Negyven illegálisan, elfogadhatatlan körülmények között foglalkoztatott munkást találtak egy hatósági ellenőrzés során Anglia délnyugati részén. A bolgárok a Tesco és a Morrisons beszállítóinak dolgoztak, ezért sokan a szupermarketláncokat is felelőssé teszik.

A munkások a bolgár fővárosban jelentkeztek egy ügynökségnél, amely 900 euró (mintegy 225 ezer forint) ellenében olcsó buszjegyeket és munkavállalási engedélyt ígért nekik - az Európai Unióhoz idén csatlakozott Románia és Bulgária polgárai számára a munkavállalás egyelőre engedélyhez kötött a szigetországban.

Miután megérkeztek, Angliában egy litván ügynök és cége, a Baltic Work Team vette át őket, amelynek újabb 100 fontot (mintegy 35 ezer forint) kellett kifizetniük, vagy mehettek haza. Ez a vállalat továbbadta a munkásokat egy másik közvetítőnek, az Elite Labour Servicesnek, amely a Southern England Farmhoz küldte őket.

Utóbbi cég a nagy-britanniai Tesco honlapja szerint a lánc egyik kitüntetett cukkini-, karfiol- és babbeszállítója. A bolgárok itt már valóban dolgoztak, növényeket ültettek, betakarították, és csomagolták a termést.

Csakhogy közben - ahogy a munkások fogalmaztak - úgy kellett élniük, mint a disznóknak, táplálékukat pedig a zöldségföldről kellett összeguberálni, amikor munkaadójuk 34 napon keresztül visszatartotta a fizetésüket.

Piszkos furgonokban laktak, alkalmanként heten egy hatszemélyes autóban; ráadásul ezért kezdetben fejenként heti 50 fontot kellett fizetniük.

(InfoRádió)