beszivárognia, elő akarja rántani fegyverét, de G.I. Joe gyorsan reagál, és leteperi, mielőtt Mahmúd lőhetne. Mahmúdot amerikai bíróság elé állítják, mert megszegte a hadijogot (rejtve viselt fegyvert; nem harcosnak öltözött, azaz nem volt megkülönböztethető). A bírósági tárgyalást a tisztességes eljárás alapján folytatják le (védőügyvéd, bizonyítékok megismerése, tanúk, keresztkérdések stb.) A bíróság megállapítja, hogy Mahmúd háborús bűntettet követett el, és az amerikai szövetségi törvények előírása szerint, elítéli (ez jelen esetben valószínűleg hosszú idejű szabadságvesztést vagy halálbüntetést jelent).

Ha a fenti példában G.I. Joe megkínozta vagy meggyilkolta volna az elfogott Mahmúdot, G.I. Joe háborús bűntettet követett volna el.

Mit jelentenek ezek az elméleti példák a gyakorlatban? Ha az amerikai kormány Guantánamót hagyományos hadifogolytáborként működtetné elfogott harcosok részére, illetve a törvénytelen harcosokat tisztességes bírósági eljárás keretében vonná felelősségre, akkor legálisan járna el. Azonban amikor az amerikai kormány törvénytelen harcosoknak kiált ki személyeket, és a tisztességes eljárás mellőzésével, önkényesen tartja őket korlátlan idejű fogságban, illetve, amikor az elfogott személyeket, legyenek bármilyen státusúak is, „vizesdeszkázással” vagy egyéb módon kínozza, háborús bűntettet követ el.

Szerkesztőségi kommentárként felvetődött, hogy a jenkik igenis imádnak civileket mészárolni, nem igaz tehát az a megközelítés, hogy ez is a tálibok számlájára írható.

Olvasói kommentárként felvetődött, hogy a tanulmány írója bölcsebben járt volna el, ha hallgatott volna a járulékos veszteség kérdéséről, mert minden járulékos veszteség annak a számlájára írandó, aki agressziót követ el.

A háborús bűntett, illetve a járulékos kár két különböző dolog. Tisztázzuk ezt a különbséget! 

A háborús bűntett 

A háborús bűncselekmények nagyban hasonlítanak a közönséges bűncselekményekre abból a szempontból, hogy az elkövetés akkor valósul meg, ha egy fél szándékosan megszegi a hadijogi előírásokat. A megszegés legsúlyosabb formái, a háborús bűntettek közé tartozik például a nem harcosok szándékos megtámadása, a hadifoglyokkal való kegyetlenkedés, a fehér zászlóval való visszaélés (hitszegés), hadviselés folytatása nem harcosok közé beolvadással (pl. megkülönböztető jelvény nélküli ruha viselésével, rejtett fegyverviseléssel), illetve a nem harcosok „élő pajzsként/élő fedezékként” való alkalmazása. 

Nézzünk konkrét példákat az Afganisztánban az utóbbi időben elkövetett háborús bűntettekre!

- 2010 nyarán Majvand járásban egy amerikai katonákból álló, magukat Gyilkos Csapatnak (Kill Team) nevező egység három afgán nem harcost gyilkolt meg. Kettőt csak úgy, a harmadik esetben pedig egy Kalasnyikovot tettek a sértett holtteste mellé, hogy igazolják a fegyverhasználatot. Az elkövetők a sértettek ujjait trófeaként megtartották. Amikor az érintett egység egyik közkatonája facebookos cseten keresztül elmondta az USA-ban élő apjának, hogy mi történt, az apa értesítette az amerikai katonai hatóságokat. Időközben az elkövetők egy másik ügy miatt rászálltak erre a közkatonára, mert a Kill Team néhány tagját hasisfogyasztáson érte, és azt jelentette felettesének.
A bíróság az érintett katonákat - attól függően, hogy tétlenül nézők, felbujtók vagy elkövetők voltak - 3-24 év szabadságvesztéssel sújtotta.

- 2012 márciusában egy amerikai katona a Kandahár tartományban lévő Alkozaj, illetve Balandi / Nadzsiban faluban - a jelenleg is tartó vádeljárás szerint - tizenhat nem harcost, köztük gyerekeket gyilkolt meg, többet pedig megsebesített. A feltételezett elkövetőt őrizetbe vették, és az amerikai katonai törvények alapján megvádolták. Az eljárás folyamatban van. Az USA kormánya nem végleges jóvátételként, csupán assisztenciaként, fejenként 50 000 dollárt fizetett minden meggyilkolt sértett, 10 000 dollárt minden megsebesített sértett után. (Széljegyzet: az iszlám országokban szokás, hogy az érintett felek találkoznak, és megegyeznek abban, hogy az emberéletben, testi épségben vagy vagyonban okozott kárért mennyi kártérítést kell fizetni. Ez az eljárás régebben Európában is megvolt, csak akkor a kártérítést jószágban vagy aranyban törlesztették.)

- 2010. februárjában a tálibok a kabuli Hamid-vendégházban (Hamid Guesthouse), illetve a Park-lakóházban (Park Residence) tizennyolc embert megöltek, harminchatot pedig megsebesítettek. A támadás részben az európai, részben az indiai lakók ellen irányult. India ugyanis pénzzel segítette az Északi Szövetséget, jelenleg is vannak bányászati, úthálózati, illetve egyéb befektetései Afganisztában, ami kiváltotta a tálibokat pénzelő Pakisztán rosszallását.

- 2010 júniusában Helmand tartományban, Heratijan faluban a tálibok egy 7 éves fiút az ISAF részére való kémkedéssel vádoltak meg. A tálibok felolvasták az „ítéletet” az összegyűlt lakosok előtt, majd felakasztották a fiút. Ugyanekkor Kandahár tartományban egy öngyilkos merénylő 40 embert ölt meg egy lakodalomban. Az ok kollektív megtorlás volt, mivel a falu lakói szembeszálltak a tálibokkal.

- 2010. augusztusában, Badakhshan tartományban a tálibok elfogtak egy hat amerikai, egy brit, egy német orvosból, fogászból és szemészből, illetve két helyi afgánból álló nemzetközi segélyszervezeti csoportot, akiket azzal gyanúsítottak meg, hogy kémek, illetve hogy a kereszténységet akarják terjeszteni. Kilencüket agyonlőtték, egy afgánnak pedig azért kegyelmeztek meg, mert idézett a Koránból.

- 2011 júliusában a tálibok egy Helmand tartományi rendőrkapitányt felszólítottak, hogy adja át neki a rendőrség járműveit. Amikor a rendőr ezt visszautasította, a tálibok elrabolták a 8 éves fiát, és felakasztották.

Mivel a nyugati fél fegyverzeti és létszámfölényben van, ezért a tálibok minden eszközt megragadnak. Ilyen esetek a teljesség igénye nélkül, a 2011. évben a következők voltak:

- Uruzgan tartományban egy 8 éves kislánynak robbanószerkezetet adtak, és egy rendőrségi ellenőrzőponthoz küldték, ahol felrobbantották;

- Nurisztán tartományban egy 12 éves fiúra robbanómellényt adtak, ami idő előtt felrobbant, megsebesítve nemcsak a viselőjét, hanem több ellenállót is.

- Paktika tartományban egy 12 éves fiú felrobbantotta magát a bazárban, megölve négy, megsebesítve tizenkét járókelőt;

- Kunár tartományban egy 13 éves fiú felrobbantotta magát, amivel tíz embert ölt meg, közöttük öt iskolásfiút.

Mindemellett a tálibok folytatják azoknak az afgánoknak a megbüntetését, akik a tálib szabályok ellen vétenek. Ezek a teljesség igénye nélkül:

- 2009-ben Nimroz tartományban egy fiatal házaspárt, aki engedély nélkül házasodott össze és megszökött, elfogtak, majd sortűzzel kivégeztek;

- 2010. augusztusában Badghis tartományban, paráznaságért 200 ostorcsapással, majd fejbelövéssel büntettek egy terhes özvegyet;

- 2012 májusában Taluqan tartomány egy lányiskolájában kb. százötven 10 és 20 év közötti diáklányt mérgeztek meg és juttattak kórházba azért, mert a lányok meg akartak tanulni írni-olvasni;

- 2012 augusztusában Helmand tartományban lefejeztek tizenöt férfit és két nőt, mert egy adott helyen a nemek keveredtek, illetve mert zenével ünnepeltek.

A két világháborúban az Entente Cordiale, illetve a Szövetséges és Társult Hatalmak azért úszhatták meg, hogy bizonyos ügyeiket mint háborús bűntetteket kivizsgálják, mert megnyerték a háborút. Ilyen „kedvezményben” a háborút elveszítő Központi Hatalmak, illetve Tengelyhatalmak nem részesültek. Aki a „győztesnek mindig igaza van” eljárást bírálja, kérem, hogy az afganisztáni háborúban se alkalmazzon kettős mércét, azaz ne nézze el a tálibok által elkövetett háborús bűntetteket csak azért, mert nagy valószínűséggel a tálibok nyerik meg a háborút, hanem álljon ki azért, hogy mindkét fél - tehát a nyugatiak és a tálibok által elkövetett - háborús bűntetteket is vizsgálják ki! A szimpátia, az erkölcsi fölény kérdése szubjektív dolog, a háborús bűntettek vizsgálata ellenben jogi kérdés, azaz objektív dolog. A hadijog nem ismeri az „erkölcsi fölény” fogalmát, nem egymáshoz viszonyítja a hadviselő feleket, legyenek azok akár reguláris, akár irreguláris erők, hanem egyetlenegy jogi mércéhez viszonyítja az összes fél tevékenységét.

Aki a témáról még ennél is többet szeretne megtudni, és érdekli, hogy a múltban, tehát a szovjet beavatkozás, a polgárháború, illetve a tálibok és az Északi Szövetség egymás elleni harca idején, az egyes hadviselő felek milyen háborús bűntetteket követtek el, annak javaslom a The Afghan Justice Project honlap által elkészített összeállítás végigolvasását.

A járulékos kár (collateral damage) 

A hadijogi egyezmények egyik célja, hogy elkerüljék, de legalábbis minimalizálják azoknak a személyeknek a kárát, akik az ellenségeskedésben nem vesznek részt. Ezek a személyek a nem harcosok. Ők azok, akiket köznapi, de pongyola megfogalmazással „ártatlan civileknek” neveznek. Hadijogi előírás, hogy harcos csak ellenséges harcost támadhat meg, és hogy ezért a tettéért nem vonható felelősségre, még hadifogságba esés esetén sem. Ha viszont egy harcos szándékosan nem harcost vagy már fogságba ejtett harcost támad meg, háborús bűntettet követ el. 

A hadijogi egyezmények kidolgozói tisztában voltak és vannak azzal, hogy a háború forgatagában nem mindig lehetséges, hogy csak harcosokat érjen csapás. Emellett a kidolgozók azzal is tisztában vannak, hogy a fegyvereknek van szórásuk, tehát előfordul, hogy a lövedék, a tüzérségi gránát vagy a repülőbomba nem pontosan oda érkezik, ahova szánták. Ezért az a hadijogi előírás, hogy a harcosnak a harci helyzetben elvárható gondos körültekintéssel kell csapást mérnie az ellenséges harcosra, hogy kerülje, vagy legalább minimalizálja a nem harcosoknak okozott szenvedést.

Hadd hozzak fel példákat járulékos kárra! 

1. G.I. Joe és G.I Jane Teveb@sznádnál járőrözik, amikor az egyik házból Ahmed és Mahmúd, a két tálib harcos tüzet nyit rájuk. Tűzharc kerekedik, megindul az adok-kapok. G.I. Joe rádión légicsapást kért Ahmed és Mahmúd állására. A ledobott repülőgépbombák lerombolják a házat, valamint a szomszédos telken lévő házat is. A légicsapásban nemcsak Ahmed és Mahmúd, hanem a szomszédos telken lakó, nem harcos Ali és Diwa is odavesznek.

Mivel G.I. Joe ellenséges harcosokat támadott meg, támadása alapvetően nem a nem kombattáns Ali és Diwa ellen irányult, ezért nem felelős halálukért. Ali és Diwa halála járulékos kár. 

2. Ahmed, a tálib harcos kifigyelte, hogy G.I. Joe és G.I. Jane konvoja melyik közúton szokott haladni. Lopakodással sikerül az út mellé kerülnie, ahova egy mobiltelefonnal indítható, házilag barkácsolt pokolgépet (Improvised Explosive Device, IED) telepít. Ezután egy az úthoz közeli sziklacsoport mögé bújik, és vár. Amikor a konvoj az IED közelébe ér, megnyomja mobiltelefonja gombját, majd golyózáport zúdít a konvojra. A robbanás azonban nem csak a konvojban utazó G.I. Joe életét oltja ki, hanem - mivel a közutat mindenki használja - az éppen ott szamaragoló, nem harcos Dehqan és Tabana életét is. 

Mivel Ahmed ellenséges harcosokat támadott meg, támadása alapvetően nem a nem kombattáns Dehqan és Tabana ellen irányult, ezért nem felelős a halálukért. Dehqan és Tabana halála járulékos kár. 

A halálos járulékos kár Afganisztánban úgy oszlik meg, hogy kb. 80%-át a tálibok, kb. 20%-át a nyugati erők okozzák.

Mind a nyugatiak, mind a tálibok elgondolkoztak azon, hogy hogyan lehetne csökkenteni a járulékos kárt, hiszen hadijog ide, hadijog oda, az az ember, aki a hadműveletekben elveszíti rokonait vagy barátait, érthető okból nem fogja keblére ölelni az okozó felet, és könnyen elképzelhető, hogy a másik fél felé sodródik. Ezzel kapcsolatban - akármennyire is nem tetszik - az a tapasztalat, hogy a sodródás aránytalan: míg az afgánok - nem mindegyikük, de nagy többségük - hajlamosak a nyugati fél okozta járulékos kár minden fajtáját (élettel, testi épséggel, vagyonnal kapcsolatos kár) felhánytorgatni, addig a tálibok okozta járulékos kárt az élet részének tekintik.

Az utóbbi években a nyugati, főleg az amerikai főparancsnokok több olyan parancsot is kiadtak, melyek a polkorrektség oltárán feláldozzák a hatékonyságot. Ilyen például az a parancs, hogy csak arra a tálibra lehet lőni, aki aktív veszélyforrásként jelentkezik, azaz már elkezdett lő a nyugati haderőre. Viszont ha csak úgy sétálgat, akár fegyverrel a kezében, vagy ha lövéseket ad le a nyugati haderőre, majd még azelőtt futásnak ered, távolodik, mielőtt a nyugati haderő viszonozhatná a tüzet, akkor - a parancs értelmében - nem lehet megtámadni, annak ellenére, hogy az ilyen harcosok megtámadása megfelel a hadijogi szabályoknak.

Az ellenérdekelt fél, azaz a tálibok is tisztában vannak a halálos járulékos kár megoszlásával, ezért Omar mullah fatvát (vallási útmutatást, döntést) adott ki, melyben felszólította a tálib harcosokat, hogy kerüljék, vagy legalább minimalizálják a nem harcosoknak okozott károkat. Ennek az az oka, hogy, mint minden gerillahaderő, a tálibok is jelentősen támaszkodnak a népre, a népből merített erkölcsi és anyagi támogatásra, ezért törekednek a nép szimpátiájának elnyerésére.

Hadijogi szempontból nézve a járulékos kárt az a fél okozza, amelyik okozza. Nincs olyan hadijogi előírás, hogy a járulékos kár mindig a támadó országot vagy felet terheli. 

Zárásképpen, a lehető legegyszerűbben úgy lehet megfogalmazni a különbséget, hogy a háborús bűntett szándékosan történik („Nesze neked, megérdemled, akárki is vagy!”), míg a járulékos kár véletlenül („Basszus, bocs, nem neked szántam!”). 

A legalitás és a racionalitás kérdése 

Afganisztánnal kapcsolatban - akárcsak más háborúval kapcsolatban - látnunk kell a legalitás és a racionalitás közötti különbséget. Figyelem! Senki ne értse úgy, hogy a legalitás és a racionalitás szétválasztása valamilyen hadijogi megközelítés - továbbra is igaz, hogy minden hadviselő felet azonos szabályok kötnek, mert a hadijog nem ismeri a kettős mércét. A legalitás és a racionalitás kérdése nem más, mint a papíron lévő szabályok összevetése a valós élet adta helyzettel. 

Legális az, hogy a tálibok falvakat, piactereket, iskolákat és mecseteket használnak fel, hogy „élő fedezékkel” vegyék körbe magukat? Legális az, hogy fegyverüket rejtve viselve, megkülönböztető jelzés nélküli polgári ruhát hordva, beolvadnak a civilek közé, és úgy támadják az ellenséget? Legális az, hogy női ruhába és burkába öltözve jutnak át az ellenőrzőpontokon? Nem.

Racionális, hogy a tálibok minden eszközt és lehetőséget megragadnak? Igen. Még reguláris háborúban, azonos fajsúlyú szemben álló feleknél is előfordul, hogy megsértik a hadijogot, hát még egy gerillaháborúban. Ahogyan a fuldokló belekapaszkodik a szalmaszálba, úgy ragad meg egy kis létszámú, gyenge technológiájú harcoló fél minden lehetőséget arra, hogy kicsikarja a győzelmet.

Az ellentétpárban való gondolkodás az, ami a legtöbb embert hátráltatja abban, hogy bizonyos dolgokat kimondjon. Aki az USA-t pártolja, fél kimondani, hogy az USA alkotmányellenes háborút vív, hogy a „vizesdeszkázással” és személyek önkényes fogva tartásával háborús bűntettet követ el, mert azt hiszi, hogy ezzel automatikusan legalizálja a tálibokat. Aki a tálibokat pártolja, fél kimondani, hogy a tálibok háborús bűntettet követnek el „élő fedezék” alkalmazásával a nyugati haderő, statáriális eljárással pedig a nép ellen, mert azt hiszi, hogy ezzel automatikusan legalizálja az USA alkotmányellenes háborúját, illetve a „vizesdeszkázást”. 

Magam is tisztában vagyok vele, hogy az a gyakorlati tapasztalat, hogy a győztesnek mindig igaza van, illetve, hogy az erősebb kutya párosodik. Míg azonban vagy az egyik, vagy a másik féllel való szimpatizálás szubjektív dolog, addig a hadijog szabályai objektív dolgok.