Kedden elkezdődött a bizonyítási eljárás az elmúlt évek egyik legsúlyosabb korrupciós ügyében. Schadl Gyögy, a végrehajtók nemrég lemondott elnöke azután kap szót, hogy hat bírósági végrehajtó ismerte be, kenőpénzt fizetett neki kinevezéséért cserébe. A büntetőügy másik főszereplője, Völner Pál volt fideszes igazságügyi államtitkár a jövő héten léphet színre. Keddre is beidézték a volt politikus, de nem ment el a tárgyalásra. A bíróság döntése értelmében Schadl továbbra is letartóztatásban marad.
A fővádlottak számára jelentős hátrányból kezdődött meg kedden délelőtt a Fővárosi Törvényszéken az elmúlt évek egyik legsúlyosabb korrupciós ügyének érdemi tárgyalása azután, hogy csaknem a vádlottak fele beismerte bűnösségét a per előkészítő ülésén. A Völner Pál volt igazságügyi államtitkár és Schadl György, a végrehajtói kar minap lemondott elnökének főszereplésével zajló eljárásban ezúttal a bizonyítás menetét határozta meg a bíróság, valamint kihallgatják Schadl Györgyöt.
A keddi tárgyaláson nem jelent meg Völner Pál. Védője, Papp Gábor szerint azért, mert a vádiratot már felolvasták az előkészítő ülésen, így ő javasolta neki, hogy maradjon távol. Mint mondta, semmi értelme nem volna, hogy több órán keresztül a bíróságon üljön. A többi vádlott megjelent, Schadl Györgyöt és a szintén letartóztatásban lévő harmadrendű vádlottat, R. R.-t vezetőszáron, megbilincselve hozták be a Büntetés-végrehajtás maszkos, felfegyverzett munkatársai. Ezúttal is csak utóbi vádlott járult hozzá, a sajtó fotót készítsen róla.
A tárgyaláson a bíróság többek közt beosztotta, hogy az ügy vádlottjainak meghallgatására mely napokon kerül majd sor májusban, illetve júniusban. Ezután Tóth Erzsébet bíró közölte, hogy a bíróságnak hivatalból kell döntenie Schadl György és a harmadrendű vádlott letartóztatásának további esetleges fenntartásáról. Az ügyészség közölte, a letartóztatás feltételei továbbra is fennállnak, szerintük nem történt változás a kényszerintézkedés fenntartása tekintetében, így fenntartották álláspontjukat.
Ezzel szemben Schadl védője, Morvai Attila azt indítványozta, hogy a bíróság a letartóztatást függessze fel, másodlagosan bűnügyi felügyelet elrendelését kérte. Szerinte már nem állnak fenn a fogva tartás feltételei, Schadl lemondott az elnöki posztjáról is, Völner Pál sem államtitkár már, így a bűnismétlés lehetősége sem merülhet fel. Ehhez csatlakozott R. R. harmadrendű vádlott védője is. Továbbá személyesen Schadl György és a harmadrendű vádlott is kérte a kényszerintézkedés megszüntetését a bíróságtól.
A bíró felek meghallgatása után elutasította a védők indítványát, és fenntartotta a letartóztatások hatályát az első fokú ítélet meghozataláig a korábbi döntésnek megfelelően. A bíró indoklásában kifejtette, hogy nem történt változás a körülményekben. A döntés ellen fellebbezett mindkét vádlott.
A huszonkét vádlottat felsorakoztató per nyitányának számító előkészítő ülésén tíz vádlott fölött már ítéletet mondott a bíróság. A bűnösségét beismerő vádlottak közt hat önálló bírósági végrehajtó vallotta be, hogy kinevezéséért cserébe fizetett a végrehajtók elnökének. Mindannyiukat felfüggesztett szabadságvesztésre, pénzbüntetésre ítélte a bíróság, valamint eltiltotta őket a végrehajtói foglalkozástól. A vádlottak beismerésének körülménye kulcsfontosságú tényező az ügy szempontjából, ami elsősorban Schadl pozícióját gyengíti.
(24)