1945 után, ahogy fokozatosan alakult ki a kommunista uralom, úgy igyekeztek a múltat is megváltoztatni, emléküket is eltörölni azoknak a törekvéseknek, amelyek az ipari munkásság ügyének felkarolását igyekeztek megvalósítani, és nem kommunista, de még csak nem is szociáldemokrata megközelítésből, de keresztény és nemzeti felfogásból cselekedtek. A szociáldemokrácia, mely, bár akkoriban olykor halálos riválisként jelentkezett, mégis egyfajta trükkös "menekülőút" volt a bolsevik ideológusok számára, amikor korábbi korszakok nem kifejezetten kommunista munkásmozgalmi szervezkedéseit kellett magyarázni, megengedően azt mondták, "azok szociáldemokraták" voltak. Tehát mégiscsak rokon eszmeiségűek. De ennél jóval szélesebb volt a paletta.

A valóság az, hogy a 19. században és a 20. század első felében a szociális kérdés, a munkásság helyzetének javítása nem csak forradalmi kommunista irányzatok sajátjai voltak. De, mint írtam, ezek a "feledés homályába" merültek, mert kiradíroztak minden ilyen az emlékezetből, az mégis 1956-ban elemi erővel tört fel és tört a kommunistákra, ezek pedig a munkástanácsok voltak. Igyekeztek, de ezt sehogyan sem tudták beilleszteni politikai képletükbe, nem véletlenül próbált egyezkedni először velük a forradalom után Kádár János is, majd mikor látta, hogy ez nem sikerült, csak akkor lépett fel velük szemben erővel, 1957-ben.

S, hogy mi volt ezeknek a munkástanácsoknak az eszmei előképük, az egy nehéz és összetett, néhol pedig nyilván spekulatív kérdés. Nem kétséges, a benne részt vevők nem voltak homogének, így nem zárható ki a szociáldemokrata vonal, vagy a marxizmusnak egyfajta magyar sajátosságokhoz szabott változata sem, de a történelmi visszaemlékezések mégis azt mutatják, döntően nem ilyen elemek alkották.

Azonban az is igaz, nem volt ideje a maga teljességében kiforrnia magát, így csak feltételezhetjük - de erős okkal -, hogy honnan, milyen korábbi gondolatokból merítettek inspirációt.

Például Gulyás Martin, a "Szocializmust akarunk, de magyar úton" c. könyvében, mely az '56-os munkástanácsokkal foglalkozik, azt írja Rácz Sándorral kapcsolatban, ki egyik vezéralakja volt a szervezkedéseknek, hogy azt mondták róla:

Számos előképe lehetett akár a munkástanácsoknak, azoknak a szocialistáknak, kik a kommunistákkal szemben határozták meg magukat, gondolhatunk a két világháború közötti időszakra is, a radikális jobboldalon is megvoltak azok az eszmei konstrukciók, melyek a nemzeti gondolatot összekapcsolták a szocializmussal (hungaristák), de még ennél is menjünk visszább a történelemben, ugyanis a munkás-kérdésre, a bolsevizmusra volt válasza a Katolikus Egyháznak is. Ez pedig az 1891-ben kiadott Rerum Novarum nevű pápai enciklika, melyet XIII. Leó pápa adott ki.

Ez egy nagyon mély és átfogó válasz volt az Egyház részéről a kommunizmusra.

A Rerum Novarum elvetette a marxi osztályharc elméletét, kijelentette, hogy a munkaadó és a munkavállaló között egymásrautaltság áll fent, ezért a sem a tőke, sem a munkaerő-tulajdonos nem abszolutizálhatja saját szerepét. Mindazonáltal felszólaltak a munkásság kizsákmányolása ellen, méltányos részesedést követeltek, segíteni akarták a munkavállaló vagyonszerzését, a tulajdoni léthez szükséges képességének kibontakoztatását szorgalmazták. Ez a felfogás abból indult ki, hogy a közjó mindig megelőzi az egyéni jót. A kapitalizmusban ez sérül, de az enciklika szellemében meg kellett volna akadályozni az aránytalan vagyoni különbségek kialakulását.

Lényegében egy valláserkölcsi alapú keresztény szakszervezeti mozgalom bontotta ki zászlaját ezzel.

A Rerum Novarum tanítását vitte tovább és egészítette ki XI. Piusz pápa is, aki 1931-ben kibocsátotta a Quadragesimo anno enciklikát, amely egy osztálytársadalmon túli, társadalmi békét és erős érdekérvényesítést célzó gazdasági rend alapjait jelentette.

Magyar viszonylatban kétségkívül Prohászka Ottokár, lánglelkű püspökünk, a keresztényszocialista eszmeiség hirdetője volt az egyik legjelentősebb. Ez a gondolat nem csak abban tért el a marxi irányultságtól, hogy természetszerűleg nem ateista és materialista szocializmust gondolt el, de szintén elvetette az osztályharc elvét. Az osztályharccal és az osztályöntudattal szemben felmutatta a hivatási öntudatot, ami egyfajta közösségtudat, szolidaritást is jelent. A bolsevik totális kollektivista felfogása és az individualista liberális kapitalizmussal szemben egy organikus társadalmat képzelt el. Valójában csak az ilyen alapokon nyugvó rendszer nevezhető nemzetinek.

És ez azt gondolom, ez történelmi kérdéseken túli, e gondolatnak megvan a létjogosultsága a mai korhoz szabva napjainkban is.

Végezetül, visszakanyarodva a munkástanácsokhoz, álljon itt egy szemlétető idézet szintén Gulyás Martin munkájából:

Lantos János - Kuruc.info