Miklós valószínűleg 270 és 286 között született Patara városában, Kisázsiában.19 éves volt, amikor nagybátyja – szintén Miklós myrai püspök – pappá szentelte. Utóbb a Sion kolostor apátja lett Myra közelében. Görög források szerint Miklós 325-ben részt vett az első niceai zsinaton és megpofozta ellenlábasát, Arius püspököt, aki a homoiúszion (hasonlólényegűség) doktrínáját vallotta. Ezért először elítélték, de a zsinat végén rehabilitálták, s Ariust nyilvánították eretneknek, aki Jézust nem egylényegűnek (homoúszion), hanem csak hasonló lényegűnek tartotta az Atyával. Miklós azonban nem szerepel a niceai zsinat aláíróinak listáján, viszont az is igaz, hogy ez csak töredékesen maradt fenn. A 13. századi Legenda Aurea (Arany Legenda) és a keleti ortodox egyházi hagyomány alapján valószínűsíthető, hogy több, az életszentség hírében álló férfi alakja keveredik a Miklós püspökkel kapcsolatos legendakincsben. Halálának feltételezett időpontja (350) után két évszázaddal már általános tiszteletnek örvendett az anatóliai Myrában és Bizáncban is. Orvosként, de a tengerészek védőszentjeként is megjelenik a közeli kortársak feljegyzéseiben. Ez azzal magyarázható, hogy egy másik hagyomány szerint a kisázsiai Lükia partjainál jelent meg halála után egy végveszélybe került hajó matrózai előtt, majd biztos révbe kormányozta a vitorlást. Justinianus (527-565) császár uralkodása idején már bazilikát emeltek „Hagiosz Nikolaosz” tiszteletére Konstantinápolyban.

Egy másik hagyomány szerint vagyonos ifjú volt, de a szüleitől örökölt vagyont szétosztotta a szegények között. Miklós elsősorban mint a szegény gyerekek megajándékozója lett híressé. A legenda szerint egy szegény embernek három lánya volt, akiket megfelelő hozomány hiányában nem tudott férjhez adni. Így az a sors várt rájuk, hogy hajadonok maradnak, és prostitúcióra vagy rabszolgaságra kényszerülnek. Miklós elhatározta, hogy segít rajtuk, de szemérmességből vagy szerénységből ezt titokban tette. Minden este órákig sétált Myra utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendája legfőbb motívumát jelentő eset is. A fentebb említett három lány azon vitatkozott egyik este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy ezáltal tudjon segíteni a családon, és hogy a másik kettő férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök, és meghallotta a vitát. Visszasietett a templomba, és egy marék aranyat kötött keszkenőbe, majd bedobta az ablakon. A lányok azt hitték csoda történt. Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak. Kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól, s akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben. A harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, és bepalánkolva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandallószerű tűzhelybe száradni, és az pont bele esett. Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni, hogy a hóborította Taurus hegyről jött, s mivel mindig ilyenkor télen történtek ezek a csodák, szárnyra kapott a hír, hogy maga a Télapó jön el az ajándékokkal. Az idő folyamán mégis kitudódott a titok, hogy a jótevő maga Miklós püspök. Ugyanis a legkisebb lánynak bedobott aranyban volt egy olyan darab, amit a helyi aranykereskedő előzőleg adományozott Miklós püspöknek egy szerencsés üzletet követően. Egy másik hagyomány szerint az apa leste meg az adakozót, hogy megköszönje neki a jócselekedetet, de Miklós azt felelte, hogy egyedül Istennek tartoznak köszönettel. Ez kitudódván, hamar híre ment Myrában, hogy ki a titokzatos segítő. De kiderült ez abból is, hogy december 5-én, a névnapja előestéjén a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket mindenféle édességgel. Ezekért az adakozásaiért a nép elnevezte Noel babának, ami azt jelenti, Ajándékozó apa.

Mivel jelképei között szerepelt a három zsákocska, melyeket később gyermekfejekkel tévesztettek össze, egy másik hagyomány is fűződött Miklós püspökhöz. Eszerint egy gonosz kocsmáros cefrével telt hordóba fojtott három gyermeket, de Miklós életre keltette a kicsinyeket. Miklós 52 évig volt Myra püspöke. Évek alatt a szeretete, a gyerekekkel, emberekkel való törődése miatt annyira megszerették, hogy nem csak püspöküknek, de vezetőjüknek is tartották. Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított és szeretetet hirdetett. Éhínség idején a teljes egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította, amiért szembe került az egyházzal, halála után ezért az engedetlenségért egy időre ki is tagadták.

Amikor Myra a szeldzsuk törökök kezébe került a 11. század második felében, több itáliai város is versengeni kezdett ereklyéiért, melyeket végül itáliai kereskedők vittek Bari városába 1087-ben. A relikviák számára monumentális, román stílusú templomot emeltek a városban, és a keresztes hadjáratokat majdan meghirdető II. Orbán (1088-1099) pápa is jelen volt az ereklyék elhelyezésekor. A bari szentély a középkor egyik legnevezetesebb zarándokhelye lett. A magyarok körében is igen nagy népszerűségnek örvendett. Felkereste Szent Miklós sírját Nagy Lajos (1342-1382) királyunk is 1350. május 8-án, tehát épp Miklós ünnepén. (A december 6-ai mellett ez volt Miklós másik névnapja.) Ennek a látogatásnak az emlékét őrzi egy magyar címeres aranyozott ezüst ereklyetartó, amely ma is megtekinthető. Kultusza Európa-szerte elterjedt, Németalföldön „Sint Claas” tisztelete egybefonódott azzal a helyi szokással, miszerint ünnepén a polgárok ajándékokat osztottak szét a gyermekek között, s a Niuw Amsterdamot (a későbbi New Yorkot) alapító protestáns hollandok átvitték az ajándékozás szokását az Újvilágba is. (A később megjelenő angolok majd Santa Claus néven veszik át.) Német földön a bizánci származású Theophano császárné révén terjedt el.

A Szent Miklós napi magyar népi hagyományok német hatást tükröznek. A középkorban szerepjátékokkal emlékeztek meg Szent Miklós tetteiről. Kezdetben a különféle játékokban a kolostori iskolák legifjabb diákja alakította Miklóst. Később ezt a szerepet a felnőttek vették át. Ebből alakult ki aztán az a szokás, hogy az ünnepnap előestéjén, egy később magyar nyelvterületen Mikulásnak elnevezett piros köpenybe öltözött apó házról házra járt és vizsgáztatta, dicsérte, ajándékokkal halmozta el a gyerekeket, vagy éppenséggel megfenyítette, megbüntette őket. A magyar Mikulás elnevezés a Miklós név cseh fordításából eredeztethető. Nem ismert, hogy a Mikulás ünnepen történő ajándékosztó népszokás mikor került pontosan Magyarországra, a 18. század végén megjelent források árulkodnak először jelenlétéről. A december 6-ai ajándékozás szokása azonban csak a 19. század közepén terjedt el szélesebb körben Magyarországon. A modern magyar néphagyomány szerint december 5. éjjeléről december 6-ára virradó hajnalon a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt évben jól viselkedtek, kisebb ajándékot ad nekik. Ez a népszokás, azaz az ablakba kitett csizmákba ajándékot helyező titokzatos Mikulásjárás körülbelül másfél évszázadra tekint vissza.

Létezett azonban egy másik hagyományos ünneplés a városokban és a falvakban, nevezetesen az álarcos, jelmezes játék Miklós-napon, december 6-án. A miklósoláskor 1900 előtt a fiatalok házról házra jártak ijeszteni, amikor hosszú láncaikat csörgették, és meg is verték vele a járókelőket, ilyenkor az emberek a házakból sem mentek ki szívesen. A népszokásból kiszorult a karácsonyra való lelki készülődés, s a gonoszűző jelleg lett hangsúlyosabb. A tiltás oka a gyermekek ijesztgetése volt, mivel nem a ma ismert, jókedvű, pirospozsgás Mikulás járt házról házra, hanem egy félelmetes, koromfekete arcú, láncot csörgető rém, Láncos Miklós, aki egyszerre jutalmazott és büntetett . A falvakban egészen a 20. századig élt a lánccsörgető játék míg végül, kiszorította a jóságos Mikulás. Az ajándékosztogató, mosolygós, piros ruhás Télapó a városokban jelent meg először a 19. század végén, valószínűleg függetlenül a Miklós-napi népszokástól. A korábbi ijesztő figurát a krampusz alakja őrizte meg, vitte tovább. A kipucolt cipőkbe és csizmákba ajándékot rakó, éjjel közlekedő Mikulást egyre inkább összekötötték Szent Miklós személyével: amíg a 19. század végén megjelent szótárak a szent püspöki munkáját emelték ki, addig 20. század első felében már jótékonysága került a középpontba, s ez a hagyomány őrződött meg a mai napig.

Lipusz Zsolt – Kuruc.info