A Szigetszentmiklóson különös kegyetlenséggel meggyilkolt 16 éves, hallássérült lányt támadója valószínűleg ismerte korábbról, és a holttestet megtaláló polgárőrök szerint annyira durván bántalmazta, hogy csak a ruhájáról ismerték fel. A feltételezett gyilkos anyja nagyon szégyelli, hogy a fia, akivel évek óta rossz a viszonya, milyen szörnyű dolgot tett, és részvétét fejezte ki az áldozat szüleinek.
"Nagyon sajnálom, ami történt, részvétemet szeretném kifejezni a lány családjának, mélyen elszomorít az, ami történt. Nem a fiamat sajnálom, hanem a kislány szüleit" – mondta a Velvetnek sírva annak a férfinak az anyja, akit a napokban Szigetszentmiklóson eltűnt, majd holtan megtalált lány feltételezett gyilkosaként tartóztatott le a rendőség még csütörtökön. A főúttól nem messze élő család tagjai rettegnek, amióta kiderült, hogy rokonuk az elkövető, azóta ugyanis több fenyegető telefonhívást is kaptak. Arra a kérdésre, hogy a rendőrség tud-e segíteni, csak annyit mondtak, hogy a rendőrök kijönnek, ha baj van.
Senkivel sem volt jóban
A 31 éves T. Zoltán annyira rossz viszonyban volt a rokonságával, hogy a rokonok segítettek a rendőröknek felderíteni a férfit, aki a helyi pletykák szerint leginkább munkanélküliként tengette mindennapjait, és hol egyik ismerősénél, rokonánál lakott, hol másiknál, különösen jóban senkivel sem volt. Alapvetően viszont a település szélén, leginkább a hajléktalanok által lakott, kétes hírű környéken élt, nem is járt be túlságosan gyakran a forgalmasabb részekre. A Velvet által megkérdezettek azt mondták, látni ugyan látták néha, de nem volt jellemző, hogy a település központjában tűnjön fel. Közvetlen családjától két éve elköltözött, azóta csak időnként járt haza, akkor is csak evett, majd ment is.

A 16 éves hallássérült lány szerda este tűnt el azután, hogy találkozót beszélt meg a feltételezett gyilkossal, akit egyébként a környékbeliek elmondása szerint valószínűleg korábbról ismert, legalább látásból. A lány eltűnését a szülei szerda este jelentették a rendőrségen, és ezzel párhuzamosan a Facebookon is közzétettek egy felhívást. A nyomozás nagy erőkkel indult meg, speciális kutyás keresőegységeket is bevetettek, valamint a jó helyismerettel rendelkező polgárőrök is csatlakoztak a keresőkhöz, többek között azért is, mert elmondásuk szerint nekik voltak arra alkalmas terepjáróik, hogy a Duna-menti sáros, bozótos részeket fel tudják deríteni.
Az egyik ilyen külterületi részen, mezőgazdasági épületek és illegális szemétlerakók között találták meg Dráfi Dominikát. "13.30-kor meg is kezdődött a hatalmas szabad terület átvizsgálása, amely 15:30-ig eredménytelen volt. Egyre többen voltak azon a véleményen, hogy a tinédzser ismeretlen helyen tartózkodhat, de talán él. Ezután következett egy újabb, de sokkal bozótosabb, szemetes rész átvizsgálása. Itt a kutyák szinte ugyanabban a pillanatban egyetlen szemétből összerakott kupachoz rohantak, és ez a kupac sajnos az áldozatul esett kislány feltalálási helyének bizonyult. A fellelés helyszínét a rendőrség hermetikusan lezárta" – írták a Rescue24, speciális kutyás mentőszolgálat oldalán a kutatásról.
A feltételezett elkövetőt a gyilkosság másnapján, már csütörtökön felderítették és letartóztatták a rendőrök, majd pénteken elrendelték az előzetes letartóztatását. A helyi polgárőrök a Velvetnek azt mondták, a rendőrség talán már helyszíni szemlét is tartott a feltételezett elkövetővel, majd valamikor péntek délután elszállították Szigetszentmiklósról.
Lincshangulat
"Csak a ruhájáról lehetett ráismerni" – mondta az egyik polgárőr arról, milyen brutálisan végzett a támadó az áldozatával. Néhány polgárőr szerint azért is sikerült gyorsan elkapni a feltételezett gyilkost, mert a településen jól működik a kiépített biztonsági kamerás rendszer, ráadásul valóban igen nagy erőkkel indult meg a nyomozás.
Szigetszentmiklóson egyöntetű volt az a vélemény, hogy ha a rendőrség nem helyezi előzetes letartóztatásba a feltételezett gyilkost, akkor valószínűleg az utcán lincselték volna meg. Mondták ezt polgárőrök is, valamint a saját gyereküket féltő szülők is.
Pénteken délután a hangulat elég feszült volt, különösen azon a környéken, ahol az áldozat lakott, illetve ahol a feltételezett gyilkos anyja él. A két helyszín egyébként mindössze néhány száz méterre van egymástól, csak a Szigetszentmiklóson áthúzódó főút választja el egymástól a két utcát.
Frissítés: "Félszemű" a Facebookon szúrta ki magának Dominikát - a drogos gyilkos semmire sem emlékszik
Brutális kegyetlenséggel végzett a hallássérült Dráfi Dominikával (†16) a szigetszentmiklósi „Félszemű" - ahogy környezete ismeri - T. Zoltán (31). A drogokkal is rendszeresen élő gyilkos a legnagyobb közösségi portálon, a Facebookon szúrta ki áldozatát, leveleztek, majd szerdán az egyik élelmiszer-üzletlánc szigethalmi boltja elé hívta randevúra.
Azt nem tudni, hogy a lány végül is miért engedett a hívó szónak, hiszen eddig nem merült fel olyan adat, hogy korábbról ismerte volna személyesen is a későbbi gyilkosát. Mindenesetre létrejött a találkozó és néhány perc múlva sétálva elindultak együtt Lakihegy irányába.
Miután a mindig szófogadó és pontos kislány időre nem ment haza, szülei és rokonai ijedten keresni kezdték. Rosszat sejtettek, sajnos nem alaptalanul. A kétségbeesett apa végül a Szigetszentmiklósi Városi Rendőrkapitányságra rohant, ahol bejelentette lánya eltűnését. A Csepel-szigeten pedig villámgyorsan terjedt a hír, hogy Dominika eltűnt. Az apa egy kereskedelmi rádióban is segítséget kért a hallgatóktól.
A rendőrök a RESCUE 24 Speciális Mentőszolgálat kutyás egységét hívták segítségül. Végül csütörtökön délután 3 óra tájban ők találták meg a lány holttestét Lakihegy külterületén, a vízmű gátjának oldalában letakart fejjel.
- A helyszínre érkező orvos megállapította, hogy az áldozat halálát bántalmazás okozta. Ez alapján indult nyomozás különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt - nyilatkozták a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrök azt nem árulták el, hogy miként sikerült órák alatt eljutni a gyanúsítottig. Úgy tudni, hogy az élelmiszerlánc parkolóját figyelő kamerák felvették, amikor a gyilkos találkozott későbbi áldozatával, valamint az alvilágból érkezett információk is segítették a nyomozást.
Mindenesetre T. Zoltán azonnal megadta magát, amikor érte mentek a rendőrök, és vallomást is tett elfogása után.
Elmondta, hogy a közösségi portálon megtetszett neki Dominika, ezért hívta találkozóra. Állítja, barátságosan beszélgettek és sétáltak a vízmű felé. Arra még emlékszik, ahogy a vízműhöz értek, majd a következő emlékképe már az, hogy letakarja a lány véres fejét, és elszalad.
Hogy közben mi történt, az állítása szerint teljesen kiesett neki.
Úgy tudni, T. Zoltán már megjárta a börtönt. 2009-ben lopás miatt pénzbüntetésre ítélték, de nem tudott fizetni, így inkább leülte a büntetést. Drog birtoklásáért is elítélték. Szabadulása óta kábszeresként tengette mindennapjait, elmondása szerint hetente három alkalommal 3-3 szál marihuánás cigarettát szív.
Az igazságügyi és elmeorvosi vizsgálatok állapíthatják majd meg, hogy T. Zoltán milyen mértékben drogfüggő, mint ahogy azt is, korlátozhatta-e tudatát a drog a gyilkosság időpontjában. Az viszont a pénteken elvégzett vizsgálatok alapján biztosnak tűnik, hogy a férfi nem erőszakolta meg a kislányt. T. Zoltánt pénteken letartóztatta a bíróság.
A drogos gyilkos megbilincselése
2. frissítés: Teleki "Félszemű" Zoltán képe és adatlapjai
Olvasóink információi szerint a gyilkos Teleki Zoltán. Két különböző Facebook-oldalt is használ. Ezek itt és itt érhetők el.
Zoom
Teleki Zoltán a képek bal oldalán látható

Zoom
Korábban írtuk: Meggyilkoltak egy 16 éves szigetszentmiklósi lányt - előzetesben a tettes
Elrendelte a bíróság annak a 31 éves férfinak az előzetes letartóztatását, akit egy 16 éves szigetszentmiklósi lány meggyilkolásával gyanúsítanak - tudta meg a HavariaPress.
Szerdán este jelentette a rendőrségen egy szigetszentmiklósi apa, hogy 16 éves lánya eltűnt. A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság rendőrei, valamint egy speciális mentőszolgálat kutyás egysége kezdte keresni a lányt. Csütörtökön délután, Halásztelek határában rátaláltak a lány holttestére. A helyszínelő orvos megállapította, hogy a lány halálát bántalmazás okozta, gyilkosa halálra verte.
A nyomozást ekkor átvette a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúsítottját rövid időn belül el is fogták. A gyanúsított egy 31 éves szigetszentmiklósi férfi. Kihallgatását követően őrizetbe vették, majd pénteken a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. A nyomozásba a rendőrség szakértőket vont be, a vizsgálatok folyamatban vannak.
(HavariaPress - Velvet - Blikk nyomán)