Előzmények: Tarnóczy Szabolcs: Ki méltó a hungarista névre?

A válaszadás nem könnyű, mert szeretnék terjedelmileg mederben maradni. Ezért ezúttal sem idézek leveledből, hiszen azt nálatok úgyis bárki olvashatja. Másrészt egy-két konkrét felvetésre mindenképp hasonlóképpen szeretnék felelni. Ugyanakkor egyre világosabb számomra, hogyha túlságosan belemegyek a részletekbe, akkor el is fogunk veszni köztük. Ezért bevezető szemezgetésem után kénytelen leszek – amatőrként, de ennek hála bárki számára érthetően – egy rövid általános állam- és társadalomfilozófiai összefoglalót írni, hogy ne analitikusan, hanem szintetikusan nézve próbáljak meg felvázolni több, egymástól eltérő modellt, így láthassuk a köztünk folytatott párbeszéd kulcskérdéseit és esélyeit. Tehát először „bemelegítésként” néhány konkrétum:

1.

Azt írod: ha nemzetünk – a titkosszolgálatokkal karöltött – ellenségeinek jóvoltából ti akadályokba ütköztök, akkor e hírt – mivel a „szélsőjobboldalon" is titeket tartanak a legelvetemültebbeknek, (meg „neonáciknak”) – a bennetek rejlő potenciál miatt – nem kapja fel az úgynevezett „nemzeti sajtó”.

Nem tudom, hogy a kuruc.infót a „nemzeti sajtó” kategóriába soroljátok-e, s azt sem tudom megítélni, hogy ki milyen mértékben hallgat ellehetetlenítésetekről. Egyet megígérhetek: Amennyiben jelentős meghurcoltatásotokról fogok tudomást szerezni, annak – amatőr újságíróként – én mindig meg fogok próbálni hangot adni (lehetőségeim határain belül), teljesen függetlenül attól, hogy mennyiben értek egyet ideológiátokkal. (Mikor Bácsfit karlendítésért komoly pénzbírságra ítélték, sikerült olyanok szimpatizánsokat találnom, akik adományoztak volna pénzt ennek kifizetésére, ha Diána megzsarolói ezt nem tették volna meg helyettünk valamivel gyorsabban.)

2.

Utalsz Vona, a Jobbikban „eszmei tisztogatást” ígérő szavaira. Nemcsak minden parlamenti párt, hanem minden eszméket valló emberi csoportosulásban szükség van arra időnként, hogy az adott vezetők ilyesmit végezzenek. Ha nem teszik, akkor válnak túlságosan gyűjtő jellegűvé. (Ha viszont túl gyakran teszik, akkor maradnak túl apró, társadalmilag elszigetelt csoport.) Néha csak a túlzó elhajlók kizárása akadályozhat meg egy anarchikus ideológiai felhígulást, s egy későbbi végzetesebb széjjelhasadást. Ezek olyan tények, melyeknek semmi köze a demokrácia vagy diktatúra kérdésköréhez. Ha közös eszmei elvekhez ragaszkodunk, akkor is elkerülhetetlen, hogy azt egy csoportban két ember másképpen értelmezze, s valamelyikük végül megtagadja, hogy pusztán egy korábbi biankó eskü, vagy a vezető által elvárt vak engedelmesség miatt ne a maga útját kezdje el járni. Autokratikus közösségekben ekkor általában az történik, hogy két vezéralkatú személyiség vitája során kétfelé hasadnak, s persze mindkettő a maga útját tartja a hagyományos eszméhez hűnek. (Ilyesmi nálatok is történt. Nem szándékom csámcsogni ennek részletezésén, hiszen témánk szempontjából úgyis teljesen mellékes, hogy kinek és miért volt igaza.) A karrieristák felbukkanása szintén minden csoportban előfordulhat. Ám kellő csoportkohézió, és jó vezetők mellett az ilyenek többnyire gyorsan lemorzsolódhatnak.

3.

A MIÉP nem volt alulról szerveződő párt! Vak hívein kívül ezt már mindenki más sejteni kezdte, mióta – a dokumentumok nyomásának engedve – Csurka nyilvánosan is beismerte, hogy egykor aláírta a III/III-as beszervezői nyilatkozatot. Csak sajnos sokan voltak, akik – „Raszkolnyikov” Pista bátyánk csodálatos eszméi miatt – naivan elhitték, hogy azután kvázi „megtért”. Azóta ezer bizonyíték tárult föl arra vonatkozólag, hogy a MIÉP-et „felülről tervezték”, hogy egyetlen gyűjtőpártban tarthassák nyilván és figyelhessék meg mindazokat, akik aktívak a „szélsőjobb” oldalon. Csurka láthatóan többször is megpróbált heroikusan kitörni korábbi megbízói ketrecéből, de ez sajnos – hitelesség híján – sohasem sikerült neki teljesen. E törekvése emberileg mégis becsületére válik, és enyhítő körülményként nyom a latban. Ám mikor a Jobbik, Csurka ármányait látván, (talán kissé későn) ráébredt hogy szekerét egy politikai hullához kötötte, végleg elkerülhetetlenné vált a szakítás. Ekkor leplezte le magát végérvényesen, a maga mellől minden tehetséget féltékenységből elmaró, így egyre magányosabbá váló pártvezér. Ha – a legjobb védekezés a támadás elvét követve – nem esett volna olyan abszurd rágalmazó túlzásba, hogy korábbi ifjúsági társszervezetét egyenesen a Moszadtól származtassa, talán ma sem értenék sokan, hogy Csurka nyilvánvalóan felsőbb utasításra hozta létre a MIÉP-et. Én így látom őt, de egyéb érdemeiért halála után is becsülöm, és kissé szégyellem, hogy alkalmatlanságát én sem vettem észre elég korán.

„Na jó – kérdezhetné valaki –, de hát mi a garancia arra, hogy a Jobbik „alulról szerveződő” párt? Egyrészt közhely, hogy „garanciák” még Isten létezésére sincsenek. (Szilárd hitű, elkötelezett Istenhívőként vallom: tévednek, vagy blöffölnek mindazok, akik bizonyíthatónak vélik.) Másrészt a párt művi mivoltának valószínűsége szinte a nullával egyenlő, egy egészen logikus és belátható ténynél fogva: a Jobbik alapítói egyszerűen életkoruknál fogva nem lehettek ügynökök. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy globális ellenségeink ne próbálnák meg a párt vezető személyiségeit politikailag elcsábítani, diszkvalifikálni, vagy egyszerűen tetteiket a maguk javára fordítani. (Pl.: gőzlevezető szerepet tulajdonítva a Jobbiknak.) De ennek természetesen semmi köze a párt saját célkitűzéseihez.

  4.

Vonáék szerintem nem taktikázásból nem vallottak eddig színt a rasszkeveredési kérdésekben, hanem azért, mert értelmetlen valamiről addig beszélni, amíg nem jelent súlyos, ezért valós problémát. Az, hogy hazánkban néhány tökkelütött süldőlány kancigányhoz csatlakozik, aki aztán megöli, vagy strichbe kényszeríti, egyelőre, hála Istennek, elszigetelt jelenség. Hogy Judapesten egy-egy elpuhult ficsúr anyagi vagy érvényesülési érdekből zsidó lánynak udvarol, mely által ideológiailag egy életre elkötelezetté válik, szerencsére szintén nem túl gyakori. Viszont a Jobbik azonnal tiltakozott, mikor Gyurcsányék a demográfiai hullámvölgy orvoslására egymillió kínai betelepítését hozták szóba. Most pedig élesen támadták az agyalágyult Kerényit, aki a TV-ben nyíltan tömeges cigány-magyar házasodásra biztatott. Tehát ebben már színt vallott a párt.

Magam – mint arra korábban már utaltam rá – a genetikai rasszizmus általánosító kitételeit nem tudom elfogadni. Nem holmi keresztény kegyes álhumanizmusból, hanem mert ez a genetika és a pszichológia tudományos eredményeinek is ellentmond. Egy dolog a hajlamok átlagos genetikai örökítése, más viszont ezek erkölcsileg jó, vagy rossz irányú használata. Ezen kívül a hajlamok ideológiai meggyőződésre jutással (megtérés, isteni kegyelem, nevelés) befolyásolhatók. Vagyis nem helyes az integrálódásra kivételesen képes cigányok vagy zsidók ritka eseteinek ezt tiltani. A más rasszból való nem akkor „önmaga”, ha olyan, mint fajtája átlaga, hanem ha tanulni tud a magyaroktól, ki tud törni karakterszerű hajlamai közül. Hatalomra kerülés nélkül az nem jósolható meg előre, hogy mondjuk 10 idegen rasszúból hány képes majd integrálódni. Lehet, hogy csak egy, de lehet, hogy több. (Mind aligha.) És aki nem tud, az nyilvánvaló magától is elvándorol onnét, ahol az ő módszereivel nem tud megélni. Vagyis előáll az „aszemita” szituáció. (Ezért nincsenek gyakorlatilag zsidók mondjuk Japánban vagy Koreában.)

Amúgy hős zsidó náci katona imázsa egészen ismert volt. Számos eredeti dokumentum maradt fenn erről (plakátok, NS-újságcikkek). Magyarán: Hitler is volt olyan intelligens, hogy belássa, mindig vannak kivételt erősítő szabályok, s ezeket nem szabad ignorálnunk, az ideológia makulátlanságát féltve. Sajnos ellent kell mondanom a kettős identitás kérdésében is. Kevert rasszú emberek esetében ez természetes jelenség, számtalan esetet ismerek a gyakorlatban. Csak az nem igaz természetesen, hogy a két identitás egyforma erős. Hogy melyik válik dominánssá, az viszont számtalan tényezőtől függ. A lelki alkat, mentalitás és szellemiség annyira összetett fogalmak, hogy totalitásról már ezért sem beszélhetünk. Ez az ezerárnyalatú tények túlegyszerűsítése, hogy kategorizálhassuk őket, mert akkor biztonságot és rendet érzünk, és nyugodtak vagyunk. Ami mindebből megragadható, az a statisztika. De még a kivételek és a szabályszerűség aránya is változhat. Konkrét példa: A XIX. századi zsidóság körében sokkal több volt – a korszellem előnyeinél fogva – a „teljes mellszélességében” magyarrá lett zsidó, mint mondjuk a XX. században. Én azt tapasztaltam, hogy hittel, akarattal és Isten kegyelmével ezen kivételek száma egész szépen megszaporítható. Hungarista teljesítményként e folyamat támogatását kifejezetten értékelni tudnám. (Nem hiszem, hogy sok ellenvetésetek lehetett volna az ellen, ha mondjuk megboldogult Bobby Fischert anno politikai menedékjoggal, sőt letelepedési engedéllyel hívtuk volna meg Magyarországra, mondjuk a Magyar Sakkszövetség tanácsadójának.)

5.

Nem vagyok sem történész, sem jogfilozófus, de szerintem nincs ellentmondás Vona és Zagyva kijelentései közt. Ugyanis részben igaz, hogy a németek 1944-es bevonulásakor, Horthy hibájából és a statáriális háborús helyzet következményeként alkotmányjogi értelemben de jure és de facto hatályon kívül került a magyar alkotmány, melynek lényeges eleme, hogy amennyiben az ország (akár erőszakmentes) katonai intervenció befolyása alá kerül, előbbi hatálya automatikusan szünetel. Ez azonban nem feltétlenül érinti egy akkori miniszterelnök legitimitását. Amennyiben Horthy kormányzóságát legitimnek tekintjük; és ezt Szálasi is, (pl. egyes legitimista királypártiakkal ellentétben) annak tekintette, akkor bármely okból is járult hozzá a kormányzó a nemzetvezető felesküvéséhez, az ország legitim miniszterelnökének tekintendő! (Egyébként én Szálasi „legitimitása” kapcsán nem e de jure tényre, hanem pusztán a Szent Korona-elv iránti hűségére utaltam, mely hite számomra önmagában is hiteles nemzetvezetést bizonyít. Az által, hogy Szálasi után a Jobbik az első, aki esküt tett a Szent Koronára, (ismét csak eszmei értelemben) ma a magyar parlamentben az egyetlen „alkotmányosan legitim” párt.)

Az egy dolog, hogy ellenségei milyen történelmi véleményalkotás kiprovokálásával akarnak valakit egy 66 éve átmosott agyú társadalmi köztudat szemében politikailag ellehetetleníteni és hitelteleníteni; viszont megint más dolog a Jézus által meghirdetett kígyószerű okosság. A nemzet talán kész maga is tenni jelen nehéz sorsa ellen, de nem biztos, hogy szellemileg kellően érett a korábban beléje sulykolt történelmi előítéletek feladására. Egy politikai személyiség tudata természetesen oszthatatlan, de az sem biztos, hogy népünknek most először történelemkorrepetálásra lenne szüksége, bölcsesség szükségeltetik a helyes sorrend betartásához is. Ez nem megalkuvás. Persze, hogy összefügg a jelen helyzet a közelmúlt történelmével. De ennek megértése elsősorban vezetőinek feladata, s az előrejutásnak nem feltétlen feltétele a vezetett tömegek diplomáztatása. Persze megint azt kell mondanom: olcsó dolog, ha olyanok „osztják az észt” (pl. rajtatok kívül Budaházy Gyuri is) ebben a kérdésben, akik maguk tagadják, hogy a parlamentarizmus – akár csak ideiglenesen is – tölthet be szerepet a nemzet előrejutásában. Számomra épp ezért érthetetlen a ti Jobbik-kritikátok. (Budaházy hasonlóképpen szomorúan és értetlenkedve fogadja, hogy a Jobbik nem elég egyértelműen áll ki mellette.) Beszéljünk világosan! Ameddig az eszközök (parlamenti szerep) megítélésének tekintetében a két fél álláspontja ily alapvetően ellentétes, addig az együttműködés lehetősége eleve kölcsönösen kizárt. Vonáék veletek szembeni magatartása tehát logikus és konzekvens. Szerintem rendkívül korrekt, hogy magát meghatározza, de nem ül fel a provokációknak és nem határolódik el reggeltől estig tőletek, nem vádaskodik, nem ítélkezik, hanem lehetőség szerint hallgat. Nem akar politikai tőkét kovácsolni abból, hogy egyfolytában rólatok nyilatkozzon. Keresztény alapelv, hogy a nemzetért küzdők táborában békésen egymás mellett élve tegye mindenki a maga dolgát, mindenki járjon azon az úton, melyet helyesnek tart, olyan eszközökkel küzdve, melyekben hisz. A Jobbik növekvő népszerűsége és szaporulata, természetes folyományaként hígult fel kissé eszmeileg, (bár másoknál még mindig kevésbé). Ha a vezetőséget vesszük centrumnak, logikusan beszélhetnénk jobb és balszárnyról is. Ezt ellenségeink nyilvánvalóan megkísérlik majd felhasználni a párt szétbomlasztására. Ha azonban a centrum elég bölcs, képes lesz a közös nevező súlyát növelve kizárni, hogy az elhajlások hasadásokhoz, vagy jelentős lemorzsolódásokhoz vezessenek.

6.

Mint említettem, a „mi lett volna ha”, meg a „mit tennének a régiek ma” alapon való érvelés mindig nagyon gyenge lábakon áll. Mégis úgy gondolom, hogy ma Szálasi másként viszonyulna az elzsidósodott szellemű katolicizmushoz is, mint anno. És az arab világ sem volt anno a Magyarország tönkretételét is tervbe vevő globális zsidó hegemónia legreménytelibb ellenfele. A kereszténység és az iszlám viszonyának kifejezetten jót tett a közös ellenfél. A cionista maffia maga is nyíltan retteg egy keresztény-iszlám szövetségtől. Persze egy igaz kereszténynek mindig látnia kell a közös gyökerek közös vonásait a szemita testvérnépek ideológiái közt. Ugyanakkor az a tény, hogy a katolikus egyház szemitizálódva maga is megromlott, legalább 1700 éve igaz, amit Szálasi – ez szakterülete, illetve érdeklődési köre nem lévén – sajnos még nem ért(he)tett meg. Ez nem jelenti azt, hogy egyházunkat támadnunk kellene, vagy kételkednünk hit- és erkölcstani dogmáiban. Viszont lojalitásunknak valós korlátokat szabhat. És a helyzet azóta exponenciálisan romlott. Ezért nem tudhatjuk, hogy korunk ilyenféle új politikai kihívásaira mit lépne a nemzetvezető.

  7.

Igen, egyet értek: Helyesen írtad (és ezt már én is érintettem), hogy a hungarizmus fogalma alatt nem ugyanazt értjük. Hogy ne legyen vita egy fogalom (szó) kisajátításán, és így félreérthetőségén, törekedni fogok rá, hogy ezentúl mindig „idő és tér feletti egyetemes hungarizmust” írjak (míg nem tudok ennél megfelelőbb szót rá, talán „szkítizmusnak” kéne neveznünk…), aminek szerintem, a ti rendszeretek csak egy vékony – bár kétség kívül igen jelentős – szelete. Ti ennek épp az ellenkezőjét állítjátok, ha a többit nevezitek a ti részeteknek. Szerintem ez történelemszemléleti abszurditás: egy több ezer éves, egyetemes, radikális nemzeti identitást és küldetéstudatot egy néhány évtizedig tartó részének tekinteni. Természetesen ennek ellenére jogotok van arra, hogy magatokat tartsatok hungaristának, ne mást. Ez esetben is lehet párbeszédet folytatni, de szövetségi formában együtt működni nyilvánvalóan lehetetlen.

Nyilvánvalóan a „nemzetiszocializmus” fogalmának értelmezésekor ugyanerről a problémáról van szó. Kénytelenek vagyunk figyelembe venni, hogy a köztudat elfogadta azt az értelmezést, mely szerint a nemzetiszocializmus már önmagában is csak a Hitler nevével fémjelzett német ideológiát jelenti, semmi mást. (Pedig tágabb értelemben Hitler pl. Nagy Frigyest is a német „nemzetiszocializmus” atyjának tartotta.) Ebben az értelemben tartja tehát az ellenség és az általa manipulált közgondolkodás úgy, hogy aki Magyarországon nemzetiszocialista, az értelemszerűen a hitleri ideológia szolgalelkű, rabszolga talpnyalója. Nyilvánvaló, hogy Szálasi nem ezt értette nemzetiszocializmus alatt. (Szálasinak valóban a szövetségi hűségért kellett meghalnia, de ezt a zsidó „népbírák” csak úgy tudták eladni kommunikációjukban, hogy a Nemzetvezető ezzel a magyar nép ellen vétett.)

8.

Én ugyan a Kuruc.infónak sem vezetője, sem szerkesztője nem vagyok (melynek ellenkezőjét vallotta a patkány Tomcat egy bíróság előtti hamis tanúvallomásában); mégis biztos vagyok benne, hogy nem egyoldalúan elfogultak a Jobbik javára, és senkit sem diszkriminálnak emiatt igazságtalanul. Csupán feltételezem, hogy az általad érzett hátrányos megkülönböztetésnek egészen más, esetleg személyes okai lehetnek. Fentebbieket két tény is bizonyítja: egyik, hogy a kurucok, gesztusként jelenleg is épp teret adnak nézeteink közti – remélhetőleg gyümölcsöző – eszmecserének. A másik, hogy a Kuruc hasábjain gyakran jelennek meg a Jobbik politikáját kíméletlenül bíráló cikkek is. Magam is (kritikus) tagja vagyok a Jobbiknak, és nem egyszer fordult elő, hogy szerintem pártunkat igaztalanul bíráló írásokkal szálltam vitába e fórumon. A Kuruc a nemzeti radikális táboron belül messze a legtoleránsabb, legpluralisztikusabb szemléletű sajtótermék, éppen emiatt olyan széles az olvasótábora. Bízom benne, hogy a köztetek lévő, általam ismeretlen ellentétek előbb-utóbb megszűnnek, és időben értesülök rendezvényeitekről, melyeket időnként korábban is szívesen látogattam. (Persze a bizalomnak és a jó szándéknak kétoldalúnak kell lennie. Nemrégen egy köreitekhez közel álló, közismert barátommal szerettem volna interjút készíteni. Először örömmel elvállalta; később – valakikkel konzultálva – sajnálkozva jelentette ki, hogy a Kuruc.info számára nem ad(hat) interjút. Ilyen esetek után nehéz elvárni a hírportáltól, hogy bizonyos rendezvényeket meghirdessen.)

9.

Az eskütétel önmagában szakrális színvallás, ezért tett esküt Szálasi, tesznek a Jobbikos képviselők, vagy a HVIM-esek is a Szent Koronára. A probléma ott van, hogy egy eskü csak akkor érvényes, ha valóban kellő mélységében tudom is, mire esküszöm fel. Szerintem mindannyian elég olcsón, ezért helytelenül gyakoroljuk, s ezért is van ellenére oly sok szakadás, lemorzsolódás. A Jobbik szerintem már rájött, ezért szeretnék ha nem is tagjaikat, de legalább vezetőiket, vizsgákkal bizonyított eredményű szakképzésre buzdítani. Nektek (és a HVIM-nek is) azt ajánlanám, hogy legalább egy intenzív kezdő tanfolyamot végeztessen el a jelentkezőkkel, és csak miután számot adtak a hungarizmus szerintetek vallott lényegével, akkor avassátok taggá!

10.

Mielőtt a lényegre térnénk, van itt még egy pont, ami miatt érvelésünkben gyakran „elmegyünk egymás mellett”: nem csak abból támad köztünk félreértés, hogy a „hungarizmus” vagy a „nemzetiszocializmus” fogalom (kifejezés) alatt értünk mást, hanem egyéb politikai, történelmi fogalmakon is! (Demokrácia, liberalizmus, pluralizmus, egalitizmus, parlamentarizmus, totalitarizmus stb.) Ezek tisztázásából lesz érthető az is, miért fogalmazott úgy Vona Gábor, hogy „nem vagyunk liberális demokraták, a szó a mai értelmében”.

A demokrácia szó népuralmat jelent, ami azért eleve önellentmondás, mert ha akár csak egy néhány személyből álló csoportot veszünk, még abban sem lehet mindenki egyaránt uralkodó, ahogyan egyenlő sem. A nép uralmát tehát képviseli valaki (esetleg egy oligarchia), akit szavazással, arányossági elven választanak. Tehát az egyenlőség is csak teoretikus elv, mert mindig korlátozódik, csak ennek szempontja és mértéke változik. Viszont bármely szilárd egy eszme (Evangélium, egy prófétai szellem tanai stb.); – az elkerülhetetlen emberi gyarlóság miatt – mindig lesznek viták az értelmezéseken, így elkerülhetetlenek a hasadások is. Ugyanakkor minden csoportban felvetődhetnek olyan (nem kardinális) kérdések, melyben egy szavazás dönthet; mit tart helyesnek a többség; és a kisebbség elfogadja, hogy aláveti magát a többségi álláspontnak. Ez, ilyen esetben egyáltalán nem sátáni elv. És amíg nem szükséges egy kérdésben közös döntést hozni, addig a csoportot gazdagítja a pluralista sokszínűség. A liberalizmus szabadelvűség, de közhely, hogy más a szabadság, illetve a szabadosság. Az is vitatható, hogy valaki szabadsága mennyiben korlátozhatja másokét. (Mindenesetre szerintem világos, hogy mondjuk Kossuthék liberalizmusa - korlátai ellenére sem - azonos az SZDSZ-ével.) Ezeknél okosabb igazságokat nem tud mondani a hungarizmus eszmeisége sem, mert engedelmeskedtetéssel vagy agymosással ugyan el lehet érni ideig-óráig egy csoport belső egységét, de a gyakorlat bizonyítja, hogy az emberi gyarlóság miatt az eszmei egység sosem lehet tökéletes egy közösségben. (Legfeljebb egy közönségben.)

 Ezzel elértünk válaszom lényegi részéhez, egy általános hatalom-filozófiai összefoglaláshoz, mely a „mi szkíta hungarizmusunk” esélyeit és korlátait vizsgálja:

Mint korábban már említettem, magam nem vagyok hungarista, sem a ti, sem az én értelmezésem szerinti. De mint minden elkötelezett idealista, elitista vagyok, vagyis hiszem, hogy az általam képviselt eszmerendszer a többiekénél tökéletesebb. (Különbség, hogy míg ezt legtöbben titkolják vagy tagadják, hozzátok hasonlóan én is nyíltan megvallom.) Azonban társadalmi és szociális lény is vagyok, sorsközösségben kell együtt élnem nemzetemmel, másképp gondolkodó testvéreimmel; ezért folytatok párbeszédet mindazokkal, akikkel ez lehetséges, keresvén a közös nevezőket. Ám elitizmusom azért sem jelenthet elefántcsonttoronyba zárkózott elszigetelődést, mert az is világos számomra, hogy nekem sem mindegy, milyen eszméket vallókhoz kell alkalmazkodnom, másokról tehát ismereteket kell szereznem: rangsorolnom kell, hogy az egyes eszmerendszerek között melyik, milyen mértékben áll hozzám közelebb. (Alapvetően minden autonóm gondolkodó személy így van ezzel.) Nos, ebben a rangsorban számomra a magamén kívül kimagaslóan a legszimpatikusabb az általam egyetemes hungarizmusnak tartotté, melyet persze különféle módon próbál magának kisajátítani számtalan nemzeti radikális csoport, akár vállalja magát, az elnevezést, akár nem. Fentebbi nézeteimből fakad az a képességem is, hogy szót tudok érteni számtalan rokongondolkodású csoporttal, akik egymással erre esetleg képtelenek. Ezért talán közvetítő szerepet is betölthetek, ideális esetben.

Számomra persze érdekes és derűt keltő az a tény, hogy tulajdonképpen az én legfontosabb eszme-ideálom tagadása az a pont, melyben egyértelmű közös nevező van, mondjuk köztetek, a Jobbik, vagy a kurucok között. Már biztosan kitaláltad: Krisztus erőszakról szóló tanítása e kulcskérdés. Természetesen nem egyedül vallom nézeteimet. Ennek az eszmének konzekvens képviselete szerintünk eleve kizárja, hogy valaki politikai hatalmat szerezzen vagy gyakoroljon. Azonban nem várható el mindenkitől, hogy ezt belássa, és nekünk sem mindegy, hogy a be nem látók közül ki fogja hazánkat irányítani. Nem mindegy, hogy Gyurcsány, Orbán, Vona, vagy Domokos. Ezért van nekünk is szükségünk az eszmék s a frontvonalak tisztázására. Fentebb említett személyek közül az első kettő már vezetői tetteivel bizonyította, hogy nem eszmék iránti elkötelezettség vezeti, csupán pénz és hatalomvágy. Utóbbi kettő szerintem még tiszta ettől, de persze kormányhoz jutásuk estén nem csak a demokrácia lesz korrumpáló veszély számukra, hanem maga a puszta hatalom is. Tehát csak ekkor válik végleg bizonyítottá, hogy hibáik, bűneik és tudatlanságuk ellenére gyakorlatilag idealisták, vagy materialisták. És ez persze nem mindegy sem a nemzetnek, sem az emberiségnek. Jó emberismerettel persze az ilyesmi már hatalomra kerülés előtt is besaccolható, de az ember (tapasztalat szerint) külső körülmények hatására erkölcsileg jó vagy rossz irányba is változhat. (Tanokhoz való hűségétől függetlenül.)

Azonban térjünk vissza az eszmei alapok tisztázásához. (A terjedelmi korlátok miatt rendkívüli tömörségre törekszem; ha olvasóimnak kérdései vagy ellenvetései támadnának, azokra készséggel hajlandó vagyok válaszolni, bármely formában.)

Függetlenül a keresztény egyházak eszmei és történelmi romlásától, az evangéliumokban megörökített Jézus egyértelmű filozófiát hirdetett, mely fölé emeli bármiféle emberi politikus ideológiájának. Ő is hirdeti az emberi természet romlottságát (tudatlanságát és bűnösségét), de a zsidók félsátánjának imádatával szemben egy olyan Atyáról beszél, aki az embert – megromlott mivolta ellenére is – szereti, és üdvözíteni szeretné egy új jövendő világrendben. E szerint az eszme szerint a szabadon választott szeretet elpusztíthatatlan, mert feltámasztó életereje van. Ezzel szemben a szabadon választott gonoszság képes önmaga létét megszüntetni. Az Isten mellett döntött ember, mint Isten képe és hasonlatossága, szintén csak a gonoszságot gyűlöli, a gonoszságot gyakorló embert szereti. Vagyis az erőszak alkalmazásáról való lemondásra törekszik, tagadván a „jogos önvédelem” elvének isteni eredetét. Lehet mindezt tagadni, benne kételkedni, ám mindez ideig senkinek sem sikerült a világtörténelemben bebizonyítania, hogy nem ez Jézus tanításának lényege.

Mindez a valóban jézusi módon keresztény ember számára meghatározza, a politizálás erkölcsileg lehetséges formáit és határait. A történelemben a két elv és képviselői szellemi harcban állnak egymással. Az evangéliumok történelmi és végidős jövendölései szerint a sátán és az erőszak uralma az utolsó pillanatig nyerésre fog állni, és a helyzet csak Jézus újra eljövetelével fordul majd meg. Amit korunk embere a felvilágosodás ragálya miatt elfelejtett: az erkölcsi tett (földi viszonylatban) nem sikerközpontú. Zrínyi, Dobó, Szondi, Szálasi még értették ezt. A magot akkor is el kell ültetni, ha nem biztos, hogy holnap aratni tudunk. Ezért kell a keresztény embernek is mindaddig politizálnia, míg eközben nem kényszerül erőszakra. Eközben azonban, bajtársai és ellenségei számára is, szavaival és tetteivel folyamatosan bizonyságot kell tennie Jézus üdvösségszerző erőszakmentességéről.

A keresztények egy (felekezetektől független) csekély hányadán kívül, egyelőre senki nem tudja befogadni ezt a tanítást. Általános emberi tagadása közös eszmei nevező Sztálinban, Hitlerben, Szálasiban, Gyurcsányban, Vonában, Domokosban, egy vörös anarchista vezérben, vagy a hungaristákban egyaránt. Azonban ez távolról sem jelenti, hogy a fentebb felsoroltak azonos tudati szinten állnak. Ugyanis egyáltalában nem mindegy, hogy valaki az erőszakot saját hazug, rabló, másokat gyűlölő egoizmusa érdekében gyakorolja; vagy azért, mert hisz benne, hogy Isten nemes, szerető célokért megengedi, sőt el is várja! És itt jön be a képbe egy nagyon fontos tényező, a katolikus egyház egyik legkevésbé fontosnak tartott, lényegében talán a legfontosabb hitelve, a tisztítótűz tana. Ha ugyanis hisszük, hogy a mindenkire kiható ősbűn, az áteredő bűn következménye kettős, akkor ebből további logikus következtetések vonandók le. Az emberiség értelme elhomályosult, s akarata rosszra hajlóvá vált. (E kettő aránya a személyben egyedül Isten előtt ismert. Ezért nem mondhatunk, Jézus szerint sem erkölcsi ítéletet embertársaink felett. Hiszen mindenki csak szabad akaratból elkövetett bűneiért felelős; tudatlanságáért, vagy agymosottságáért viszont nem feltétlenül.) Értelemszerűen: csak az igaz tanítás megismerése, megértése, és elfogadása után tudunk felelősen dönteni. Ha tudatosan döntök a bűn mellett, csak akkor kárhozom el. Aki azonban önhibáján kívül nem ismerte fel az igazságot, azt Isten nem hagyja ártatlanul elkárhozni, hanem megtisztulhat a tisztítótűzben. Ezért nem mindegy a mi szemszögünkből nézve, hogy kommunista, vagy hungarista valaki. És ezért nem lehet egy igaz keresztényeknek még ideiglenesen sem együtt harcolnia az előbbivel, míg az utóbbival annál inkább (az erőszakot kivéve).

A mi álláspontunk szerint tehát a világban uralkodó gonosz miatt nemcsak a parlamentarizmus esélyei korlátozottak, hanem a politika minden formájáé, a hungarizmusé is. Említetted, hogy Szálasi a rosenbergi rasszizmust fordított Talmudnak nevezte. Az igazi keresztények szemében az összes nem keresztény, vagy hamisan keresztény hatalmi politika fordított talmudizmus. Hitlertől Mussolinin át Szálasiig, Vonától kezdve Toroczkain át Domokosig. Miért? Mert Krisztus szerint a zsidók ura, a sátán volt embergyilkos kezdettől fogva! Aki tehát – akár a jogos önvédelem ördögi tévtanára hivatkozva – embert öl, az öntudatlanul is talmudistává válik!

A szélsőjobboldal a pacifizmust hagyományosan a zsidóság propagandájának tartja. Látszólag az is. Ugyanis a sátánnak nincs saját anyaga, mindig Istenét hamisítja, hogy ezzel egyben annak hitelét próbálja rontani. A kezdettől embergyilkos első lázadó imádói, a zsidók terjesztik a pacifizmust a keresztények között, hogy ellenállás nélkül könnyebben tudják pusztítani őket. Ettől azonban az ellenségszeretet így is isteni törvény marad. (Hasonló ez ahhoz, mikor a vörös zsidó ateista marxizmus azt hirdette, hogy a papok találták ki Istent, hogy sanyargathassák az embereket. Isten azonban ettől függetlenül létezett, pedig a papság egy jelentős része, valóban minden korban felhasználta a Teremtő létének türelemre intő tanait az emberek kizsákmányolására.) Tehát bármivel érvel is egy egyébként nemes elveket valló szélsőjobboldali a kereszténységről, Jézus valódi elveit csak erőszakmentesen tudja követni. Mivel azonban a szélsőjobboldali nemzeti radikálisok táborában nagy a nyitottság Krisztus tanítása iránt, az Evangélium örömhíre elsősorban nekik szól.

Hiszem, hogy a Szent Korona tiszta szellemi ideája lehetne az a vezérelv, mely egy krisztusi megtérés után az erőszak kizárásával oldhatná meg a nemzet vezetését! (Ugyan már ért oly kritika, hogy túlegyszerűsítem a Szent Korona-elvet, de engem – speciális szempontunk miatt – csak az alapelv lényege izgat, s nem annak történelmi formálódása.) Arról van szó, hogy egy Krisztus tanai alapján újjászületett és a Szentlélek erejével együttműködő társadalomban – más társadalmakkal ellentétben – nem állhat szemben, nem mond ellent az autokratikus kormányzás a népakaratinak. A hungarista (nem egyházfüggő) keresztény teokrácia azt jelentené, hogy a Szent Korona által Krisztus irányít, aki biztosítja a vezetők és a vezetettek szeretet-egységét, az ország virágzását, s példamutatását más népek számára. A nemzet közösségének szüksége van egy olyan, határozott és energikus vezetőre, aki Istentől épp azért nyeri legitimitását, mert népe érdekében cselekszik. Ezért bízik benne nemzete, szívesen követvén útmutatását. Nem véletlen, hogy Isten éppen Magyarországra küldte el Bulányi Györgyöt, éppen hazánkban, a nagy globális összeomlás előtt alakult meg az a katolikus közösségi mozgalom, mely újra ráirányította figyelmünket hitünk központi lényegére: miben áll a szeretet? Miért lehet isteni értelme az emberiség, s földünk utolsó esélye? Ennek meghirdetését és megélését gondolom nemzetünk – Szent Pio atya által is megjövendölt – isteni elhivatottságának a végidők árnyékában.